Szaszkó Gabriella: Vigyázz ​rám (Pennington-testvérek 3.)

Chris ​Pennington pszichiátere segítségével, egy évvel a halála után osztja meg terápiájának felvételeit testérével, Daviddel, akinek élete ezek nélkül is szétcsúszóban van. Napjait főleg drogokkal és nőkkel tengeti New Yorkban, amíg aztán váratlan események vissza nem űzik gyerekkori otthonába. Davidnek újra a súlyosan bántalmazó, alkoholista édesanyjával kell élnie, aki egy baleset kapcsán az ágyához lett láncolva. Ráadásul rá kell ébrednie, hogy korántsem ismeri teljesen a múltat: a felvételek olyan borzalmak felé nyitnak kaput, amelyekről eddig fogalma sem volt. Elhatározza, hogy újra elmélyül a fájdalomban, de ez az események olyan láncolatát indítja el, amelyek ellen drogok nélkül képtelen felvenni a harcot. David életébe hamarosan beköszönt a paranoia, miközben Amy újra felkeresi, és felforgatja az életét.Vajon David győztesen kerül ki a múlt árnyai ellen folytatott küzdelemből? Mi rejtőzhet még a felszín alatt, amire sem David, sem Amy nincs felkészülve? Létezik még olyan kérdés, amire csak Chris tudhatja a választ?

***

Hosszú utat tettünk meg közösen a Pennington-testvérekkel, lassan megismertük a történetüket, titkaikat és értettük meg, hogyan jutottak el abba a szélsőséges önpusztító állapotba, amit az élet kínált nekik. De ahhoz, hogy ennek a sorozatnak a végére pont kerüljön és útjára tudjuk engedni Amyt és Davidet, még meg kellett értenünk Chris indokait, az ő lelkében dúló viharokat is. Ez a három kötet egy lassan hömpölygő regényfolyam, ami részletesen kitér a lelki okok hátterére, magyarázatot ad a Pennington-fiúk félrecsúszott életére, sodorva az olvasót egy olyan mélységbe, ami megterhelő és fullasztó lehet. Szaszkó Gabriella fokozatosan adagolja az információkat, minden részre tartogatott valamit. Bevallom, már nem tudtam elképzelni, hogyan lehet még fokozni, mélyíteni a traumákat, ezért hozott meglepetést a Vigyázz rám, ami újra felszította dühömet.

A szívem egyenletesen vert a bordáim között. Pár percre úgy éreztem, talán minden rendbe jöhet. Talán a lélek képes meggyógyulni, ahogy a csontok is összeforrnak a testben.

A történet Chris öngyilkosságával kezdődött és most eljutottunk oda, hogy David felgöngyölje az események hátterét. Sebeket szaggat fel, miközben továbbra is küzd a saját démonaival, lelkiismeretével és míg végül eljut a feloldozásig, újra átéli gyermekkora retteneteit, új traumák kerülnek elő a mélyből és még a jelen is új problémákat hoz, próba elé állítva őt.

Ambivalens érzéseim voltak Daviddel kapcsolatban, egyszerre éreztem haragot cselekedetei miatt és szakadt meg a szívem érte, azok miatt, amiken keresztül kellett mennie. Szerettem volna ennél sokkal erősebbnek látni, de a tények ismeretében megértem vergődését is. Ez persze az író munkáját dícséri, ahogyan át tudta adni egy függő ember elveszettségét, billegését a küzdelem és a feladás közötti vékony határon táncolva.

– Rájöttem, hogy nem érezni semmit még rettenetesebb, mint a fájdalom. Mindenki, aki mást mond, az hazudik. Én tudom, milyen üresnek lenni.

Az előző kötetekben Amyt nem nagyon szívleltem, nem is tudtam megérteni. Csábítóból most egy kicsit áldozattá és eszközzé vált, aki ki tudja húzni Davidet ebből az állapotból, valaki, aki okot adhat arra, hogy élni érdemes, bár már eléggé fáradtnak éreztem őt is, kicsit passzívnak, kétségbeesettnek, egészen életszerűnek, hiszen neki már nemcsak Davidre kellett figyelnie, és annyi mindenkiért harcolni kimerítő lehet. Amy nem a toronyba zárt királykisasszony, csupán egy hétköznapi lány, aki akkor is megy tovább az útján, ha a herceg nem jön el érte. Ezen a vonalon már nincsenek nagy érzelmek, már minden megtörtént, aminek meg kellett történnie. Nem győzöm hangsúlyozni és ismételni magamat, hogy ez az ábrázolás nagyon emberire, életszerűre sikerült. A hangsúly azon van, David hogyan küzd meg a sárkánnyal, önmagáért.

Abban biztos voltam, hogy vagy mindent elveszítek ebben a végső összecsapásban, vagy esetleg nyerek valamit, amim sohasem volt eddig.

Lelki békét.

Maggie Penningtonra kerül a hangsúly, az események megkövetelik, hogy elbukjon az, aki annyi szenvedést okozott másoknak. Nekünk, olvasóknak látnunk kell, hogy a dolgok a helyükre kerülnek, mert a remény a leghangosabb üzenet, amit duplán aláhúzva nyomatékosíthatunk, annyi szenvedés után is meg lehet látni a világosságot és el lehet indulni felé. David le akarja zárni a múltat, és ezt csak úgy teheti meg, ha az anyját kiírja a saját történetéből, hogy ne okozhasson többé fájdalmat se neki, se másnak. A Pennington-testvérek megérdemlik a nyugalmat függetlenül attól, hol vannak.

Csak az a baj, hogy a múlt akkor is velünk marad. Mindig ott lesz, akkor is, ha teljesen rá akarjuk zárni az ajtót.

 

Értékelés: ⭐⭐⭐⭐⭐