BEZÁRÁS

David Levithan: Egy másik nap

2016. december 14., szerda
Egyszerűen imádtam a Nap nap utánt! Hamar az egyik kedvencemmé vált, pedig, ahogy az értékelésemben is leírtam, meglehetősen idegenkedtem tartalmi besorolásától, az LMBT-től. Azonban egy másik ilyen kategória hasonlóan kétes érzéseket kelt bennem, ez pedig a spin-off. Számomra a spin-off csak egy újabb bőr lehúzása egy sikeres történetről, legyen az film, sorozat, vagy akár könyv. Viszont nem szeretek úgy nyilatkozni egy akármilyen témában, hogy még nem próbálkoztam meg vele. Épp kapóra jött Levandra egyik meglepetése számomra, ami a könyv spin-offja, az Egy másik nap volt.

A történetet ezúttal Rhiannon szempontjából nézhetjük végig. Tekintve, hogy eleve szimpatikus volt nekem az ő karaktere, örömmel fogtam hozzá a könyv olvasásához. Érdekes volt az "A" iránt tapasztalt szerelmét belülről érezni. A Nap nap után olvasása közben, "A"-hez hasonlóan én is gyakran kételkedtem Rhiannon érzéseinek valódiságában. Olyan szívet melengető volt tapasztalni, hogy azok tényleg valóságosak! Ezért az élményért nem lehetek elég hálás David Levithannak.

Tekintve, hogy a történetben nem sok újdonságot tapasztalhattunk, számomra a karaktereken volt a hangsúly. "A"-t még mindig imádom, naiv és tipikus hős-szerelmes személyének hibáival együtt, Rhiannont viszont még jobban megkedveltem, ahogy az ő szemein keresztül láttam a világot. Amúgy borzasztó volt tapasztalni, milyen mélyen bemagyarázta magának, hogy a Justinnal való kapcsolata annak sekélyességével és viszonzatlanságával együtt így normális. Ami viszont csalódást okozott, az Rhiannon baráti köre. Bár mind rendelkeznek egy-egy egyedi jellemzővel, tulajdonképpen egy személyből gyúrták őket. Arról nem is beszélve, hogy az egész társaság pszichológusokból állt. Komolyan, itt mindenki ismeri a szív titkait, csak Rhiannon nem? Ez annyira abszurd, hogy megpróbáltam simán csak figyelmen kívül hagyni... Nem igazán sikerült, de megpróbáltam!

Ahogy nem tudtam figyelmen kívül hagyni az író egyik bakiját sem. Némi történet-leírás következik, de nyugi, nincs komolyabb spoiler-veszély. Szóval: van az a jelenet, amikor Rhiannon és a Justin testébe bújt "A" kocsikáznak az óceán felé. Rhiannon válogat a rádiócsatornák között, mire jön egy ilyen esemény:

"Amikor túl sokáig időzök egy nekem tetsző dalnál, megkérdezi:
– Ez jó, nem?
Én viszont azt gondolom, nem, nem jó, mert utálod. Mégsem szólok, maradok a csatornán. Közben várom, hogy elsüssön valami bárgyú poént, teszem azt, az
énekesnő úgy nyivákol, mintha menstruációs görcsei lennének."

Oké, eddig semmi különös. Nézzük tovább:

"Váltogatom az adókat, amíg egy, Justinnak legkevésbé tetsző dalhoz nem érek.
Ez az! –
Kelly Clarkson. Éppen arról énekel, hogy ami nem öl meg, az megerősít.
Felhangosítom. Magamban azt kívánom, hogy zendítsen rá erre is.
Meglepetés.
Teli torokból énekelünk."


Szóval ezt a számot énekelték a kocsiban. Tök jó, ráadásul ismerem és szeretem ezt a számot. Na de menjünk tovább! Később Steve bulijában Rhiannon épp a CD-k között válogat, amikor "A" odalép hozzá, immáron Nathanként. Íme a jelenet:

"A laptop mellett CD-k sorakoznak. Valószínűleg Steve szüleié. (Akikről egyébként fogalmam sincs, merre vannak.) Adélé CD-je van felül.
Ráérősen böngészni kezdem a zenéket.
Kelly Clarkson is köztük van, amiről eszembe jut a délután az óceánnál.
Fun.-t is hallgattunk akkor.
– Nagyon bírom őket szólal meg valaki mellettem, és a CD-re mutat. És te?
Csodálkozom, hogy kiszúrtak ebben a tömegben. A srác, aki megszólított, teljesen ide nem illő ruhában van zakót visel és nyakkendőt, mintha innen egyenesen a reggeli misére menne. Úgy tűnik, kétségbeesetten keres valakit, akivel beszélgethetne, engem mégis megmagyarázhatatlan érzés fog el: ez a srác miattam jött ide. Ilyenkor visszakozni szoktam, most viszont valamiért úgy döntök, hogy nem rázom le.
– Ja, én is – felelem, és feltartom a CD-t.
Halkan belekezd a
Carry Onba, abba a dalba, amit Justinnal énekeltünk az autóban. Ezt jelként fogom fel, bár nem tudom pontosan, minek a jeleként."


Jó, persze, azt mondja, Fun.-t IS hallgattak a kocsiban, szóval ez még nem jelent semmit. De nézzünk csak meg egy későbbi jelenetet:

"Felmegyek a Facebookra. Gawkert olvasok. A YouTubeon zenét hallgatok, köztük a Fun. dalt, a tengerparti kiruccanásunk dalát, amit aztán Nathan énekelt nekem a bulin."

És itt a bökkenő! Mikor változott át a közös tengerparti daluk a Strongerről a Carry Onra? Hol van ez leírva, David? Én nem látom a könyvben. HOL VAN EZ LEÍRVA???

És az a poén, hogy a Fun. számát is szeretem. De ez nem mentség a hibára.

Plusz egy gondolat a lezárásról: ha már spin-off, szerintem jogosan vártam el, hogy az eredeti mű függővége után valami érdemi információval gazdagodjak. Amit az Egy másik nap kínált, hát... is-is. Kiderült, hogy "A" elmélete bevált, és valóban át tudta ültetni a megfelelő emlékeket Alexanderbe, erre az író fogta magát, és pofán vágott egy újabb függővéggel. Etikátlan egy lépés, főleg, ha tekintetbe vesszük, hogy még hírből sem létezik a Nap nap után folytatása. Amúgy nem is tudnék elképzelni neki egyet.

Szóval röviden ennyi. Eddig sem igazán értettem egyet a spin-off létjogosultságával, most viszont konkrétan alátámasztást nyert az elméletem: ez a műfaj csak egy sztori sikerének ismételt meglovagolására való. Nem hiszem, hogy valaha is elolvasok még egyet. Ez persze nem jelenti azt, hogy lehúzom a könyvet, sőt! Nagyon jól éreztem magam az olvasása közben, olyan nosztalgikus érzés volt visszaemlékezni az eredeti történet cselekményére. Ha viszont választanom kell, hogy átéljek egy adott élményt, vagy tapasztaljam meg a másolatát, inkább maradok az eredetinél.

Értékelés:

Koncepció: 3/5
Sztori: 5/5
Karakterek: 4/5
Leírás: 4/5
Írói stílus: 5/5

Ajánlom: 4/5





Erőssége: A mély érzelmek és a szép leírások. Gyakorlatilag ennyi. Könyörgöm, ez egy spin-off!

Újraolvasnám: NEM

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése