Jubileumi bejegyzés - 100 könyv

2016. november 19., szombat
Elérkeztünk az első mérföldkövünkhöz: immár 100 könyvről írtunk értékelést a blogon. A kezdetekkor semmiféle tervünk és célkitűzésünk nem volt a bloggal kapcsolatban, nem reméltük, hogy ez a nap is elérkezik. Kitartásunk csakis a könyvek szeretetének köszönhető, és annak, hogy sikerült levadásznunk néhány igazán kivételes olvasmányt, melyek nélkül úgy érezzük szegényebbek lettünk volna. Meg is ragadjuk az alkalmat, hogy felsoroljuk, melyek azok a könyvek, amik meghatározták az elmúlt hónapok hétköznapjait.


Kedvenc, amit mindketten olvastunk - Maggie Stiefvater: Kék liliom
Amit mindenkinek olvasnia kell - Lois Lowry: The Giver Quartet
Egy romantikus - Clélie Avit: Itt vagyok
Egy kellemes csalódás - Marie Rutkoski: A nyertes átka


Levandra vallomása kapcsolatáról a romantikával 

Pechemre, vagy annyira mégsem, én vagyok a csapat női tagja, ezért én vállalom magamra a romantikus könyvek értékelését. Nem vagyok egy rózsaszín-kispárnába-könnyeim-hullajtó típus, aki elolvad a férfi főhősök buja tekintetétől és aléltan rebegi el imádottja nevét. Igazából, ha nem lenne ez a blog, minimálisra csökkenteném ezen könyvek olvasottságát, annyira nem az én világom. Próbálok objektív maradni, és más könyvekhez nem hasonlítgatni az éppen aktuálist, azaz műfajon belül értékelem, a maga lehetőségeihez mérten. Viszont az öt csillaghoz el kell érnie a "hűha" kategóriát, amihez valami tényleg meglepőt kell produkálnia az írónak. 

A visszajelzésekből tudom, hogy jól szórakoztok azon, hogy egyenesen szembe megyek a köz véleményével, és 90% fölötti műveket osztok ki, de ehhez kell az én személyiségem, ami - higgyétek el - ha könyv lenne, nem a sikerlistás, népszerű és tucatkönyvek polcán lehetne megtalálni. De visszatérve a romantikus könyvek problémájához: nálam a négy csillag az öt. Még mielőtt megkérdeznétek, miért olvasok cukormázzal átitatott könyveket, ha ennyire nem szimpatizálok a műfajjal, azért, mert a blog szeretne sokszínű lenni, és mégsem adhatom Sol kezébe mondjuk A csábítás kilenc szabályát, mert úgy csapná falhoz, hogy lapjaira peregne szét. Mégiscsak férfiból van. (Sajnálatos módon ebben maximálisan egyet kell értenem - Sol)

A romantika egy gyönyörű szó, bár én a frászt kapom tőle, mivel igencsak emancipált nőnek tartom magam (jaj, ne legyünk már ilyen "emancipancimancik"... oké, befogom - Sol): mindig is önállóságra törekedtem, sosem tűrtem, ha a férfi nem képviselője felemelte leejtett csipkés zsebkendőmet, annál is inkább, mert robusztus alakom mellett a nyeszlett legényke sürgölődése kissé komikusan hat. Sol-tól is csak egyszer viseltem el nyilvánosan romantikus szereplést, amikor egy gitárral a kezében Esztergomban a vár melletti parkban elkövette irányomban a leánykérést. Stílusosan egy Tankcsapda számmal. Nem szeretem, ha törékeny virágszálnak tekintenek, és ha az élet mégis összetör, azt hősiesen viselem. De az is lehet, hogy ezzel kapcsolatban nem mindig mondok igazat.

Daemon Black híres vonzereje tehát hidegen hagy. Első és utolsó könyves pasi, aki meg tudta hódítani a szívemet, az Aragorn volt, bár neki is meg kellett vívnia csatáját Faramirral. Könyves pasi őt a trónról nem tudja letaszítani, csupán egyetlen delikvens jöhetne számításba, ő viszont valóságos létező személy: Johnny Depp. Miért, ti kire gondoltatok?! (... sigh... - Sol)

Hoppá! Most jut eszembe Mr. Darcy! Na jó, övé a második hely.

A fentiekben említett frusztrációmból adódóan nem táplálok szimpátiát a romantikus könyvek tökéletes női karaktereivel, talán Daemon Blacket ezért is utálom, mert folyton Katy kifogástalan alakjára csurgatja a nyálát. Meglepő módon hiszek abban, hogy egy duci lány megtalálja álmai lovagját. Aki inkább férfi, mint pasi. Értjük a különbséget? Lásd Libby Garrett példáját, ha más éppen nem jut eszembe.

Ja, de, Violette Sorel. De az ő történetét én írom...

Készüljetek, a következő mérföldkőnél Sol személyes vallomását olvashatjátok majd! (Arra én is befizetek! - Sol)

Köszönjük, hogy velünk tartottatok.... xoxo




Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése