Delphine de Vigan: No és Én

2016. augusztus 11., csütörtök
Kész, vége! Kezdem unni, hogy a világ tele van teljesen egyedi, kiváló koncepciókkal, amik aztán az alkalmatlan írók kezébe kerülve kidolgozatlanul maradnak, melynek eredménye végül egy rossz könyv lesz. Ami lehetett volna jó is! Mert amikor belevágtam Delphine de Vigan könyvébe, teljesen ledöbbentett, hogy egy viszonylag fiatal könyv központi témája végre nem a szerelem - ráadásul a fine selection kategóriájában! Ez már eleve annyira abszurdnak tűnt, hogy úgy gondoltam, muszáj elolvasnom ezt a könyvet. Sajnos csalódtam.

A történet középpontjában három fiatal áll, Lou, No és Lucas, akiket a fülszöveg elmondása alapján az elhagyatottságuk összekapcsol. Bevallom őszintén, ahogy haladtunk a történettel, kezdtem aggódni, hogy megint egy gáz szerelmi háromszöggel van dolgom, de hál' Istennek, itt erről szó sincs. Ami a dolgot megnehezíti, nem a szerelem, hanem az, hogy No hajléktalan. Aztán a véletlen összehozza őt Lou-val, aki egyben a történet mesélője, és itt kezdődnek a bonyodalmak. A történet ugyanis gyönyörű ívet jár be: egy olyan ívet, ami az elejétől a közepéig felfelé ágazik, majd a közepétől a végéig szinte zuhan lefelé. Mert tök jó, hogy Lou felkarolja Nót, nekem is kb. fülig ért a szám, amikor ezeket a jeleneteket olvastam, de aztán eltűnődtem: "Álljon meg a menet, még csak a 100. oldalnál tartok!" És innen valahogy megéreztem, hogy a sztori ezután romlani fog. Bejött, amit megjósoltam...

Nem is tudom, mit mondhatnék a karakterekről. Összességében nem sikerültek rosszul, de nem életszerűek. Lou tipikus cserfes kislány, némi extra intelligenciával, túlfejlett igazságérzettel és egy megrögzött idealista álmodozásával. Lucas a városi vagány, aki magasról tesz a tanulásra, a fegyelmezett magatartásra, de jószívű és gondoskodó. Iskolapéldánya a bunkónak, aki kétszer bukott, mégis minden csajnak tetszik - természetesen főhősnőnknek is (igen, muszáj volt beleerőltetni a szerelmi szálat, nem nagy ügy...) És persze ott van No. No, aki segítséget kap, de nem tud mit kezdeni vele. No, aki előtt ott a lehetőség, de nem tud felállni. No, aki egy légvárat kerget, és kis híján magával rántja a barátait is. Őszintén szólva nem voltam odáig a karakteréért, de ebben amúgy van egyfajta törvényszerűség is: csak akkor tudunk segíteni valakin, ha az illető is akarja. Nos, ő nem akarta. A többi karakter rendben volt, Lou szüleinek tragédiája és Marin tanár úr kifejezetten színesítette a könyvet.


De ami a legszörnyűbb az egész könyvben, az az írói stílus. Aki már ismeri az írásaimat, tudja, hogy egy álmom a könyvszerkesztés. Nos, ennél a könyvnél lett volna lehetőségem gyakorolni. Most olvasd el ezt a mondatot:

"Ezért belevágok, csak úgy összevissza, és egye fene, ha úgy érzem, anyaszült meztelen vagyok, egye fene, ha ostobaság, hogy amikor kicsi voltam, egy kincsesdobozt rejtegettem az ágyam alatt, benne mindenféle emlékkel, egy pávatollat a Parc Floralból, tobozokat, tarkabarka sminklemosó vattalabdacsokat, egy villogó kulcstartót, meg minden, egy nap beletettem az utolsó emléket, nem mondhatom meg neked, hogy mit, egy nagyon szomorú emléket, ami a gyerekkor végét jelentette, becsuktam a dobozt, visszacsúsztattam az ágyam alá, és soha többé nem nyúltam hozzá, de ilyesfajta dobozom még több is van, minden álmomhoz egy, az új osztályomban az osztálytársaim úgy hívnak, hogy „az agy”, nem vesznek rólam tudomást, vagy kerülnek, mintha valami fertőző betegségben szenvednék, de alapjában véve tudom, hogy én nem vagyok képes beszélgetni velük, velük nevetni, félrehúzódom, aztán van egy fiú, Lucas-nak hívják, néha odajön hozzám az órák után, rám mosolyog, valahogy ő főnök az osztályban, mindenki tiszteli, nagyon magas, nagyon szép, meg minden, de nem merek beszélgetni vele, este megcsinálom a leckéimet, és mindenfélével foglalatoskodom, új szavakat keresek, az olyan mámorító, mert sok ezer van belőlük, kivágom őket az újságokból, hogy megszelídítsem őket, nagy fehér füzetekbe ragasztom őket, amiket anyától kaptam, amikor kijött a kórházból, egy csomó lexikonom is van, de azokat nem nagyon használom, mivelhogy már fejből tudom őket, a gardróbszekrény mélyén van egy titkos rejtekhelyem, egy halom cuccal, amit az utcán szedegetek össze, elveszett, összetört, elhagyott holmik, meg minden…"

És igen, ez itt EGY mondat volt! EGYETLEN EGY MONDAT! Konkrétan szégyellem, hogy be kellett másolnom ide, de muszáj volt megmutatnom, mire számíthatsz ettől a könyvtől. Ja, és nem ez volt az egyetlen ilyen többszörösen összetett, még-csak-a-harmadik-sornál-tartok-de-már-nem-emlékszem-a-mondat-elejére-típusú monstrum. Szegény Lou komoly problémákkal küzd: hiába a fene nagy IQ-ja, ha egy normál hosszúságú mondat megfogalmazására sem képes. És ha már itt tartunk, hadd tegyek megjegyzést a fordító munkájára is. Ügyes fordulatokat használ, meg szépen fogalmaz, meg minden... de szerintem akárhogy is nevezzék más kultúrákban, a homokember itthon azért mégiscsak álommanó néven fut, ilyen magyartalan fordulatot meg még véletlenül sem írunk le, hogy "lentről fölig és föntről leig". Bár ebben már a szerkesztő mulasztása is szerepet kap...

Muszáj egy szót szólnom a végkifejletről. Mégis MIFÉLE BEFEJEZÉS VOLT EZ?! Látványosan rosszul van lezárva a könyv. Összecsapott, gyenge, frusztráló, és rohadt sok kérdést vet föl teljesen értelmetlenül. Csak jobban felhúztam magam rajta, ürességet hagyott bennem. Borzasztó!

Hát így állunk. Én még most is azt mondom, a könyvet a történet felénél le kellett volna zárni, és kihagyni a műbalhét. De hát jól fogalmaztam az elején: a No és Én tökéletes ívet járt be; pontosan oda ért vissza, ahonnan elindult. De persze, nyugodtan vedd a kezedbe a könyvet, és olvasd el. Sokaknak tetszett, talán neked is fog. De ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek!

Értékelés:

Koncepció: 3/5
Sztori: 2/5
Karakterek: 4/5
Leírás: 1/5
Írói stílus: 1/5

Ajánlom: 2/5





Erőssége: a történet középső szakasza, és néhány azon gondolatok közül, amikkel a könyv foglalkozik.

Újraolvasnám: NEM

"(…) az élet csupán nyugalmas és megbomlott egyensúlyú időszakok sorozata, melyek rendje semmiféle szükségszerűségnek nem engedelmeskedik."

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése