Marosi Katalin: Levél egy Rómeós Benvolióhoz

2019. július 13., szombat
Kedves Könyvvadász,

Bizonyára te is észrevetted már a legújabb tömeghisztériát a Molyon: ingyenesen elérhetővé vált egy alapból leértékelt író néhány műve, és most mindenki ezen csámcsog. A napokban nekem is feltűnt a jelenség, és igyekeztem vállrándítással elintézni – de amikor a sok népszerű „blogger” elkezdi cikizni a könyvet, és persze egymást jelölgetik kommentárban, hogy együtt folytassák az író szidását, felszalad a szemöldököm. A legutóbbi esetnél sokalltam be; beregisztráltam, letöltöttem, elolvastam, és most itt tartunk – azzal a különbséggel, hogy én a véleményemet is elmondom az olvasottakról.

Marosi Katalin leírt egy képzelt vagy valós szituációra alapozott szerelmi vallomást, feltehetően a kedvenc színésze irányába, aki a Rómeó és Júliában Benvoliót alakította az adott színháznál - egyáltalán nem biztos, hogy tényleg erről van szó, de ez a szituáció írja le a legjobban a könyv tartalmát. Lehet itt szó egy futókalandról két felvonás között, egy be nem teljesült szerelemről, esetleg megszállott rajongásról. A levél - természetéből fakadóan - E/2-ben lett megfogalmazva, és mint olyan, teljesen megállja a helyét.

Az írói stílus nagyon kiforratlan, a mondatok legjava pedig magyartalan. Pl.:

„S hogy miért is mindezt így mesélem, és pont neked?”
„Hanem az, hogy mindez, ami ebben a konokul gépelt sorokban áll…”

Ez is egy hátránya a magánúton történő kiadásnak, itt ugyanis a kiadó nem biztosít lektort a könyv nyelvhelyességi, stilisztikai gondozásához. Ilyenkor szoktam javasolni, hogy keressünk megbízható bétát még a kiadás előtt, aki segít ezeket a dolgokat is rendbe tenni – hozzátenném, döbbenetes tapasztalni, hogy ebből Magyarországon egyre kevesebb van.

A könyv hanghordozása nagyon rapszodikus, tetszik a csapongás, a jelenetek közötti váltás, és az esőhöz, mint a bánatra, csalódottságra utaló metaforához történő ismételt visszatérés. A könyvben felfedeztem egy leírást, ami a világ egyik legjobb humoristájára is utalhat:

„Akkor nem látják a könnyeim, mert az eső elmos mindent.”

Ezt Rowan Atkinson a következőképpen fogalmazta meg:

„Szeretek esőben sétálni, mert olyankor senki sem látja, hogy sírok.”

Hogy ez tudatos tiszteletadás, plagizálás vagy a véletlen műve, számomra most részletkérdés, teljesen helytálló a gondolat.

Mindazonáltal a mű, annak kiforratlansága, átdolgozatlansága miatt, nem hiszem, hogy kiadásba való lenne. Egy ilyen formában megfogalmazott szerelmes levél, az érzelem kezdeti megéléséhez tartozó együgyűségével, bugyutaságával együtt inkább a fiókban őrizendő, nem kell azt kidoboltatni. A hossza ugyancsak alátámasztja a véleményemet; konkrétan jelen értékelés majdnem olyan hosszú, mint a könyv. Éppen ezért nem csillagoztam a Levél egy Rómeós Benvolióhozt; ha mégis megtenném, az olyan lenne, mintha az évekkel ezelőtt írt szerelmes leveleimet kellene értékelnem.

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése