Célkeresztben - Tiszlavicz Mária: A fotóslány

2017. július 12., szerda
Már olvashattunk a projekt keretein belül Tiszlavicz Marcsi egy regényrészletéről. Első blikkre a Duplacsavar tipikusan az a regény, ami gyorsan pörgő jeleneteivel, sötét humorával és keserédes romantikájával azonnal megragadja az olvasó figyelmét. Valami hasonlóan pezsdítő élményre számítottam, amikor megláttam a zónában Marcsi felkérését egy novella értékelésére. És bár mindkét művében felfedezhetőek hasonlóságok, a kettő valójában nagyon is különbözik egymástól. Célkeresztben A fotóslány.

A legnagyobb különbség egészen magától értetődő: hogy ez egy novella. Mint olyan, a novella eszközeit használva íródott, tehát rövidebb, tömörebb, azonnal elénk tárja a mondanivalóját és csattanós a befejezése. Kapásból ott van maga a tény, hogy a szereplők nincsenek megnevezve, ami - kevés karakter lévén - egyszerűen érthetővé teszi a történetet. A történet pedig pontosan olyan, mint azt Tiszlavicz Marcsitól várható: krimi, gyilkosság, nyomozás - némi romantikával fűszerezve. És hogy miért érdemes ennyit beszélni a műfajról és annak elemeiről? Mert nagyon sok amatőr író nem képes megkülönböztetni a kettőt, és hajlamosak túldramatizálni egy pár oldalas történetet is. Itt viszont hibátlan a kidolgozás, amivel máris elnyerte a tetszésemet.

Érdekes módon a novella rövidsége ellenére a szereplőknek jól megalkotott karaktere van. Élesen elkülönül a nyomozó, aki vágyakozva csodálja címszereplőnk gyönyörűségét, és a lány, aki megszeppenve próbál átvergődni a rendőri kihallgatáson. De még a kissé arrogáns technikus karaktere is jól elhatárolható a főszereplőktől, amiért külön jár a piros pont.

Az írói stílus a vártnak megfelelő. Az egész történetet a nyomozó szemszögéből látjuk, így az ő gondolatai szövik át a novella teljes hosszát. A mű az ő személyét tükrözi: mindenhol pontos és határozott leírásokkal találkozunk, komplett és kiforrott véleményekkel, amiket időről időre megszakít a fotóslány szépségét ecsetelő szubjektív ábrándozás. Úgy gondolom, ez így teljesen megállja a helyét: a férfi végzi a dolgát, még ha néha meg is kell zaboláznia elméjét. Hiteles ábrázolás, könnyű azonosulni vele. Ügyes munka!

Külön megemlíteném a történetben olyannyira domináló írói eszközt, a feszültségfokozást. Az írónő ezt egészen tökélyre fejlesztette vissza-visszatérő jeleneteivel, egyre intenzívebb belső monológjaival, ahogy a nyomozó mind jobban és jobban vonzódik a lány iránt, mégis hiába mentegeti bűnössége alól. Egyébként itt fedezhető fel a novella egyetlen komolyabb hibája is, hogy teljesen kiszámítható. Marcsi gyönyörűen felépítette a feszültséget, de sajnos egy olyan alapra, amit minden erőlködés nélkül ki lehetett találni. A bomba élesítve, de a robbanás elmarad - persze mindez nem változtat a történet többi erényén.

A fotóslány története megér egy kellemes öt percet. Mindenkinek ajánlom, szánja rá az időt és olvassa el, megéri!

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése