Adam Gidwitz: Sárkányok ​szökésben

2022. augusztus 17., szerda Nincsenek megjegyzések
Mito ​Fauna professzor vagyok, én alapítottam a kalandokra vágyók titkos klubját, az Unikornismentőket. Mi vagyunk azok, akik védelmet nyújtunk a mítoszok és legendák lényeinek. Azonban az ellenfeleink erősek, nagy hatalmúak és kegyetlenek, így rettentően nagy szükségünk lenne szövetségesekre. Segítenél nekünk? Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy kockára kell tenned az életedet? Csatlakoznál az Unikornismentőkhöz? Remélem, igen! A lényeknek szükségük van rád.
A HATALMAS, KÉK ÓCEÁN TÚLPARTJÁN A BASZKFÖLDI HEGYEK KÖZÖTT EGY FÉLELMETES SÁRKÁNYNAK NYOMA VESZETT. AZ UNIKORNISMENTŐ-CSAPAT AZ EGYETLEN, AMELY KÉPES RÁ, HOGY FELKUTASSA ÉS MEGMENTSE ŐT.
Elliot és Uchenna – meg persze a kis Jersey Ördög – alig tértek még magukhoz az első kalandjukból Fauna professzorral, amikor a tanár egy újabb kéréssel áll eléjük. Csakhogy ezúttal át kell szelniük az óceánt, hogy egy eltűnt sárkány nyomába eredjenek. Ez a kaland nem várt veszélyeket tartogat, és ahogy követik a nyomokat, olyan titokra bukkannak, amire egyikük sem számított.

***

Szép borító, mesés illusztrációk, egy gyerekeknek szóló könyv, amit nyolc éves kortól ajánlanak. Ebből az időből Janikovszky Éva könyveire emlékszem és Roald Dahltól a Karcsi és a csokoládégyárra. Felnőtt szemmel is szívesen lapozgatom ezeket a könyveket, ezért van az is, hogy még mindig szeretek gyerekeknek szánt könyveket a kezembe venni, legtöbbször mind kellemes élmény.

Az Unikornis mentőcsapat az idei év első csalódása, és ki is mondom, ez a könyv nekem nem annyira tetszett, mint vártam tőle. Olykor komikus és kellően gyors tempójú könyv ahhoz, hogy könnyen emészthető legyen, mégis lassan haladtam vele, nem szerettem olvasni. Bizonyára túl idős vagyok hozzá, bízom benne, hogy a célzott korosztály mégis megtalálja benne magának azt a kalandot, amit a fülszöveg ígér.

Ellenfeleink azonban erősek és könyörtelenek, ezért folyamatos segítségre van szükségünk. Olyanok segítségére, akik bátrak és kíváncsiak, meg kedvesek és bátrak. (Igen, a bátor szót kétszer használtam. Mert ez fontos.)

Bár a könyv görcsösen tanítani akar, nagyon sok információt sorakoztat fel, nekem úgy tűnik, így akar funkcionálni, létjogosultságot szerezni magának. Gondolok itt a baszk kultúra ismertetésére, a gasztronómia felsorakoztatására, de sajnálom, nekem olyan kikényszerítettnek hatott, hogy kínos volt olvasni. A cselekmény csapongó, logikátlan, irreális, nyilván egy gyermek képzelőerejét próbálja játékra hívni és talán célba is talál, de marad bennem egy hiányérzet, ami miatt nincs egyben a könyv. A történetet és az írói stílust kissé butácskának találtam, szerintem nem kell ennyire egyszerűsíteni, mert a gyerekek okosak, okosabbak, mint azt sok felnőtt gondolná, ennél bonyolultabb mondatszerkezetekkel is megbirkóznak, és még az is lehet, hogy különb történetet eszelnek ki ők maguk.

Persze, van itt minden, veszélyes repülőút, titkos ajtó egy kandalló mögött és felnőtt ellenségek, akikkel két gyermek és egy fura tanár igyekszik felvenni a harcot. Valójában az én olvasatomban egy mentálisan beteg, nyugdíj előtt álló, őszhajú férfi sodor veszélybe kiskorúakat, akiket repülőjén Európába röpít, mindezt úgy, hogy még a szülőktől sem kértek engedélyt. Gyanítom, a repülőre már régen nincs műszaki engedély, a kiskorúak veszélyeztetéséről nem is beszélve. Hmm, talán izgalmas lehet egy gyermek számára egy ilyen történet, de úgy vélem, egészen más, ha ez egy játszótéren szerepjátékban nyilvánul meg, mint egy írott könyvben, amit egyébként egy felnőtt alkotott. Igaz, éppen a Karcsi és a csokoládégyárat hoztam fel példának, amit gyerekként imádtam, és ami szintén bővelkedik olyan elemekkel, amiket éppen kifogásoltam, ezért fenntartom a lehetőséget, hogy ezt a könyvet is ugyanúgy szerethetik az ifjú olvasók.

DE! Még mindig maradt bennem néhány gondolat. A gyerekek nem bíznak a professzorban, mégis beülnek vele egy repülőgépbe, ami a saját bevallása szerint is többször lezuhant. A másik az időzónák, amit esetlenül próbálnak megmagyarázni a gyerekeknek, akik amúgy tisztában vannak vele, hogy a magyarázat tévedés, de úgy vannak vele, "Ne kérdezősködj többet, kölök!" Aztán a Baszkföldön eltöltött idő elég volt kulturális és kulináris felfedezésre, majd az akció végrehajtására, közben besötétedik, több órát utaznak, de hazaérnek még aznap estére, mint amikor elindultak. Szerintem ezen még egy gyerek is el fog töprengeni.

Defende Fabulosa! Protege Mythica!
„Óvd meg a képzeletbeli lényeket! Védd meg a mitológiai teremtményeket!”

Kíváncsi vagyok, egy 8-9 éves gyerek szempontjából milyen ez a könyv?

Értékelés:

⭐⭐⭐
Tovább olvasok »

Christelle Dabos: Rejtélyes ​eltűnések a Holdvilágban

2022. augusztus 3., szerda Nincsenek megjegyzések

2017 egyik legnagyobb ifjúsági könyvsikere, A tél jegyesei végre folytatódik! A Tükörjáró-sorozat második részében a Sark kegyetlen világába száműzött Ophélie hirtelen az érdeklődés középpontjába kerül. Nemcsak különleges képességeire derült fény, hanem arra is, mekkora fenyegetést jelent ellenségei számára. Nincs más választása, minthogy saját maga leplezze le az udvari intrikákat. Ebben a különösen veszélyes helyzetben pedig csak titokzatos vőlegényére, Thornra számíthat. Eközben rejtélyes eltűnések tartják izgalomban az udvart, Ophélie pedig hirtelen egy nyomozás kellős közepébe csöppen, amelynek végén talán megtalálhatja az igazságot a Délibábosok keltette illúziók mögött.

***

A tél jegyeseinek olvasása után azonnal ugrottam A tükörjáró sorozat második kötetébe, és ha lehet, még jobban megszerettem ezt a történetet, mint az első könyv után. A történet éppen ott folytatódik, ahol előtte véget ért, emiatt könnyű volt elmerülni a cselekményben, szinte észre sem vettem, hogy új könyvet olvasok.

Magában a könyv szerkezetében viszont történt némi változás: míg az első kötetben gyakorlatilag a világ felépítése és a karakterek megismerése kapott nagyobb hangsúlyt, ebben az epizódban viszont kialakult egy szövevényesebb cselekménysorozat is, ami új mélységet adott a történetnek. Hőseink új szituációkba, kalamajkákba keverednek, több interakciót, eseményt tapasztalunk, ami hatással van a szereplők viszonyának átalakulására is. Számos karakter megy keresztül személyiségfejlődésen, mindeközben újabb karaktereket ismerhetünk meg a cselekmény előrehaladásával. Ophélie másodmesélői megbízatásának köszönhetően bepillantást nyerhetünk a nemesség mindennapjaiba, szórakozásaiba és intrikáiba is.

Ha kísértésről van szó, gyakorta a legmegveszekedettebb ellenzők képesek annak a legkevésbé ellenállni.

Christelle Dabos nagyon ért a karakteralkotáshoz: még a legutolsó mellékszereplő mögött is hihetetlenül mély történet húzódik, és a szereplők sokasága ellenére sem éreztem, hogy egyik vagy másik karakter fölöslegesen lenne a könyvben. Mindezzel együtt, természetesen, továbbra is találkozhatunk az első epizódból megismert és megszeretett karaktereinkkel: Thorn és Ophélie kapcsolata, végre, elmélyülni látszik, ami eleinte nagyon megviseli a lányt. Ophélie nehezen rendezi magában érzéseit a férfi iránt, eközben pedig, ahogy egyre jobban a figyelem középpontjába kerül, megtörik a bizalma saját magában is.

Forrás: happykuri.tumblr.com

„Ahhoz, hogy belépj egy tükörbe – mondta egyszer a bácsikája –, önmagaddal kell szembenézned. Az olyanok, akik álarc mögé bújnak, akik becsapják és jobbnak hiszik magukat, mint amilyenek a valóságban, akárhogy próbálnák, soha nem tudnák megcsinálni.”

Mióta nem volt őszinte önmagával?

Még a Holdvilágban zajló rejtélyes eltűnések felderítését is Ophélie-re bízzák, amivel nemcsak saját, de Thorn, Berenilde és a születendő gyermek sorsát is kockára teszi. A lehetetlen küldetés teljesítése közben pedig kibontakozik előttünk egy gigantikus összeesküvés, ami a történetet teljes eddigi mivoltában megváltoztatja. A cselekmény bővelkedik a csavarokban, Dabos az utolsó pillanatig feszíti a húrt, és a történet lezárásakor is olyat fordít az eseményeken, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket.

Továbbra is mindenkit bíztatok a sorozat elolvasására, én magam is alig várom a következő epizódot.

Ja, jut eszembe: szeretem.

Értékelés:

⭐⭐⭐⭐⭐

Tovább olvasok »

Tamzin Merchant: A ​Kalaposok

2022. július 20., szerda Nincsenek megjegyzések

Kordélia a legifjabb Kalapos. Családjának tagjai nemzedékek óta varázserejű fejfedők készítésével foglalkoznak. Akárcsak a Csizmadiák vagy a Kesztyűkészítők, ők is a Királyi Öltözék Mestereinek leszármazottai, akik munkájuk során mágikus összetevőket használnak és az alkímiában is járatosak. Jelmondatuk non nocere, azaz: ne árts! Amikor Kordélia meghallja, hogy apja, Proszperó kapitány a hajójával együtt a tengerbe veszett, nem akar hinni a fülének, és elhatározza, hogy felkutatja őt, akárhol is legyen. Nyomozása során olyan titokra derül fény, amire álmában sem gondolt volna. Úgy tűnik, hogy valaki a Mesterek közül arra használja a varázserejét, hogy háborút szítson… Kordélia talán kiderítheti, ki az, és miért vetemedett ilyen gaztettre.

***

Tamzin Merchant-t leginkább Margo Durrellel tudom azonosítani, akit a Családom és egyéb állatfajták című filmsorozatban alakított. Íróként A Kalaposok sorozattal mutatkozott be, és nem is akárhogyan.

Gyerekkoromban Mary Poppins, Harisnyás Pippi és A két Lotti adott hasonló élményt, mint ennek a könyvnek az olvasása. Ezzel a három könyvvel körülbelül le is írtam a történet hangulatát: egy kis mágia, egy eltűnt hajóskapitány apuka és egy talpraesett kislány, aki kezébe veszi a dolgok irányítását. 

Kordélia a legkisebb Kalapos, aki még csak messziről csodálja a felnőtt Kalaposokat, ahogy a mágiájukat használva készítenek csodás kalapokat műhelyeikben. Minden kalap egyedi, más hozzávalókat igényelnek, és a hatásuk is különböző. Ez a kislány, miután megtudja, hogy édesapja elveszett a tengeren és nem számíthat a családtagjaira, saját kezébe veszi az irányítást. Kalandok sorozatán megy keresztül, fizikai ereje felér Harisnyás Pippijével, nem véletlenül említettem meg Astrid Lindgren kis hősét, Kordélia sokban emlékeztet rá. Tehát, ha az olvasó úgy érezné, hogy Kordélia kicsit sok, van viszonyítási alapja.

– Mindenkiben ott rejlik a varázslat, amivel létre tud hozni valamit. Csak a legtöbben megfeledkeznek róla, vagy valami elvonja a figyelmüket, vagy nem hiszik el, hogy képesek rá.

A Mestereket úgy helyeztem el a társadalomban, mint a mai kor nagy divattervezőit, akiknek vevőköre a középosztálytól felfelé határolható be. Amennyiben egyes alapanyagokért hosszú hajóutakra kell elmennie Kalapos Proszperónak, nem is lehetnek olcsók ezek a darabok. Már ez a tény maga is mesés, és alátámasztja, hogy a kalapok különlegesek és kivételesek, ahogyan a viselőik is.

Kalaposék mellett megismerjük Csizmadiáékat és Kesztyűkészítőéket is, szó esik a többi mester családról is, múltjukról, ellentéteikről. Láthatjuk, hogyan készülnek a kalapok, mennyi fázison mennek keresztül, hogyan gyűjtenek be hozzávalókat, készítenek kellékeket, egy kis varázslattal, egy kis alkímiával, hogy az öltözékek elérjék a kívánt hatást. Természetesen ezek a dolgok akár rosszra is használhatók lehetnek, ha valaki olyan kezébe kerülnek, akiknek ártó szándékuk van.

A szekrényajtóra a Kalaposok latin nyelvű jelmondatát vésték:
NON NOCERE.
Ez azt jelenti: "Ne árts", ami a kalaposmesterség alapelve.

Márpedig ebben a történetben szerepel gonosz is, aki mindent elkövet, hogy csapdába csalja a mestereket, de Kordélia, a legkisebb Kalapos és Pupák, a legkisebb Csizmadia, valamint harmadik társuk, Sam mindent elkövetnek, hogy megállítsák őt. Izgalmas, sokszor abszurd kalandokon keresztül repít a történet, és mire észrevennénk, már véget is ért.

De mindennél jobb, ha az ember olyan valakivel csavaroghat, aki ugyanolyan magas, mint ő. Mert ha a másik ugyanolyan magas, mint te, akkor valószínűleg hasonlóan látjátok a világot.

Engem személy szerint magával ragadott a hangulat, egyszerre jártam a saját gyerekkoromban és ebben a csodálatos, fiktív történelmi korban, London utcáin, parkjaiban. Bámulatosan kiszínezve a meglévő alapokat építette meg Merchant a mesterek világát, hercegnőkkel, királyokkal, szakácsnőkkel és még sorolhatnám, egy a lényeg, nem volt hiányérzetem.

Ami észrevételem van, az sem túl súlyos: olykor soknak, ömlesztettnek éreztem a varázslatos összetevőket, de még ennek is van helye, mert egy gyerekolvasót elbűvölhetnek fantázianevükkel. A könyv végén van is néhány üres oldal, ahova az olvasó felírhatja a saját maga által kreált hozzávalók listáját.

Végül pedig: ritkán jegyzek meg ilyesmit, de imádtam a fordító munkáját. Todero Anna munkája talán még több színt vitt a regénybe, mint ami az eredeti műben volt, bámulatosan játszott a szavakkal, egyszerűen hibátlan.

Értékelés:

⭐⭐⭐⭐⭐

Tovább olvasok »

Christelle Dabos: A ​tél jegyesei

2022. június 21., kedd Nincsenek megjegyzések

Anima ​lakói szerint a tárgyaknak lelkük van, különös adottságaik révén pedig kommunikálni is tudnak velük. Ujjaik alatt összeforr minden, ami szakadt vagy törött, érintésük nyomán feltárul a tárgyak és használóik múltja is. Ophélie azonban nem csak ezért különleges: briliáns ügyességgel közlekedik a tükrökön keresztül.

Békés hétköznapjainak azonban a Matrónák döntése vet véget: el kell hagynia otthonát, férjéül pedig a megmaradt világ legrosszabb hírű Sarkáról származó, gyűlölt és rettegett kincstárnokot, Thornt szánják. De vajon miért éppen őt?

Új otthonában a Délibábosok trükkjeinek köszönhetően semmi sem az, aminek látszik. A lánynak az állandó káprázattal és a Sárkányokkal is meg kell küzdenie: a Légvár az a hely, ahol az ember a saját gondolataiban sem lelhet biztonságra. Ophélie ráébred, hogy a Légvár nemzetségei hatalmi harcának közepébe csöppent. Hogy megmeneküljön, álruhát ölt…

Történet egy felejthetetlen hősnőről egy részletgazdag és izgalmas világban, tele cselszövéssel és meglepetéssel.

Christelle Dabos trilógiájának első kötete számos irodalmi díjat nyert, és a legnagyobb francia kiadó, a Gallimard első könyveseknek járó elismerését is magáénak tudhatja.

***

Bizony, régen nem olvastam már olyan könyvet, ami ennyire magával tudott ragadni. A tél jegyesei egy bámulatos kalandregény, ami fordulatos cselekményével, szerethető karaktereivel és különös mitológiájával azonnal beszippantott és azóta sem eresztett el. Jó néhány éves kihagyásom után túlzás nélkül újra megszerettette velem az olvasást, ezzel az egyik legfontosabb olvasmányélményemmé vált.

Christelle Dabos első könyvének gyönyörűsége abban áll, hogy a történetet képes úgy tálalni, ahogyan maga az élet is zajlik körülöttünk: nincsenek kiugró, katartikus pillanatok, sem mindent megsemmisítő zuhanások, ehelyett a történet folytatólagos, folyamatosan fejlődő és változó, emiatt jobban követhető és érthető is. Ez a gondolkodásmód egy olyan valódiság-érzetet kölcsönöz a műnek, ami miatt könnyű beleélni magunkat a cselekménybe, az egészet mégis áthatja egy olyan mese, amiben ugyanúgy helyet kapnak a tudományos fantasztikum, mint a varázslat elemei is.

Whimsical illustrations by Holly - missholly.fr

A történet szereplői élő, lélegző személyiségek, szerethetőek és esendőek, de az is valódivá teszi őket, hogy elsőre nem biztos, hogy megértjük a jellemük mögött húzódó szándékot. Karakterükben nem minden fekete és fehér, ezért, valódi ismerőseinkhez hasonlóan, időt kell adni nekik ahhoz, hogy megismerjük őket. Ophélie karakterével rögtön tudtam azonosulni, míg például Berenilde és Archibald motivációja számomra továbbra is rejtély, ez azonban mit sem változtat értékükön és létjogosultságukon.

Ugyan már, csak nem fogsz nekem most meginogni! Fel a fejjel! Mutasd meg ennek a fennhéjázó népségnek, mit érsz!

Tetszik, ahogyan Ophélie hiába van tisztában a saját képességeivel, mégis csak a Légvárban megtapasztalt élményei hatására érti meg azok jelentőségét. Thorn ellenben mintha két lábbal állna a talajon, határozott elképzelése van az életéről és az útjáról, amit bejárni készül a történet folyamán. Egy átlagos young adulttal ellentétben itt nincs azonnali lángoló és mindent elsöprő szerelem, a karakterek fokozatosan, nehézségek és fájdalmas tapasztalatok árán csiszolódnak egymáshoz. Bár ebben a kötetben szerelmük beteljesedését nem látjuk, a történet folytatólagossága sejteti, hogy a kapcsolatuk a későbbiekben szerencsésen be fog érni.

Ahhoz, hogy át tudjuk érezni a könyv valódi értékeit, tudnunk kell helyén kezelni a dolgokat. Több értékelést is olvastam, amikben az olvasók azt nehezményezték ebben a történetben, hogy a címkékkel és várakozásaikkal ellentétben fantasyre számítottak. A tél jegyesei viszont éppen azért olyan különleges, mert nem akar görcsösen fantasyvé válni, ehelyett bátran felvállalja valódi, mesei önvalóját. Ez a tulajdonság pedig, amivel őszintén szembe tud nézni önmagával, éppen az a feltétel, ami a tükörjárót is tükörjáróvá teszi.

Mert az illúziók csak arra jók, hogy megszépítsék a valóságot; ha szertefoszlanak, nem marad más, egyedül az igazság.

Értékelés:

Azoknak, akik képesek gyermeknek maradni és elmerülni a mesék világában, különösen ajánlott.

⭐⭐⭐⭐⭐

Tovább olvasok »

Carlos Ruiz Zafón: Éjféli palota

2022. június 3., péntek Nincsenek megjegyzések
Kalkutta, ​1932 májusának utolsó napjai: minden idők legforróbb hónapjának végén hó hullik a paloták városára. A sűrűn zúduló hópelyhek takarója alá kerülő Bengáli-öböl partján azonban ezt megelőzően egy tüzes, szikrákat hányó, lángoló, elszabadult vonat – ablakaiban sikoltozó gyerekekkel – vágtat át az éjszakai utcákon, egyenesen a St. Patrick’s árvaházat célozva, hogy a tizenhatodik születésnapjukat ünneplő, az életbe kilépni készülő titkos testvériség, az Eljövendők Társaságának tagjait elpusztítsa. A mozdonyt egy tűzdémon irányítja, aki gonoszságával a rettenet magvait ülteti el a városlakók szívében. Ám az árvákat, Bent, Sheere-t, Isobelt, Szirádzsot és a többieket kemény fából faragták, a jövőjük érdekében nyomozni kezdenek titokzatos múltjuk iránt, hogy szembeszállhassanak a lelkükre pályázó sötét árnyékkal.

Az Éjféli palota a világhírű, idén fiatalon elhunyt spanyol szerző, Carlos Ruiz Zafón Köd trilógiájá-nak második, önállóan olvasható, tartalmilag az elsőtől független kötete, mely azonban a vele asszociatív kapcsolatban álló A Köd Hercege című első regényhez hasonlóan nem nélkülözi a misztikus legendákkal övezett rejtélyes kalandokat. Amelyek aztán továbböröklődhetnek a holt lelkek titkos suttogása írta láthatatlan oldalakból álló könyvekben.

***

Ezúttal Zafón a mesés és titokzatos Indiába repít el minket, bár az események inkább titokzatosak és kevésbé mesések. Kalkutta sötétebb, szegényebb arcát pillanthatjuk meg, ahol az árva gyerekek, az Eljövendők Társaságának tagjai felnőttek. Az alaphangulatot hamar megadják a romos, elhagyatott épületek leírásai, köztük az Éjféli Palotáé is, ahol a gyerekek rendszeresen az éj leple alatt titokban összegyűltek.

Az Éjféli palota beszakadt tetején keresztül látni lehetett a csillagokkal tarkított éjszakai égboltot, olyan volt, akár egy apró, fehér gyertyákkal borított, végtelen tenger.

Ez a kötet is az előzőhöz hasonlóan nem nélkülözi a hibákat, mind írói stílusa, mind történetvezetése, cselekménye gyerekcipőben jár még, de érezhető benne a fejlődés. Szerethető karaktereik ártatlanok és kedvesek a szívemnek, tetszik, ahogy ismerik egymás minden apró aspektusát és ahogyan összetartanak, bár még csak tizenhat évesek, de álhatatosak és hisznek abban, amit csinálnak.

A gyerekek fantáziadús világa túlmutat azon a szegénységen, amivel éppen kilépni készülnek a nagybetűs életbe, bizakodva tekintenek a jövőjük elé és elhiszem nekik, hogy meg fogják állni a helyüket. Bár ahogy az előző kötetnél, itt is ugyanúgy kiránt minket az író ebből a gyermeki ábrándból, és egészen más események várnak az Eljövendők Társaságára.

Már rögtön az elején megtudjuk, hogy mindegyiküknek van erőssége, valamiben kiemelkednek a társaik közül, mondjuk úgy, specialitásuk van, ami nekem kissé naiv írói eszköznek tűnik, de elfogadom, hogy igazságosan akart bánni a karaktereivel az író és ügyelt rá, hogy ne kivételezzen. Ugyanakkor a karaktereket kiforratlannak érzem, nincs mélységük, személyes drámájuk is csak alig, mert a hangsúly inkább Ben és Sheere történetén van. Róluk valamivel többet tudunk, de a mélységet itt is hiányolom, a karakteralkotás nem sikerült annyira jól, mint A Köd Hercegében, más dolgok viszont sokkal jobban. 

A megkopott lépcsőfokok között úgy szivárgott a koszos víz, akár egy mély sebből a fekete vér.

A fókusz átkerült a leírásokra, a környezet bemutatására, részletezésére, megteremtve egy misztikus, horrorisztikus helyszínt, megágyazva a rémségeknek. A lefestett illúziók egyszerre valóságosak és látomásszerűek, nem tudni, hol van a határ, mikortól válik veszélyessé hőseink számára és megzavar, hogy olykor ők sem veszik komolyan az egészet, aztán egyszer csak benne vannak nyakig. Csodálatosak és hátborzongatóak a képek, Zafón írói stílusa látványosan bontakozik ki ebben a sorozatban, a borzalmak megelevenítése sokkal természetesebben hat. A vonat és a tűz félelmetes dübörgése, ropogása az értelmetlen pusztítás mindent elsöprő erejét jelképezi, az olvasóban hagyva a véglegesség lenyomatát, előre jelezve az elkerülhetetlen veszteséget.

A múlt kegyetlen tanulságot tárt fel előttünk: olyan könyvként mutatta az életet, amelyben jobban tesszük, ha nem lapozunk vissza; olyan útként, amelyen akármerre is indulunk, sohasem magunk választjuk ki végzetünket.

Tehát az Eljövendők Társaságának tagjai a múlt szálainak kibogozására vállalkozva egy olyan kalandba vágnak bele, ami nem végződhet jól. Az igazság megköveteli az áldozatát, ahol egy gonosz entitáns készül bevégezni terveit. Tetszik a gyerekek szervezettsége, ahogyan a feladatokat kiosztják egymás között, bár Ben vakmerősége inkább butaság, nem összeegyeztethető azzal a látszólagos felkészültséggel, ahogy a titkok felderítésébe vágnak. Olykor megmosolyogtam egyes párbeszédeket, mondatokat, cselekedeteket, mert túl gyerekesek voltak, néhol meg inkább illettek egy felnőtthöz, mint egy tizenhat éves gyerekhez. Itt-ott tetten érni némi logikátlanságot, kapkodást, de ezt be lehet tudni annak, hogy a szereplők gyerekek.

Értékelés:

⭐⭐⭐⭐

Tovább olvasok »

Szaszkó Gabriella: Maradj velem

2022. június 1., szerda Nincsenek megjegyzések
David ​Pennington a saját szabályai szerint él: sikeres író és öntörvényű alak, aki mindenkit távol tart magától, a bátyját, Christ kivéve. David élete azonban teljesen felborul, amikor Chris, a sikeres manhattani ügyvéd öngyilkosságot követ el a saját lakásában. Látszólag semmi sem indokolja a szörnyű tragédiát, hiszen a testvére mindig rendezett életet élt, sikeres volt a munkában és a magánéletben egyaránt.David úgy dönt, megírja családjuk történetét, és megpróbál válaszokat találni Chris tettére. A nyugodt visszaemlékezést azonban bátyja volt menyasszonya, Amy megjelenése szakítja félbe. Ahogy David egyre mélyebbre merül a múlt sötét bugyraiban, és szembenéz a családjában történt szörnyűségekkel, Amy és ő egyre közelebb kerülnek egymáshoz…
Túl lehet-e lépni a múlt sebein és fájdalmain egy új élet reményében? Fel lehet-e dolgozni egy szeretett testvér halálát? Lehet-e jövője egy olyan kapcsolatnak, mely egy ilyen tragédia árnyékában születik?
Vajon David képes lesz lezárni a múltat, vagy örökre a szörnyűségek rabjává válik?

***

Ez a könyv oda fog ütni, egy kicsit leküld a padlóra. Bevallom, én magam is sokáig halogattam az olvasását, mire bele mertem kezdeni. Nehéz témát boncolgató lélektani regény, hiánypótló, mert még mindig homokba dugjuk a fejünket és keveset beszélünk ezekről a témákról.
Egy hetem volt a temetésig, hogy elmeséljem a történetünket. Azt, hogy Chris, hogyan mentette meg az életemet a saját anyánktól.
Rögtön az első sorok belehelyeznek a tragédiába, szívszorító, ahogy David testvére lakásába siet, ahol Chris kiontotta életét. Nem kell sok, hogy megtudjuk, ez a tragédia sokkal mélyebben gyökerezik, a távoli gyerekkorban és talán azon is túl, mert hiszem, hogy bizonyos minták generációról generációra öröklődnek.

David, hogy feldolgozza a gyászt és kiderítse, hogy mi vitte rá testvérét arra, hogy eldobja az életét, leül és megírja gyerekkoruk történetét. Közben leás saját lelkének mélyébe is, elmeséli, ő hogyan lett függő, őszintén feltárja tetteit és azokat a dolgokat, amikre egyáltalán nem büszke. A múlt és a jelen eseményei váltakoznak a regényben, látjuk, hogy David és Chris exbarátnője, Amy hogyan küzd meg a gyász feldolgozásával, hogyan egészítik ki a történetet olyan mozaikdarabkákkal, amik csak náluk vannak meg. Ez egy csodálatos metafora arra is, ahogyan két lélek kiegészíti egymást, Amy és David egyre közelebb kerülnek egymáshoz. 
Elmosolyodtam. A meleg deszkák között szinte éreztem bátyám szellemének jelenlétét. Jól emlékszem, mennyiszer ült ki így a hídra, lehetett bármilyen évszak. Lelke olyan könnyedén csusszant keresztül az ujjaim között, mint Amy selymes haja.
Tetszik a regény felépítése, hogy a múlt feldolgozása mellett a jelen is tartogat olyan mozzanatot, amivel meg kell birkóznia a két fiatalnak. Hiszen nehezen emészthető számukra az is, hogy mindkettőjük életében Chris meghatározó helyet foglalt el. Erkölcsileg kell felülemelkedniük a tényen, hogy David saját bátyjának exével kavar, és valahogy mindezt realizálniuk kell, hogy a kapcsolatuk működőképes legyen. Ezt még az is nehezíti, hogy David sikeres íróként élete egy részét a nyilvánosság előtt éli.

A jelen eseményei bár szintén komorak, de pörgősek, életszerűbbek, érezni bennük a lüktetést, a feloldás lehetőségét, míg a Glen Falls-beli, vagy a közelmúlt történései inkább lassan hömpölyögnek. Néha úgy érzem, megállt az idő, és a szereplők egy csapdában rekedtek, amiből nincs kiút. Ez nagyon jól ábrázolja azt a kétségbeesést, mélységet, tehetelenséget, amiket gyerekként élhetett át a két fiú, akik nem tudtak élni a jogaikkal, nem tudtak kijutni terhelt gyerekkorukból.
A kérések kiszolgáltatják az embert. Gyerekként, ha valamit nagyon szeretnénk, másokon múlik, hogy megkaphatjuk-e. Anyám nagyon jól tudta ezt, élt is a lehetőségével.
A Maradj velem a felnőtté válás és felelősségvállalás története. Kegyetlenül az arcodba vágja, hogy az ilyen körülmények között élő gyerekek ideje korán komor, örömtelen kis felnőtté válnak, elveszítve ártatlanságukat, kényszeresen, szorongva igyekeznek egyben tartani életüket, vagy éppen menekülnek, lázadva rohannak végzetük felé. Az alkoholista anya kegyetlen rombolása, érzéketlensége taszítja a két fiút egy olyan életbe, ami egy mocsárhoz hasonlítható. Próbálnak szabadulni belőle, de az folyton visszarántja őket.
Az, aki az életünket adta, hogy aztán elérje, ne is akarjuk az egészet.
Nem volt könnyű ezt a könyvet olvasni, rengeteg kérdés merült fel bennem, de a leghangosabban a miértek szóltak.

Értékelés:

⭐⭐⭐⭐⭐


Tovább olvasok »