BEZÁRÁS

Eve Ainsworth: 7 nap

2016. július 4., hétfő
Ezt a könyvet Levandra ajánlására olvastam el. Azt mondta, olyan lélektani témát feszeget, ami engem is érdekelhet. Igaza volt.

Nyilván nem lehet egy ilyen dologban sem általánosítani, de ha könyvmoly vagy, valószínűleg tudod, mi a bullying. Ha mégis azon szerencsések közé tartozol, akik nem: a bullying az egyik legnagyobb szívás a fiatalok életében. A társadalmi élet egyik mellékhatása, amikor a közösség kivet magából valakit, akit aztán megalázó helyzeteknek tesz ki - minden racionális indok nélkül. Az erősebb bántja a gyengébbet, a divatos a hétköznapit, a modellalkat a kövéret, stb. A bullying gyakorlatilag az elfogadás teljes hiánya, az "élni és élni hagyni" elv felrúgása. Egyébként gyakorisága miatt kedvelt téma az irodalomban is - de ritkán találkozni vele abban a formában, ahogy Eve Ainsworh könyvében áll.

A 7 nap koncepciója nagyon egyszerű: van a népszerű lány, Kez, aki rászáll az egyik osztálytársára, a duci Jess-re, és addig szekálja, amíg az meg nem alázkodik vagy össze nem omlik. Ez így önmagában talán annyira nem is lenne megkapó téma, de van benne egy apró csavar, ami sok mindent megváltoztat: nemcsak az áldozat, de a zaklató szemszögéből is olvashatjuk a történetet. A könyv váltakozva mutatja be a kettejük nézőpontját, sokszor ugyanazokat a képeket is más megvilágításba helyezve. És ahogy átélhetjük a Kez szerepét is, hirtelen érthetővé válnak az indokai is. Mert lehet, hogy a zaklatót is zaklatják. Lehet, hogy a sminkkel valójában álarcot ken magára, hogy az ő gyengesége ne legyen felismerhető. Lehet, hogy másokban akarja levezetni a feszültséget, amit kénytelen átélni. És itt van a bökkenő: az indokai talán érthetőek, de nem megérthetőek. Mert nem törvényszerű az áldozatnak zaklatóvá válnia, ahogy azt Jess is bizonyítja. Ez azért megfordítja a képeket: bizonyos szempontból Jess erősebb Keznél. Mindkettőjük életében jelen van a tragédia, de másképp reagálnak rá.

A karakterek elég jól sikerültek, de sajnos több vonásukban összemoshatóak. Jess és Kez a hasonló körülmények, Jess és Lyn a hasonló gondolkodásuk, Kez és Marnie a Jess-el való szemétkedéseik miatt. A jellemvonások amúgy jól kiolvashatóak, különösen a mellékszereplők kidolgozottsága, így Jess anyja és Kez szülei tetszettek.


Ainsworth néhol igen érdekes elemeket használt. Örültem minden esetben, amikor a megtört Jess mégis elismerte ellenlábasa erényeit, például Kez rajzát vagy a szépségét. Egészen életszerű lett Kez és Lyn kapcsolatának ábrázolása, bár az ő drámáikkal együtt néha az volt az érzésem, kicsit talán sok az esemény egyetlen hét történéseihez képest. Jók voltak a facebook-bejegyzések és kommentárok, még emberibbé tették a cselekményt. Különösen megragadtak azok a jelenetek, amikor Jess apjáról volt szó. Ezek a dolgok mind-mind színesítették a történetet, ami kiemelte a könyvet a szívatás és szenvedés váltakoztatásából. Viszont szót kell emelnem egy olyan apróság miatt, amivel nem értettem egyet. Ott van Philip Thomas, aki afféle támasza volt Jess-nek, és mégsem tudtam megérteni valamit: miért ragaszkodik az írónő ahhoz a sztereotípiához, hogy a különc csak a magához hasonlóan kitaszított különccel barátkozhat? Félre ne érts, kedveltem az ő karakterét is, egyszerűen csak nem értem, miért ne lehettek volna Jess-nek is normális barátai. Talán az tompította volna a regény mondanivalóját...

Végezetül a befejezésről, egy pici SPOILER-rel: olvastam olyan kommentárt, ahol az olvasó nem értett egyet Kez hirtelen pálfordulásával. Nos, én ezt a részét meg tudom érteni, bár szerintem komoly pszichológiai munkát igényelhet egy zaklatónak, hogy felismerje, miért teszi azt, amit, és hogy az miért rossz. Engem inkább az a fordulat zavart meg, aminek Marnie-hoz van köze. Kicsit úgy tűnt, mintha az írónő le akarná venni a felelősséget Kez válláról azért, amiért bántotta Jess-t. Mert igen, a környezet nyomása hatással van a zaklatókra, mégis a saját döntésükből válnak zaklatóvá. Ettől eltekintve persze ajánlom a könyvet, érdekes tanulság ez a váltott nézőpontos írói stílus. Talán a többi zaklató is felismeri magában a hibát, és abbahagyja a hülyeséget. Kérlek, ne bántsátok egymást!

Értékelés:

Koncepció: 5/5
Sztori: 4/5
Karakterek: 4/5
Leírás: 5/5
Írói stílus: 4/5

Ajánlom: 4/5





Erőssége: A kétféle nézőpont váltakozása, a mellékszereplők életszerűsége, azok az apróságok, amik emberivé tették a könyvet.

Újraolvasnám: NEM

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése