Rengeteg disztópikus történetről hallottunk már. A legtöbb apokalipszis középpontjában nukleáris katasztrófa, járvány vagy zombik állnak. Susan Ee könyvében viszont maguk az angyalok. Érdekes koncepció, gondoltam, megér egy misét (patetikus vagyok). Viszont minden elnyomó rendszer pusztítása mögött kell lennie indítéknak. Minden háborúnak van kiváltó oka. Ennek mi is az?
Az Angelfall központi karaktere Penryn, aki egy megkeseredett család egyetlen józan gondolkodású tagja. Afféle "wonder woman", aki bármit megtenne elmebeteg anyja és lebénult húga biztonságáért. Szerencsés helyzet, hogy ehhez rendelkezésére áll a bájos kislány-álca mögött az a töménytelen mennyiségű önvédelmi gyakorlat, amit a közveszélyes anya miatt kellett kitanulnia. Egyértelmű, hogy ő fogja menteni a család bőrét, amikor lecsap a Földre a tüzes Isten nyila (már megint patetikus vagyok).
A másik oldalon ott van Rafi, az arkangyal, akit már az első színen megfosztanak társai a szárnyaitól, és aki emiatt bizonyos fokig Penryn-re lesz utalva. Végül a két ellentétes oldalon álló hős egyezséget köt egymással, ki-ki a maga céljának megvalósításáért. Ezzel pedig fel is áll a klasszikus Rómeó és Júlia alaphelyzet. Ha ilyen könyvvel találkozom, többnyire hanyatt-homlok menekülök tőle, mert ugye ebből tizenkettő egy tucat. De mondom, érdekes koncepció.
Na már most előre hányom magamra a keresztet (patetikus...), és bocsánatot kérek attól, akinek ez a történet tetszik, de én erről nem is ejtenék több szót... ugyanis nincs! Nem, a könyv felénél az a különös érzés uralkodott el rajtam, hogy Ee menet közben találja ki az egészet. Persze semmi baj a spontaneitással, itt viszont többről van szó. Olyan, mintha gondolt volna egyet, hogy "Na, írjunk valami angyalos-apokalipszisos történetet, olyat még úgyse csinált senki", és ezen a szinten le is ragadt volna. Az egész ugyanis arról szól, hogy rejtőzködnek, gyilkolnak, rejtőzködnek, gyilkolnak. És ha mindez nem lenne elég, ott van még a történet végén az olvasót pofán röhögő mutáns-angyalos, összefércelt-kisgyerekes, szárnycserével-az-arkangyalból-bukottat-csinálós baromság, aminél már fogtam a fejemet, és követeltem az epilógust, hogy legyen már valami értelme! Ugyanis sok száz dolog rosszul van vagy egyáltalán nincs megmagyarázva!
Miért kísérleteznek egy titkos laborban azokkal a lényekkel? Miért csinálnak démonokat az embergyerekekből? Miért tört ki az apokalipszis? Ugye, ezzel a kérdéssel kezdtem a kritikát. Penryn ad is egy sugallatot, amikor megkérdezi "Tehát ha a következő Hírvivő, csak mert épp olyan kedve támad, azt mondja, hogy ki kell irtani az emberiség maradékát, akkor az angyalok elpusztítanának minket?", de erre eddig semmi konkrét válasz nincs. És nem, nem fogadom el válaszként az emberi gyarlóságot - mert a történet angyalai sem különbek.
A karakterekről nincs mit mondanom. Van benne két kiforrott karakter, ebből az egyik az elmebeteg anyáé, amit kitűnően sikerült megformálni. A másik egy olyan dolog, amitől legszívesebben szálanként tépném ki a hajamat, az a bizonyos Du-Dam. Ugye, nem csak én ismertem fel őket? Ezek a srácok egy az egyben a Weasley-ikrek leutánzásai! Ezen a ponton nagyon berágtam az írónőre, pedig nem ő az első, aki lekoppintja a nagyok munkáit. A többi karakter teljesen üres. Egy-egy apró eltéréssel az összes személy lehetne akár ugyanaz is. Szóval Susan Ee nem jeleskedett karakterformázásban, igaz ugyan, hogy itt inkább az apokalipszisen volt a hangsúly. Viszont nem bírom ki, muszáj megkérdeznem, miért nem lehetett Penryn-nek is hétköznapi nevet adni, ahogy Paige-nek vagy Obinak?
És hogy mindezek ellenére miért adok 4-es értékelést a könyvnek? Pont az apokalipszis miatt. Mert maga a koncepció, mint a végítélet az angyalok által tényleg jó, a brutalitás ábrázolása hátborzongató volt, és igen, érdekel, hogy mi lesz a szereplők sorsa.
Értékelés:
Koncepció: 5/5
Sztori: 3/5
Karakterek: 2/5
Leírás: 5/5
Írói stílus: 3/5
Ajánlom: 4/5
Erőssége: Az apokalipszis leírása, a vérontás és az emberi nyomor szemléltetése.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése