Samantha Shannon: Csontszüret

A könyv, amit azért olvastam el, mert mindenhol ezt láttam. Ráadásként mindenhol azt olvastam róla, hogy méltatlan hozzá, hogy nem kapott nagy hírverést. Rendben lássuk, mit tud ez a történet!

Az első oldalak után nagyon nem voltunk jóban. Még az is megfordult a fejemben, hogy lerakom, nem vagyok én erre kíváncsi. Úgy árasztott el a túl sok információjával Samantha Shannon, hogy kisebb sokkot okozott vele. Először beazonosítottam, hogy ez egy alternatív világ, a mi világunk kifordítottja, és valami abnormális. Aztán csak úgy röpködtek felém az idegen elnevezések, kifejezések, megnevezések és még a jó ég tudja, hogy mik, de képtelen voltam követni, megjegyezni és felfogni, hogy mi ez a sok minden. Mert lehet, hogy jól kitalálta ezt az írónő, de nem biztos, hogy az olvasó ugyanolyan természetesnek veszi ezt a fantáziavilágot, mint ő. Talán vissza kellett volna olvasnom vagy feljegyzéseket írnom, de tényleg úgy éreztem, hogy nekem térkép kell ehhez a könyvhöz. Elvesztem, eltévedtem és fuldokoltam benne. Egyébként még mindig nem tudom, értem, hogy mi az a SCION... Ez még csak egy. Mert mire kezdtem volna felfogni a világ szerkezetét, máris egy másikba csöppentem, ami még zavarosabb és érthetetlen volt számomra.

Ez a veszélye annak, ha egy író görcsösen egyedi, különleges világot próbál létrehozni. Igyekszik egy csomó új, jól hangzó dolgot beleépíteni, de olyan sok információt zúdít az olvasóra, hogy elvesznek a lényeges dolgok, ami a történet szempontjából a legfontosabb lenne.

Nehezen emészthető volt a bevezető ebbe a világba, és azt hiszem, valahol fel is adtam, hogy megértsem, és inkább a történetre koncentráltam. A történet pedig egészen jó volt, érdekelt a sztori, még akkor is, ha a körítéssel nem voltam megelégedve.

Már a látók köré szőtt mitológia is túlbonyolított és még mindig nem értem, mi célt szolgáltak a Mímes Lordok kicsi csapatai, és miért versenyeztek egymással, és mi a fenének kellett azokat a szellemeket megszerezniük. Zavaros, nem átlátható, de ha mégis, akkor tényleg bűnözők, és nem azért, mert abnormálisak, hanem azért, amire felhasználják a képességüket. Mert ugye nem abból származott a jövedelmük, hogy a bandák egymástól csábítgatták el a szellemeket. Oké, ne is bonyolítsuk tovább, mert ennek se füle, se farka.

De a sztori akkor is jó.

Rephaiták és Emiták. Nesze neked, újabb hülye elnevezések, raktározd el az információkat! Hát a rephek gyönyörű kis lények lehetnek. Nekem például a Meyer-féle vámpírok jutottak eszembe, akiknek fényes bőrük van, meg fura színű szemük, aminek a színe megváltozik, ha táplálkoznak. Na, a rephek éppen ilyenek, csak nem vért szívnak, hanem aurát. Itt elő is jött bennem a szörnyű gyanú, hogy a főhősünk becsöppen ebbe a társaságba és Bella Swan lesz belőle. Éteri lények az éterből. Hús-vér lények! Nem is értem, hogy ez miért nincs megmagyarázva jobban. Ha egy ember bemenne az éterbe, darabjaira hullana szét, mert ott nincs teste semminek. De a repheknek és az emitáknak igenis van testük, méghozzá eléggé sérülékenyek és még el is pusztíthatók. Nem lettem meggyőzve.

Nem baj, a sztori akkor is jó és élvezetes.

A gyógynövények. Tényleg, ennyi beleerőltetett elem után: őszirózsa különböző színű virágai az adu mindenféle bajra? És az amaránt? A nagymester szerint a mi világunkban meg sem terem, csak a repheknél. Erre csak annyit mondok: disz-nó-pa-réj. Van belőle bőven a szomszéd kertjében dísznövényként. Lehet, el kellene árulnom neki, hogy életet menthet vele.

Semmi baj, a sztori továbbra is jó.

Karakterábrázolás. Paige annyira zárkózott, hogy önmagáról sem gondol túl sok mindent, hajlamos hülyeségeket csinálni, de azt nagyon, képes bajba keverni a harlekin barátjait is, és azt hiszi majd ő kidumálhatja őket, mivel magára vállalja a felelősséget. Na persze, mert a rephek annyira, de annyira humánusak, hogy biztosan nem csattan az ostor a nyomornegyedbelieken. A minimum, hogy leszívják az aurájukat. A nagymester a zárkózottság nagymestere, viszont lelkiismeretesen gondoskodik tiszta ruháról minden nap, de hát ő is mindig a tilosban jár, viszont ordít róla, hogy lázadó szellem. Mindegy, Paige észre sem veszi, hogy őt nem verik agyba-főbe, mint a többi újoncot. A lényeg: nincs karakterábrázolás. Üresek.

Nem hiszem el, de a sztori még mindig jó!

Logikátlanságok. Ennyit egy könyvben még nem találtam! A rephek vére felerősíti a látók erejét, képességét, mégis senkinek sem jutott eszébe élni ezzel a lehetősséggel. A rephek szinte agyonverik a látókat és egy cseppet sem félnek attól, hogy rabszolga és katona nélkül maradnak, mert a következő szüret az csak 10 év múlva esedékes. Éheztetik szerencsétleneket, de katonának kellenek, amihez pedig feltétel a jó erőnlét... stb. stb. stb. Jaj, nagyon nincs ez jól összerakva...

Csak félve jegyzem meg: a sztori attól még tetszik nekem.

Ha lehámozom róla ezt a sok felesleges sallangot, még élvezhető is. Talán pont ezért tetszett a történet, mert feladtam a világ megértését és kizártam a logikátlanságokat. És kellően mazochista vagyok ahhoz, hogy a következő részt is a kezembe vegyem. Oké, érdekel mi lesz a nagymesterrel...

Megjegyzés: A vonatot nem őrizte senki?

Értékelés:

Koncepció:4/5

Sztori: 4/5

Karakterek:1/5

Leírás: 1/5

Írói stílus: 2/5

Ajánlom: 3/5

Erőssége:  A világ alapötlete egészen jó, ha nem lenne ennyire túlbonyolítva, még egyedinek is lehetne nevezni.

Újraolvasnám:  NEM