Célkeresztben - Taylor Andrews: Ventus gyermekei

2017. március 22., szerda
Mielőtt elkezdeném, elnézést kérek mindenkitől a hosszú kihagyásért. Mostanában sok minden történt, sok más dologra koncentráltunk, kicsit összejött az élet minden területen. De igyekszem behozni a lemaradást a Célkeresztbenes írások értékelésében, csak egy kis türelmet kérek a Várólistásoktól.

Őszintén mondom, annyira jó érzés sci-fi történettel találkozni. Az idő előrehaladtával az egyik legszélsőségesebb műfaj valahogy a pusztulás szélére került, éppen ezért minden ilyen sztorit veszélyeztetett állatfajként kezelek. Taylor Andrews jól megragadta a klasszikus sci-fi hangulatát, mindez pedig egy kis utópisztikus felhanggal megfűszerezve igazi csemegévé emeli mai történetünket. Célkeresztben a Ventus gyermekei.

Nem tudom, mennyire volt tudatos az idegen faj névválasztása, de nekem a frendekről egyből az angol friend szó jutott eszembe, ami barátot jelent. És nem is lőttem mellé: olybá tűnik, ez a faj valahol az emberiség megsegítésére költözött bolygónkra. Marcus személyiségét tekintve legalábbis így gondolom, bár a mű lezárása sok kérdést vetett föl bennem e tekintetben.

Tetszik a világábrázolás, Taylor Andrews érdekes jövőképpel mutatta be a majdani Földet. Nem ez az első történet, ahol hasonló elemekkel találkozom, de mindez az idegen faj jelenlétével megspékelve mégis tetszetős és friss élmény volt. A karakterkidolgozás szintén megállja a helyét, bár a rövid részlet miatt még nem sokat látunk belőle. Marcus hidegsége jó összhangot alkot azon képességével, hogy látja a jövőt. Brown hadnagy tipikus öreg hekus mivolta egészen emberivé tette őt, kimondottan örültem reakcióinak a Marcusszal való bevetésük előtt.

Mint a legtöbb amatőr történet, ez a mű sem hibátlan. Értem én, hogy kellett valamiféle bevezetőt írni a történetnek, de én Marcus és Mindy jelenetét egy az egyben kihagytam volna. Nyilvánvaló, hogy valahol a világ és az alaphelyzet bemutatását szolgálta, nekem mégis feleslegesnek tűnik. Annál inkább, mert ez a szál végül ott, ahol van, megszakad. Ráadásul a lány karaktere sem volt olyan kidolgozott, mint a korábban említetteké, mintha tényleg csak a bevezetőhöz szükséges töltelékszereplőt alakította volna.

Témáját tekintve a Ventus gyermekei számomra kellemes tapasztalatot nyújtott. Mindig jól esik látni, amikor valaki újra előveszi a sci-fit, örülök, hogy még nem halt ki ez a műfaj sem az irodalomból. Viszont a mű egy-két ponton mindenképpen korrigálásra szorul, hogy kiszűrésre kerüljenek azok a pontatlanságok és logikátlanságok, amikről fentebb beszéltem. Viszont az alap kiváló, a koncepció tetszetős, remélem, folytatásra kerül a történet. A magam részéről mindenképpen ajánlom, és úgy gondolom, még némi munkával meglehet rá az esély, hogy ez a könyv egyszer majd a boltok polcairól köszönjön vissza ránk.

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése