Nicholas Sparks: Szerelmünk lapjai

2016. április 6., szerda
Olyan sokan ajánlották már Nicholas Sparks könyvét és annyi jót meséltek róla, hozzátéve: mindenféleképpen el kell olvasnod! Úgy gondoltam, egyszer majd, ha a kezembe kerül, el fogom olvasni, így listára tettem és vártam az alkalomra. Az az egyszer most érkezett el, és vártam azt az extázist, amit barátnőim arcán láttam, mikor csillogó szemekkel meséltek róla.

Az extázis elmaradt. Számomra ez a könyv óriási csalódás volt. Üres, monoton, vontatott, és határozottan kevés. A túl sok belső monológ megölte azt a kevés cselekményt is, amit sikerült belepréselni a Szerelmünk lapjaiba. A visszaemlékezés kevés információt tartalmazott, elnagyolt képet tárt elénk, rengeteg kitöltésre váró rést hagyva maga után. A szerelmi szál kidolgozatlan, túl kevés az érzelem, és a szintén kevés információval együtt nem igazán lehetett a történetbe belelátni. Annyira kevés volt, annyira felületes, mintha egy külső szemlélő mesélte volna el a szerelmes pár történetét és viszontagságait. Viszontagságait - már ha beszélhetünk erről egyáltalán, hiszen nem igazán élhettük át, nem merülhettünk el abban a fájdalomban, amit a két fél érzett egymástól távol. Üres tényként lett tálalva, mennyire megviselte őket az elszakadás, de nem lettek kiélezve az egymás nélkül töltött idő fájdalmas napjai. Újratalálkozásukkor mintha csak két régi ismerős találkozott volna. Nem éreztem a mindent elsöprő, ifjonti hévvel átfűtött szerelmet Allie és Noah között. Ha valamikor megfogott egy egészen pici pillanatra a könyv, az az idősek otthonában játszódó rész volt. Noah ragaszkodása a feleségéhez,  az a mélységes magány, ami körüllengte napjait, szívfájdító volt, de önmagában nem volt elég ahhoz, hogy megfogjon.

Az író stílusa hol vontatott, hol kapkodó. Éppen megcsillant valamit a múltból, de máris átugrik egy újabb emlékképbe, elbeszélésbe, kesergésbe, megtörve vele a történet szálát. Az elején és a végén nagyon szép költői képeket olvastam, de a közepéről ezek kimaradtak. Mintha nem is ugyanaz az ember írta volna a könyvet. Összecsapottság-érzéstől élvezhetetlené vált az egész. A karakterek mintha csak árnyékbábok lettek volna: azonkívül, hogy Noah nagyon lelki természet, sokkal több megfogható tulajdonságot nem találtam, így nem alakult ki egyik szereplőről sem egy átfogó kép.


Összességében nem szerettem ezt a könyvet, borzasztó volt a szerkezete, a stílusa és a történetvezetése, a karakterek kidolgozatlanok, a sztori lapos és a koncepció sem az a hűha! Hány meg hány ilyen történet hever az utcán! Egyszer üljetek csak le a parkban egy idős bácsi, vagy néni mellé, hasonlót tőle is hallotok, csak éppen jobban keretbe foglalja a történetet.

Megjegyzés: Nem láttam a filmet, de a könyv alapján nem is vagyok kíváncsi rá.

Értékelés:

Koncepció: 2/5
Karakterek: 2/5
Sztori: 2/5
Leírások: 3/5
Írói stílus: 2/5

Ajánlom: 2/5





Erőssége: A fent említett költői képek.

Újraolvasnám: NEM

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése