BEZÁRÁS

Maggie Stiefvater: A Skorpió Vágta

2017. november 22., szerda
Szeretem ezt a szigetet, bár a képzeletemben sokkal gyérebben lakott település, mint az Maggie világában lehet. Sokkal ritkábban van beépítve, sok apró tanya fekszik egymás mellett és a kisvárost is körülbelül egy utcás macskaköves településnek látom, ahol a házak szorosan egymáshoz simulnak. Egy valamit biztosan tudok, sosem hagynám el Thisbey-t. Talán kis kiruccanásokat tennék, de élvezném ott az életet, a lovak ellenére is.

Kedves kis történet és nem igazán tudok belekötni, kivéve a lovakba. Igen, éppen a Capall Uisce-kbe. Nem tudtam befogadni őket és nem tetszettek ezek a lények. Nagyon nem. Talán, ha sárkányokon lovagolnának novemberben, vagy csak simán vad lovakon, amik lehetnek ugyanúgy veszélyesek, de sehogy sem tudtam megbékélni a tengeri lovak gondolatával, habár éppen ezek a lények adták az apropóját a regénynek, miattuk íródott meg. Kegyetlenek, fenségesek és annyira hihetetlenek, hogy számomra nem is léteztek. Na persze, A hollófiúkat, a Ley-vonalakat és az álomfiút meg simán bekajáltam! :D

Mint mondtam, kedves kis történet, amit akkor is élveztem volna, ha ezek a szörnyek nincsenek benne. Sőt, sokkal jobban! Mert megszerettem Finnt, Puckot, Seant és még Doryt is. Szimpatikusnak találtam George Hollyt és az volt a kényszerképzetem, bárcsak a szigetre költözne és gondoskodna az árvákról, hogy legyen egy riválisa Malvernnek, ténylegesen is, ne csak a nők körében. De a George Hollyk, jönnek, elvégzik a dolgukat, aztán tovább állnak. Akárcsak a Patrick Sullivanek.

Azt veszem észre, Maggie minden regényébe jut egy lázadó leányzó, aki nem szereti az igazi nevét és előszeretettel használja a becenevét, akad egy Gansey-hez hasonlatos zárkózott, hallgatag fiú, aki céltudatosan teszi a dolgát, de üvölt belőle a magány. Egy nagyobb testvér, aki alig van jelen a többiek életében, és egy kisebb, aki szinte nem evilági lénynek tűnik. Szinte könyvről könyvre találkozom velük, de úgy látszik, bevált ez a recept, mert élvezem és imádom ezeket a történeteket.


Maggie csodálatos mesélő, képes fenntartani az érdeklődést, képes egy olyan világot teremteni, amit látok a szemem előtt, ez az ő varázsa, amitől olyan népszerű író. De azért néha ő is belefut a bakikba, az olvasó éles szeme meg kiszúrja a logikátlanságot.

"Egyszer capallfogó portyán jártam, akkor fedeztem fel a sziklarajzot. Apály idején a barlang olyan messzire bevezetett a sziget alá, hogy az volt az érzésem, a másik végén jutok ki, ha még tovább megyek. Azután az ár olyan hevesen és hirtelen tört be, hogy csapdába kerültem. Órákig kuporogtam egy apró, sötét szirten, minden egyes hullám bőrig eláztatott. Alattam, valahol a barlangban, egy tengeri ló halk sikolyai és kotyogása hallatszott. Hogy ne essek le, végül a hátamra gördültem a szirten, és ott volt, magasan fölöttem, ahová a víz nem érhetett fel: a sziklarajz. Corrnál is ragyogóbb csődört ábrázolt, vörös színe alig fakult meg, hiszen a festéket nem érhette napfény. A lábához egy halott embert is rajzoltak; haja keskeny, fekete vonás, mellén vörös csík."

Volt egy aprócska problémám, nem tudtam elhelyezni időben a történetet, csak sejtésem volt róla, hogy mikor játszódnak az események. Nem voltak elektronikus eszközök, kütyük és egyéb haszontalan dolgok, amik alapján tudtam volna realizálni az évszámot, emiatt éreztem egy kis bizonytalanságot és ez el is vett az olvasási élményből, de még ezzel együtt is át tudtam adni magam a történetnek.

Néha éreztem egy kis frusztráltságot is. Szinte rá akartam ordítani a sziget lakóira, ha tudjátok, milyenek ezek a lovak, akkor abban az időszakban miért szálltok tengerre? Miért fordítotok nekik hátat? Ha négy ember kell megtartani egy lovat, akkor miért vagy olyan vakmerő, hogy egyedül ülsz a hátára? Ha annyi rémtörténet kering, mégis miért kínálod fel a nyakadat, te ütődött? Úgy látszik, most nehezen toleráltam a veszteségeket és a családi drámákat. Thisby kegyetlen vidék, de minden kegyetlenségével együtt egy olyan sziget, ami iránt vagy lojális vagy, vagy annyira nem tudsz megmaradni a hátán, hogy hajóra szállsz és többé vissza sem nézel. A Skorpió Vágta pedig, akár akarod, akár nem, része ennek a világnak, nem zárhatod ki. Ezek a lovak jelen vannak, akkor is, ha nem tudsz hinni bennük és akár még egy könnycseppet is képesek kicsalogatni a szemed sarkából.

Értékelés:

Koncepció: 4/5
Sztori: 5/5
Karakterek: 4/5
Leírás: 4/5
Írói stílus: 4/5

Ajánlom: 4/5





Erőssége: Amit minden Maggie Stiefvater regényben szeretek, hogy varázslatos világot tár fel előttünk az írónő és képes arra, hogy berántson minket, részesévé váljunk a történetnek.

Újraolvasnám: IGEN

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése