Azon tűnődöm, mennyire régen is volt, hogy kritikát írtam bármiről is. Az utóbbi időben sok mindent átértékeltem magamban; bizonyos dolgok teret követeltek maguknak, másokat tudatosan felfüggesztettem, hogy időt nyerjek, így a kritikaírás low priority kategóriába került. Mivel azonban a Te… voltállal kapcsolatban kissé igazságtalannak tartom a molyok elbírálását, úgy döntöttem, kihasználom a könyv nyújtotta döbbenetemet és monitorra karcolom meglátásaimat, mielőtt felemészti őket egy új könyv iránti lelkesedésem.
Azt a kurva eget!
Az ifjú Kyle Chase története tipikusan az a mű, amit érdemes egy sötét, csendes sarokban olvasni, fejedbe húzott kapucnival, teljesen átadva magad az élménynek – mindezt annak tudatában, hogy napokig kínozni fog. Az élmény, amit a tragédiáján keresztül közvetít, semmilyen korábbi olvasmányomhoz nem hasonlítható. Fájdalmas, de megérthető, kegyetlen és felemelő, mint a Pink Floyd Fala, amiben a főhős a végletekig durva rothadásból jut el a megdicsőülésig. Egyedi mondanivalóját nem mindenki tudja befogadni - lásd fentebb -, pedig a tanulság, a kijózanító felismerés ott van mindazok számára, akik képesek túllépni a romantikus, erotikus és fantasy alapú divatolvasmányokon.
A stílus meglepően eredeti: az E/2-es leírás úgy 5-10 oldalon keresztül megakasztott, utána már csak azt vettem észre, hogy jobban segíti az azonosulást, mint a szokványos első személyű megfogalmazás. És ez nem minden: hiába voltam tizenkét közoktatásban nevelt évem alatt jó tanuló, Kyle számos gondolatában magamra ismertem. A mindennapi élet hiábavalósága, az iskola fölöslegessége, a klikkesedéstől való tökéletes undor, a felnőttek és a felnőtté válás irányában tanúsított félelem szerintem valamennyiünk számára ismerős dolgok. A romlás, ami Chase útja lett, csak egy lehetséges alternatíva, egy olyan út, amit egyikünk sem választott, ezért is érdekes most megtapasztalni. Az iskola csíráira jellemző teszetoszasága miatt hamar átveheted a regényben betöltött helyét a saját gondolataiddal, mint Te, a könyv valódi főszereplője.
Na és ki rendezi a darabot? Zack önelégülten vállalja magára ezt a szerepet, és mindent megtesz, hogy pokollá tegye a Te életedet. Hogy miért? Mert unatkozik. Mi van?! Talán Te még sohasem unatkoztál? És mit tettél annak érdekében, hogy ne unatkozz? Nyilván nem törnél be sehová, nem hugyoznád le a nemeziszed cuccait – de Te most mégis megtetted. Bennem nincs vád, nem ítéllek el, ahogy Zacket sem. Yagami Light a Death Note-ban úgy kezelte az unalmát, hogy embereket gyilkolt – őt miért fogadod el jobban, mint Kyle-t és Zacket?!
És ha mindezt elfogadod, hirtelen rádöbbensz, hogy Kyle és Zack is csak abba a hibába esett bele, mint a legtöbb könyvhős, mint Shakespeare karakterei, vagy akár Te magad: többek akartak lenni. Hogy ezt a lehető legrosszabb módon tették, az már más lapra tartozik – végső soron a módszereik vezetik el őket kegyetlen bukásukhoz, melyben Kyle megdicsőül, Zack pedig elvész. Ha ebből a szempontból nézed, Te sem vagy másabb, mint ők.
Bár mondhatnám, hogy kötelező darab, de a súlya miatt senkit sem akarnék biztatni az elolvasására. A merészeknek azonban sok szerencsét kívánok hozzá, nem fogtok csalódni!
Csak egy érdekesség: nyilvánvóan nem Zack a valódi rendező. Hanem az, aki ezt a történetet meséli… Na de ki is az?!
Értékelés:
⭐⭐⭐⭐⭐
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése