Cassandra Clare, Sarah Rees Brennan: Történetek az Árnyvadász Akadémiáról 1. - Az Árnyvadász Akadémia

2016. június 9., csütörtök
Milyen ez a könyv?

"Cukibb, mint egy cukrozott cukorfalat a cukrászdában"

Talán nem végleges, talán még van remény, de egyelőre nem tudom komolyan venni Cassandra Clare-t. Akarom szeretni, próbálkozom újra és újra, egy barát miatt, aki teljesen oda van érte és bárcsak látnám az ő szemein keresztül, de nem megy ez nekem.

Elkezdtem a könyvet és úgy éreztem, hogy gyorsvonatként száguld végig az elmémen. A tempója indokolatlanul gyors, szinte már könyörgöm némi lassításért: álljunk már meg egy kicsit és időzzünk el hosszabb ideig, legyen már picivel több, részletesebb leírás, mert ez nagyon kevés. Írói stílus: úgy érzem, mintha egy szappanopera éppen aktuális részét ülnék le nézni és a narrátor monoton hangján hallanám: az előző rész tartalmából. És akkor sorolja, hogy ez és ez és ez és ez és ez történt. Mikor irodalom órán olvassa fel valaki a beadandóját, vagy... Minek is ezt tovább ragozni?

"Ahogy közeledtek, Simon fokozatosan észrevette az épület apró hibáit, amik lenyűgözött állapotában a távolból nem tűntek fel neki. Az egyik magas, karcsú torony riasztó szögben dőlt meg. A boltívekbe madarak építettek jókora fészkeket, némelyik ablakban függönnyel felérő hosszú, vastag pókhálók csüngtek. A festettüveg-ablak egyik táblája hiányzott, így az angyal szeme helyén fekete lyuk tátongott, amitől úgy nézett ki, mintha kalóznak állt volna."

Ne már, hogy a madárfészket és a pókhálót egy épület hibájának tüntesse fel! Régi, ódon, patinás, lelakott, elhagyatott, nyomott hagyott rajta az  idő vasfoga, elhanyagolt állapotú, de nem hiba! Esetleg szépséghiba. 

Cassandra és a humor. Hű, az a teniszütővel oposszum démonra vadászós jelenet! Igen, nevettem, de nem azért mert viccesnek találtam. Röhej volt.

"A fiúnak az arca is merev volt, akár egy szoboré, széles vállával és sportos külsejével nem lógott ki az árnyvadászok közül. Simon gyanította, hogy az Angyal nem az asztmások közül válogatott, és olyanok sem igen jöhettek szóba, akiket valaha is arcon találtak egy röplabdával tesiórán."

Asztmások? Hogy jön ehhez Clare? Miért? Az asztmások nyomik? Súlyos baklövés és bár nem vagyok asztmás, de tudom milyen egy asztmás élete és mennyire megalázó nekik, amiért nem tudják úgy élni az életüket, ahogy az egészségesek. Ne menjünk bele, ne ragozzuk, de ha ebben a nőben van némi jóérzés, azt írja: gyengébb fizikumú, kevésbé sportos alkatú... stb. HATÁROZOTTAN NEM VOLT VICCES! Dühös vagyok. Tudja egyáltalán, hogy miket ír le?

A tizenhárom évesek az ebédlőben ülve a telefonjaikról beszélgetnek. Igen, egy olyan világban, ahol még csak térerő sincs, bizonyára mi másról is beszélnének, amikor a készülék szinte funkcióját veszítette el.

És igen! Clare csak azért is megcsinálta! Épített magának egy saját Roxfortot. Egy utánzatot. Egy nagyon gyenge utánzatot. Említést sem érdemel, mert a leírások alapján nem sikerült felfedeznem és bebarangolnom az épületet. Eléggé silány lett. Szóval inkább választom az igényesebben kidolgozott bentlakásos iskolákat. Ez az épület a nyálkás falú alagsorával és a nem működő mosdóival, gyatra konyhájával, nem volt túl meggyőző számomra.

Értékelés:

Koncepció: 3/5
Sztori: 1/5
Karakterek: 1/5
Leírás: 2/5
Írói stílus: 2/5

Ajánlom: 1/5






Erőssége: Egyetlen egy gondolat, ami megfogott, ami némileg elgondolkodtatott. Talán picit közhelyes, de jókor jött. Nem, nem idézem. Fedezzétek fel, találjátok meg, ha úgy döntötök, hogy el akarjátok olvasni!

Újraolvasnám: NEM

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése