Maryrose Wood: Méregnaplók

Szerintem sok jelenkori író ott szúrja el a művét, hogy túlbonyolított alapokra fekteti. Szétzilált karakterek egy fejtetőre állított világban, többnyire túlbonyolított képességekkel, melyeknek csak a magyarázatával extra köteteket lehetne megtölteni. Ellenben vegyük alapul a színházat: a színpadon mindent meg kell mutatni a közönségnek, mindezt a darab szűkre szabott terminusán belül. Én nem azt mondom, hogy ragaszkodjunk a hely-idő-cselekmény lebutított shakespeare-i hármasához, de ha egy történetnek már a váza is zavarodott, abban elvész a cselekmény értelme is. Márpedig olvasóként többnyire kikapcsolódást keresünk a regényekben. A Méregnaplók zsenialitása pedig pont az egyszerűségében rejlik.

Adott egy srác, aki valamilyen oknál fogva képes beszélni a növényekkel, és ennyi! Minden tiszta és egyszerű, és ha ezt a furcsa alapot képesek vagyunk elfogadni, már jöhet is a történet. A történet pedig annyira jó, hogy minden negativitása ellenére képesek vagyunk azonosulni vele. Mert igen, Maryrose Wood története dark fantasy a javából, és előrebocsátom, nem lesz részed boldog beteljesülésben! Ez a kötet tragédiával és csalódással ér véget, és olyan érzékletesen van leírva benne minden egyes esemény, hogy szinte ott látod lezajlani azokat magad körül, és ahogy átéled, a rabjává válsz.

A történet főszereplője a hangzatos nevű Jessamine Luxton, aki gyógyító apjával a XVIII. századi Angliában él a Hulne Apátság romjai között. A férfi annyira a növények által hordozott tudás megszállottja, hogy amiatt a legvégsőkig is képes elmenni, tettei alapján pedig nehezen nevezhető épelméjűnek. Kutatásai miatt össze is gyűjti a világ minden tájáról a legegzotikusabb növényeket, melyeket méregkertje falai mögé zárva tart addig, amíg titkuk megfejtésére alkalma nem nyílik. És ebben nyújthat számára segítséget Gyom. A sztori már ezen a ponton is fantasy-szintre emelkedik, de ahogy a szálak bonyolódnak, egyenesen szürreállissá válik.

A karakterek mind-mind egyedülállóak: Thomas Luxton háborodottsága kiválóan rejtve marad a végsőkig, Gyom személyisége úgy lett megalkotva, mintha ő maga is növény lenne, Oleander herceg nem kevesebb, mint az ördög szerepét tölti be a könyvben. Egyedül Jessamine személyisége nincs kellően kidolgozva, egyelőre nem tölt be nagyobb szerepet a naiv lánynál, aki odaadóan szolgálja apját, kinek szavát csak különösen fellángoló szerelme végett vonja kétségbe.

A könyv cselekményét sok száz rejtély és titok tarkítja, de a legizgalmasabb mindezek közül Gyom próbatétele lesz. Nem szeretnék sokat elárulni a történtekből, de a szenvedés, amit szerelméért kell kiállnia, és ennek kidolgozott szimbólumrendszere már bőven elég ahhoz, hogy merjem ajánlani a könyvet. Készülj fel, mert nagyon lélekromboló hatása van! Alig várom a második részt!

Értékelés:

Koncepció: 4/5

Sztori: 5/5

Karakterek: 5/5

Leírás: 5/5

Írói stílus: 5/5

Ajánlom: 5/5

Erőssége: Az egyszerű koncepció, a tiszta képek, a könyvet körbelengő sötét hangulat.

Újraolvasnám: IGEN