BEZÁRÁS

Lucinda Riley: Fény az ablak mögött

2016. november 21., hétfő
Mint a felmelegített húsleves, olyan volt a Fény az ablak mögött. Mintha újraolvastam volna egy régi könyvet sok-sok év után. Túlságosan is ismerős volt. Az első oldalak óta tudtam, hogy mi fog történni, minden egyes esemény, csavar nyilvánvaló, kitalálható volt. Olyan volt ez a sztori, mintha jónéhány Danielle Steel kötetet ollóztak volna össze. 

Sebastian szerepe az első pillanattól kezdve egyértelmű volt, pedig próbált egy picit félrevezetni az írónő. Utáltam a fickót attól fogva, hogy felbukkant. Emilie életképtelensége pedig nagyon kiábrándítónak találtam, de a könyv végére összeszedte magát és kezdtem megszeretni is. Az én kedvencem Alex volt. Vele kapcsolatban is jók voltak a megérzéseim, semmi meglepetés nem ért.

Bár a jelenben játszódó részeket unalmasnak, gyengének találtam, a második világháborúban lévőket nagyon szerettem. Adtak egy kis szint, azt a bizonyos pluszt, amit minden könyvben keresel. Kár, hogy nem jutott belőle több. A karakterek is élesebbek voltak. Venetia színes, nem hétköznapi egyénisége, Edouard titokzatossága és Connie hatalmas szíve rabul ejtett. Izgalmas eseményeket követhettünk végig, és így feltűnően éles kontraszt alakult ki a jelennel szemben. Borult az egész könyv egyensúlya, a sztori a régen volt eseményekre fókuszált. A jelent meglehetősen lagymatagnak éreztem úgy a könyv utolsó húsz oldaláig, ahol váratlanul azt is elkezdtem élvezni, köszönhetően Emilie és Alex e-mailjeinek. De mégsem volt elég, mert így is összecsapottnak éreztem a lezárást. Mivel túl sok szereplő nem volt a könyvben, Sophia gyermekének kilétét is elsőre kitaláltam, hiába próbált félrevezetni Lucinda Riley. Átlátszó volt. Akkor is, ha "csak" egy romantikus regényről van szó, ennél többet várok egy történettől.

Nem egy erős koncepcióval van dolgunk, de szerintem annyit hozott ki belőle az írónő, amennyit lehetett. A karakterek egészen jók voltak, érzelmeket mozgattak meg bennem. Biztosan azt gondolnátok, hogy Falk volt az, akit a legkevésbé kedveltem, igazából hidegen hagyott. Sophia volt az, akit nem igazán kedveltem. Üres volt, még a versek sem hoztak hozzá túl közel. Jó volt az elképzelés, hogy a múlt és jelen közötti váltás a versekkel is jelezve lett, de én gyengének éreztem a verseket, amiket egy idő után már át is ugrottam.

Ami tetszett még, az a párhuzam a két fiú testvérpár között. Ebben is éreztem a szándékosságot a félrevezetésre, de egészen abszurd elképzelés volt ahhoz, hogy bedőljek neki. 

Blackmoor Hall? Most komolyan? Nem lehetne egy picivel több kreativitással kitalálni egy családi birtok nevét? Mostanában sokszor jön szembe velem ez az elnevezés.

Értékelés:

Koncepció: 3/5
Sztori: 4/5
Karakterek:4/5
Leírás: 3/5
Írói stílus: 4/5

Ajánlom: 3/5






Erőssége: Könnyed romantikus regény álmodozó alkatú nők számára. Kiváló hétvégi olvasmány arra, hogy egy kicsit elmeneküljünk a hétköznapok elől.

Újraolvasnám: NEM

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése