BEZÁRÁS

Ruth Ware: Sötét erdő közepén

2017. február 2., csütörtök
Krimi és pszicho-thriller. A Sötét erdő közepén ezekkel a címkékkel tudott megvenni magának. Az előbbiből már többet is olvastam, az utóbbival még csak ismerkedünk, de a Zárt ajtók mögött és a Fagyos ikrek olvasása után menthetetlenül a műfaj szerelmesévé váltam. Az említett művek felállítottak bennem egy borzongási mércét, aminél csak jobbakat vagyok hajlandó jó könyvnek nevezni. E tekintetben Ruth Ware könyve viszont kicsit csalódás volt.

Pár fiatal, Ouija-tábla, magányos ház az erdő közepén, a kommunikációs csatornák korlátozása és egy gyilkos. Ha valaki még életében nem olvasott thrillert, valahogy így képzelheti el a díszletet. Mindehhez kell még a főszereplőnk, aki foglalkozását tekintve író, ráadásul nem kisebb stílusban űzi tevékenységét, mint a krimi műfajában. Ezzel az apró, a történet szempontjából egyébként lényegtelen ténnyel együtt ez a könyv undorítóan sablonos lett. A jelek szerint Ruthnak az a perverz elképzelése támadt, hogy egy átlagosan gyenge kliséhalmazzal végigdöngetheti az egész világot. És ebben csak az a poén, hogy tulajdonképpen igaza is lett!

Maga a szerkezet nem rossz. A lánybúcsú és a kórház jelenetei közötti ugrálás elég érzékletesen mutatja be az ideiglenes amnéziát, amivel az események után Leonora Shaw küzd. Az írónő mindezt olyan leírásokkal tarkította, amiket érdemes külön kiemelni. Számtalan olyan élethelyzetet tett velük izgalmassá, amik a mindennapi életben monotonnak és szürkének tűnnek. Nora futása, érzéseinek leírása, a kórházban a kávé jelentősége mind-mind újnak és érdekesnek hatott a gazdag ábrázolás következtében.


Az események és a karakterek az elvártnak megfelelőek. A szereplők személyisége jól elkülöníthető, némelyikük még életszerűre is sikerült. Kivétel ez alól Flo, akihez hasonló emberrel szerintem szinte lehetetlen találkozni. Erősen eltúlzottnak, idegesítőnek éreztem, és bár ez akár rossz pontnak is számíthatna, épp ellenkezőleg: megállta a helyét a könyvben. Néha a szélsőséges személyisége vitte előre a cselekményt, beszéljünk a túlzott lelkesedéséről, vagy arról, hogy amikor dühös, "Olyan érzés volt, mintha arcon köpött volna egy Teletubby." Komolyan, már ezért a mondatért érdemes volt beleírni a könyvbe.

Álljon itt még egy pár gondolat arról, ami egy krimit krimivé tesz. Habár Leslie L. Lawrence-en nőttem fel, kötve hiszem, hogy olyan zseniális rejtvényfejtő volnék. De őszintén, már a 60. oldaltól tudtam, ki lesz a gyilkos, és nagyjából a leendő indítékot is sejtettem - és szerintem nemcsak én voltam így ezzel. Most komolyan, a híres krimiíró L. N. Shaw-nak tíz év kellett, hogy leessen a poén, ami végül felforgatta az egész életét? Elismerem, nekem se tűnt fel a különbség Nora, Lee és Leó között, de nem is én gondolkoztam rajta éveken át, mint egy megszállott!

Hát, ennyi a véleményem a Sötét erdő közepénről. Azoknak, akik még sosem olvastak könyvet a stílusban, mindenképpen ajánlanám, felejthetetlen élményben lesz részük. De aki már jártasabb krimi és pszicho-thriller ügyében, sajnos csalódni fog. Apropó pszicho-thriller: szerintem semmi borzongató nem volt ebben a könyvben, A cselekmény kapcsán viszont muszáj megkérdeznem: az angol diákok tényleg mindegyike szippantott kokaint a gimi alatt? Vagy csak én találom aggasztónak, hogy majd' minden könyvben előbukkan ez a marhaság?!

Értékelés:

Koncepció: 2/5
Sztori: 4/5
Karakterek: 4/5
Leírás: 5/5
Írói stílus: 4/5

Ajánlom: 4/5





Erőssége: Kielégítő történet, egészen jó szereplők, szinte kifogástalan leírás. Hát igen, mindent összegezve nem lenne olyan rossz ez a könyv, csak hát az a rohadt koncepció,,,

Újraolvasnám: NEM
"Azt hihetnénk, az emberek csak óvatosan fecsegnek egy író füle hallatára. Tudhatnák, hogy tulajdonképpen dögevők vagyunk – halott viszonyok és elfelejtett viták hulláiból csipegetünk, és felhasználjuk ezeket a morzsákat a következő műveinkben. Régi énjük zombiként éled újjá, és kényünk-kedvünk szerint öntjük kísérteties formába."

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése