Sara Raasch: Hó, mint hamu

2016. február 18., csütörtök

Fülszöveg a képre linkelve!
Sokan mondják, hogy egy elsőkönyves író művét a kezedbe venni, azért jár némi rizikóval. Nem ismered, nem tudod, mit várhatsz tőle, ahogy a kiadók is kockázatot vállalnak, mert nem lehet tudni, hogy milyen fogadtatásra talál az eddig ismeretlen író regénye.

Én is féltem ettől az első találkozástól, de a gyönyörű borító nagyon csábított és belelapozva a könyvbe tetszett az, amit felületes vizsgálódás alapján tapasztaltam. Nem bántam meg ezt a kockázatot, mert egy olyan csodával lettem gazdagabb, ami eddig hiányzott az életemből.

Sara Raasch olyan világot tárt elém, amiben már régóta vágytam kalandozni. Azt hiszem, minden fantasyrajongó azt szeretné, ha ilyen élményt kapna, amikor elkezd egy regényt. Bár első öt oldal után rögtön TSI-vel küszködtem. Azt éreztem, vissza kell lapoznom és újra elolvasni azt a szakaszt, mert a királyságok politikai helyzete özönvízként lett rám zúdítva, ahogy a földrajzi nevek is. Kicsit elvesztettem a fonalat és hirtelen nem tudtam, ki kivel van és mi hol található... Jobb szeretem, ha az író szépen fokozatosan vezet be a világába, és nem ad rögtön történelem- és földrajzleckét kezdő Hó, mint hamu olvasójának.

Ami elsőre nagyon tetszett, a királyságok leírása, az évszakok, a birodalmak lakóinak tipikussága. Imádom őket! Ami viszont kiverte a biztosítékot, a bugyuta helységnevek. Sokat ront az egész hangulatán. Egy újabb nőnemű hős, aki nem hajlandó hölgyként viselkedni, sem szép ruhákba bújni, inkább harcolna. Merida, a bátor v2.0.

És ha már harcol, akkor rögtön itt van éppen szokványosnak nem mondható fegyvere is, amit imádtam, bár kicsit meg is mosolyogtam.

Csakram? Ááá! Xena, a harcos hercegnő! :)

A csodálatos világ bebarangolásán túl, a sztori is magával ragadott, bár ennek a könyvnek számomra inkább a leírásokban rejlett a varázsa, ami annyira tetszett, hogy az értékelésnél végül fölfelé lendítette a csillagok számát. A sztori tipikus elemekből lett összerakva: elnyomók és elnyomottak, a gonosz és a jó harca, és persze a mágia, mint elengedhetetlen kellék egy ilyen mesés környezetben. Éppen ezért a mágikus amulett felbukkanása meg sem lepett, ez már szorosan hozzátartozik a fantasy történetekhez. Bár kettétört mágikus amulettel egy másik történetben is találkozhattál. Aki látta a Földtenger c. filmet, annak ismerős lehet a szituáció: a két fél utáni kutatás és újraegyesítésük. Alapnak nem rossz, csak izgalmas kalandot kell köré kerekíteni, szerethető karakterekkel és némi csavarral. Apropó, csavar! Egy idő után elkezdtem gyanakodni arra, hogy Meira nem az, akinek hisszük, és ez a gyanú egyre erősödött bennem, amikor a lány elkezdett álmodni. Ez viszont nem túl jó pont az írónő felé, ha a könyv egyharmadánál már ki lehet találni a végén rejlő csavart. Visszatérve a mágiához, örültem annak a felvetésnek, hogy szükséges-e valamilyen tárgyba zárni a mágiát, vagy a mágia jelen van minden olyan személy számára, aki uralni tudja? Ki melyik verziónak a híve, részemről a második felé hajlok.

Kép: Levandra

"Egy napon majd nem csak sötétben búvó szavak leszünk."

A leírások gyönyörűek, szinte úgy érzem, hogy ott sétálok abban a világban. Némelyik ábrázolásnál World of Warcraft-érzésem volt. De hiszen ez egy valóságos tündérmese! Valami hiányérzetet mégis hagy maga után, amit az E/1-nek tudok be. Csak Meira szemszögéből látjuk a dolgokat, és ettől egyoldalú lesz a sztori, ez az, ami miatt nem tudsz úgy elmerülni a történetben, ahogyan azt szeretnéd. Az első oldaltól kezdve erre vágytam, és ez a vágyódás megmaradt egészen a végéig. A karakterábrázolás is ennek áldozatául esett, a többi szereplőről annyit tudunk, amit Meira elmond, illetve, amit lát belőlük.

Megjegyzés: Hatalmas piros pont az alagutakban lévő feliratokért és annak funkciójáért.

Értékelés:

Koncepció: 4/5
Karakterek: 3/5
Sztori: 4/5
Leírás: 5/5
Írói stílus: 3/5

Ajánlom: 4/5






Erőssége: A csodálatosan kiszínezett világ ábrázolása.

Újraolvasnám: IGEN

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése