Philip Pullman: La Belle Sauvage

2018. november 22., csütörtök
Az Úr sötét anyagai egyike volt az első olvasmányaimnak, a sorozat minden része - különösen A Titokzatos Kés - nagyon a szívemhez nőtt. Annak idején minden ezzel kapcsolatban fellelhető dolognak utánajártam: feltettem kérdést az aletiométernek a hivatalos honlapon, megcsináltam daimonos tesztet - elsőre róka jött ki, aztán holló -, és rengeteget beszélgettem a Porról a barátaimmal. Éppen ezért nagyon örültem, amikor először olvastam a hírt az előzménytörténet kiadásáról – és javarészt elégedett is vagyok az eredménnyel.

A világábrázolás gyönyörűen hozza a formáját: épp elegendő, semmi sincs eltúlozva, az egyes elemek csak a szükséges szinten vannak jelen a könyvben. A történet maga viszont kicsit nehézkesen indult be, túl hosszúra nyúlt az előkészítés, ami miatt eleinte aggódtam is, hogy ne legyen vontatott az egész mű. Szerencsére nem volt az. Ugyancsak történetvezetés hibájának tudom be a második szakaszban lévő eseményeket - mintha minden mitologikus lényt csak a kis kenu utasainak sorsa érdekelné -, de összességében ez is rendben volt. Az események logikusan következtek, minden a megfelelő mederben haladt - leszámítva, ugye, a Temzéttudom, gyalázatos egy vicc volt, de fél 8 van, végső soron nem ezért vontam meg egy csillagot a könyvtől.

A szereplőink egészen életszerűre sikeredtek. Malcolm és Alice karakterének tisztaságával könnyű azonosulni, a kettejük rivalizálása és összecsiszolódása ugyanolyan fontos szerepet tölt be a könyvben, mint a kis Lyra. A második szakasz elején rögtön olyan helyzet alakul ki, ami miatt mindig haragszom az ezzel élő írókra - korai tizenéves nekem ne akarjon hős szerelmest játszani! -, de mivel végül a várt fordulat mégsem jött el, belátom, hogy talán túlságosan hamar ítélkeztem. Dr. Relf szerepe viszont kicsit üres számomra, Booneville karakterére meg nehezen találok magamban magyarázatot, és nemcsak a könyvben „főgonoszként” betöltött szerepe és őrülete miatt. Ami meg kellemes meglepetés volt: Lord Asriel. Nagyon kellemesen csalódtam benne azok után, amiket az alapműben tapasztaltam tőle, mintha ebben a könyvben emberibb oldaláról ismerhettem volna meg.

Ami a legjobban kiborított: a fordító. Kedves Cicero Kiadó, kérlek, legközelebb olyan fordítóra bízzátok a művet, aki egy kicsit értelmesebben használja a magyar nyelvet: az alsó kar például határozottan alkar akart lenni, és nem minden esetben kell angol kifejezéseket szó szerint lefordítani.

Úgyhogy ajánlom mindenkinek a könyvet, aki szeretne még egyet kalandozni az Aranyiránytű világában, ők minden bizonnyal élvezetüket lelik benne.

Értékelés:

Koncepció: 4/5
Sztori: 4/5
Karakterek: 5/5
Leírás: 5/5
Írói stílus: 5/5

Ajánlom: 4/5





Újraolvasnám: IGEN

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése