J. L. Armentrout: Oblivion

2016. március 1., kedd
Bevallottan abszolút előítéletekkel vettem a kezembe ezt a könyvet. Nem sokat vártam tőle, nem igazán az én stílusom a Vörös Pöttyös sorozat ehhez hasonló kötetei.

Féltem, hogy egyfajta Twillight-klón lesz ez is. Daemon erdőben való száguldozása eredeti alakjában is ezt erősítette bennem. Nem, tévedtem. Inkább tizenkettő-a-tucatból-érzésem van az új szomszéd érkezésével. A lány tökéletes külső adottságokkal rendelkezik, a pasi meg nyáladzik. Miért kell minden ilyen történetet elrontani ezzel? Mi lenne, ha szimplán lenne egy lány, és nem futnánk fölösleges köröket oldalakon át, hogy mennyire jó teste van?

Számomra nem túl jól kezdődött ez a könyv.

Alig haladok tovább, megint szembe találom magam egy sor logikátlansággal, amibe bele tudok kötni. Nevetségesen átgondolatlan koncepció, ami a földönkívüli faj megalkotását illeti, kezdve az igazi alaktól, az elnevezéstől...stb. Ráadásként pedig az obszidiánkés! Az ellenséges fajt csak azzal lehet megölni? Ne már! Nem is hallottam még csak hasonlóról sem (Trónok Harca)!

Daemon pedig csak csorgatja tovább a nyálát és még századszor is elhangzik, hogy Katy milyen tökéletes külső adottságokkal rendelkezik. Itt jön egy fricska a karakterábrázolásnak: belső tulajdonságok? Annyit tudunk róla, hogy szeret olvasni és ellentmondani, néha még a szemöldökét is felhúzza, ha cicának nevezik. Az örökös cicázás nálam kiverte a biztosítékot és még mindig nem értem, miért nem vágta már pofán Daemont ez a lány? És az önbecsülés?

Sztoriról nem is beszélhetünk, folyton ugyanott lyukadunk ki. Deamon megjelöli a lányt, pedig tudja, hogy nem kellene, de hát mindig megfeledkezik róla a szerencsétlen. Persze én is megfeledkeznék róla, ha másokat ezzel veszélybe sodornék, ha a fajom kihalását veszélyeztetném ezzel, és az ikertestvéremet is éppen ilyen apróság miatt vesztettem el. Teszem hozzá, ő fajának legerősebb példánya, az alfa. Katy pedig szinte már versenyt űz belőle, hogy infantilis módon veszélybe sodorja magát, akit kötelező megmenteni. Kedvencem a medvés kaland volt. Ez annyira rossz...

Deamon a két lábon járó tesztoszteron bomba, aki veszettül gerjed a csajra. Szexista gondolatai idegesítőek. Oda-vagyok-Katyért-de-nem-szabad vívódás az első oldaltól az utolsóig. Elvesztem a fejem, hülyeséget csinálok, Katy utál, én utálom Katyt című műbalhék és közben SEMMI SEM TÖRTÉNIK!

Koncepció: Csöpögős lányregény egy kis fantasyvel felturbózva. Az is eléggé gyenge.

Végezetül, valaki magyarázza meg, mi értelme van egy már megírt sztoriról még egy bőrt lehúzni? Mert most egy másik szereplő szemszögéből láthatjuk ugyanazt? 

Ennek a könyvnek nem lenne szabad léteznie. És ezzel most magamra haragítom az ötcsillagosok társaságát. Sajnálom, de nálam ez a sztori, nem ütötte meg a mércét.

Nálam 1 azaz egy csillagot (se) érdemel. De mivel végig olvastam, ezért megy az egy csillag.

Hmm. Oké, beismerem: ez a műfaj nem nekem való. A jövőben kerülendők listájára tettem. Hacsak valaki nem érez késztetést arra, hogy kíváncsi a véleményemre, nem fogok olvasni ilyen könyveket.

Értékelés:



Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése