Szaszkó Gabriella: Vigyázz ​rám (Pennington-testvérek 3.)

Chris ​Pennington pszichiátere segítségével, egy évvel a halála után osztja meg terápiájának felvételeit testérével, Daviddel, akinek élete ezek nélkül is szétcsúszóban van. Napjait főleg drogokkal és nőkkel tengeti New Yorkban, amíg aztán váratlan események vissza nem űzik gyerekkori otthonába. Davidnek újra a súlyosan bántalmazó, alkoholista édesanyjával kell élnie, aki egy baleset kapcsán az ágyához lett láncolva. Ráadásul rá kell ébrednie, hogy korántsem ismeri teljesen a múltat: a felvételek olyan borzalmak felé nyitnak kaput, amelyekről eddig fogalma sem volt. Elhatározza, hogy újra elmélyül a fájdalomban, de ez az események olyan láncolatát indítja el, amelyek ellen drogok nélkül képtelen felvenni a harcot. David életébe hamarosan beköszönt a paranoia, miközben Amy újra felkeresi, és felforgatja az életét.Vajon David győztesen kerül ki a múlt árnyai ellen folytatott küzdelemből? Mi rejtőzhet még a felszín alatt, amire sem David, sem Amy nincs felkészülve? Létezik még olyan kérdés, amire csak Chris tudhatja a választ?

***

Hosszú utat tettünk meg közösen a Pennington-testvérekkel, lassan megismertük a történetüket, titkaikat és értettük meg, hogyan jutottak el abba a szélsőséges önpusztító állapotba, amit az élet kínált nekik. De ahhoz, hogy ennek a sorozatnak a végére pont kerüljön és útjára tudjuk engedni Amyt és Davidet, még meg kellett értenünk Chris indokait, az ő lelkében dúló viharokat is. Ez a három kötet egy lassan hömpölygő regényfolyam, ami részletesen kitér a lelki okok hátterére, magyarázatot ad a Pennington-fiúk félrecsúszott életére, sodorva az olvasót egy olyan mélységbe, ami megterhelő és fullasztó lehet. Szaszkó Gabriella fokozatosan adagolja az információkat, minden részre tartogatott valamit. Bevallom, már nem tudtam elképzelni, hogyan lehet még fokozni, mélyíteni a traumákat, ezért hozott meglepetést a Vigyázz rám, ami újra felszította dühömet.

A szívem egyenletesen vert a bordáim között. Pár percre úgy éreztem, talán minden rendbe jöhet. Talán a lélek képes meggyógyulni, ahogy a csontok is összeforrnak a testben.

A történet Chris öngyilkosságával kezdődött és most eljutottunk oda, hogy David felgöngyölje az események hátterét. Sebeket szaggat fel, miközben továbbra is küzd a saját démonaival, lelkiismeretével és míg végül eljut a feloldozásig, újra átéli gyermekkora retteneteit, új traumák kerülnek elő a mélyből és még a jelen is új problémákat hoz, próba elé állítva őt.

Ambivalens érzéseim voltak Daviddel kapcsolatban, egyszerre éreztem haragot cselekedetei miatt és szakadt meg a szívem érte, azok miatt, amiken keresztül kellett mennie. Szerettem volna ennél sokkal erősebbnek látni, de a tények ismeretében megértem vergődését is. Ez persze az író munkáját dícséri, ahogyan át tudta adni egy függő ember elveszettségét, billegését a küzdelem és a feladás közötti vékony határon táncolva.

– Rájöttem, hogy nem érezni semmit még rettenetesebb, mint a fájdalom. Mindenki, aki mást mond, az hazudik. Én tudom, milyen üresnek lenni.

Az előző kötetekben Amyt nem nagyon szívleltem, nem is tudtam megérteni. Csábítóból most egy kicsit áldozattá és eszközzé vált, aki ki tudja húzni Davidet ebből az állapotból, valaki, aki okot adhat arra, hogy élni érdemes, bár már eléggé fáradtnak éreztem őt is, kicsit passzívnak, kétségbeesettnek, egészen életszerűnek, hiszen neki már nemcsak Davidre kellett figyelnie, és annyi mindenkiért harcolni kimerítő lehet. Amy nem a toronyba zárt királykisasszony, csupán egy hétköznapi lány, aki akkor is megy tovább az útján, ha a herceg nem jön el érte. Ezen a vonalon már nincsenek nagy érzelmek, már minden megtörtént, aminek meg kellett történnie. Nem győzöm hangsúlyozni és ismételni magamat, hogy ez az ábrázolás nagyon emberire, életszerűre sikerült. A hangsúly azon van, David hogyan küzd meg a sárkánnyal, önmagáért.

Abban biztos voltam, hogy vagy mindent elveszítek ebben a végső összecsapásban, vagy esetleg nyerek valamit, amim sohasem volt eddig.

Lelki békét.

Maggie Penningtonra kerül a hangsúly, az események megkövetelik, hogy elbukjon az, aki annyi szenvedést okozott másoknak. Nekünk, olvasóknak látnunk kell, hogy a dolgok a helyükre kerülnek, mert a remény a leghangosabb üzenet, amit duplán aláhúzva nyomatékosíthatunk, annyi szenvedés után is meg lehet látni a világosságot és el lehet indulni felé. David le akarja zárni a múltat, és ezt csak úgy teheti meg, ha az anyját kiírja a saját történetéből, hogy ne okozhasson többé fájdalmat se neki, se másnak. A Pennington-testvérek megérdemlik a nyugalmat függetlenül attól, hol vannak.

Csak az a baj, hogy a múlt akkor is velünk marad. Mindig ott lesz, akkor is, ha teljesen rá akarjuk zárni az ajtót.

 

Értékelés: ⭐⭐⭐⭐⭐

Tovább olvasok »

Szaszkó Gabriella: Maradj velem

David ​Pennington a saját szabályai szerint él: sikeres író és öntörvényű alak, aki mindenkit távol tart magától, a bátyját, Christ kivéve. David élete azonban teljesen felborul, amikor Chris, a sikeres manhattani ügyvéd öngyilkosságot követ el a saját lakásában. Látszólag semmi sem indokolja a szörnyű tragédiát, hiszen a testvére mindig rendezett életet élt, sikeres volt a munkában és a magánéletben egyaránt.David úgy dönt, megírja családjuk történetét, és megpróbál válaszokat találni Chris tettére. A nyugodt visszaemlékezést azonban bátyja volt menyasszonya, Amy megjelenése szakítja félbe. Ahogy David egyre mélyebbre merül a múlt sötét bugyraiban, és szembenéz a családjában történt szörnyűségekkel, Amy és ő egyre közelebb kerülnek egymáshoz…

Túl lehet-e lépni a múlt sebein és fájdalmain egy új élet reményében? Fel lehet-e dolgozni egy szeretett testvér halálát? Lehet-e jövője egy olyan kapcsolatnak, mely egy ilyen tragédia árnyékában születik?

Vajon David képes lesz lezárni a múltat, vagy örökre a szörnyűségek rabjává válik?

***

Ez a könyv oda fog ütni, egy kicsit leküld a padlóra. Bevallom, én magam is sokáig halogattam az olvasását, mire bele mertem kezdeni. Nehéz témát boncolgató lélektani regény, hiánypótló, mert még mindig homokba dugjuk a fejünket és keveset beszélünk ezekről a témákról.

Egy hetem volt a temetésig, hogy elmeséljem a történetünket. Azt, hogy Chris, hogyan mentette meg az életemet a saját anyánktól.

Rögtön az első sorok belehelyeznek a tragédiába, szívszorító, ahogy David testvére lakásába siet, ahol Chris kiontotta életét. Nem kell sok, hogy megtudjuk, ez a tragédia sokkal mélyebben gyökerezik, a távoli gyerekkorban és talán azon is túl, mert hiszem, hogy bizonyos minták generációról generációra öröklődnek.

David, hogy feldolgozza a gyászt és kiderítse, hogy mi vitte rá testvérét arra, hogy eldobja az életét, leül és megírja gyerekkoruk történetét. Közben leás saját lelkének mélyébe is, elmeséli, ő hogyan lett függő, őszintén feltárja tetteit és azokat a dolgokat, amikre egyáltalán nem büszke. A múlt és a jelen eseményei váltakoznak a regényben, látjuk, hogy David és Chris exbarátnője, Amy hogyan küzd meg a gyász feldolgozásával, hogyan egészítik ki a történetet olyan mozaikdarabkákkal, amik csak náluk vannak meg. Ez egy csodálatos metafora arra is, ahogyan két lélek kiegészíti egymást, Amy és David egyre közelebb kerülnek egymáshoz. 

Elmosolyodtam. A meleg deszkák között szinte éreztem bátyám szellemének jelenlétét. Jól emlékszem, mennyiszer ült ki így a hídra, lehetett bármilyen évszak. Lelke olyan könnyedén csusszant keresztül az ujjaim között, mint Amy selymes haja.

Tetszik a regény felépítése, hogy a múlt feldolgozása mellett a jelen is tartogat olyan mozzanatot, amivel meg kell birkóznia a két fiatalnak. Hiszen nehezen emészthető számukra az is, hogy mindkettőjük életében Chris meghatározó helyet foglalt el. Erkölcsileg kell felülemelkedniük a tényen, hogy David saját bátyjának exével kavar, és valahogy mindezt realizálniuk kell, hogy a kapcsolatuk működőképes legyen. Ezt még az is nehezíti, hogy David sikeres íróként élete egy részét a nyilvánosság előtt éli.

A jelen eseményei bár szintén komorak, de pörgősek, életszerűbbek, érezni bennük a lüktetést, a feloldás lehetőségét, míg a Glen Falls-beli, vagy a közelmúlt történései inkább lassan hömpölyögnek. Néha úgy érzem, megállt az idő, és a szereplők egy csapdában rekedtek, amiből nincs kiút. Ez nagyon jól ábrázolja azt a kétségbeesést, mélységet, tehetelenséget, amiket gyerekként élhetett át a két fiú, akik nem tudtak élni a jogaikkal, nem tudtak kijutni terhelt gyerekkorukból.

A kérések kiszolgáltatják az embert. Gyerekként, ha valamit nagyon szeretnénk, másokon múlik, hogy megkaphatjuk-e. Anyám nagyon jól tudta ezt, élt is a lehetőségével.

A Maradj velem a felnőtté válás és felelősségvállalás története. Kegyetlenül az arcodba vágja, hogy az ilyen körülmények között élő gyerekek ideje korán komor, örömtelen kis felnőtté válnak, elveszítve ártatlanságukat, kényszeresen, szorongva igyekeznek egyben tartani életüket, vagy éppen menekülnek, lázadva rohannak végzetük felé. Az alkoholista anya kegyetlen rombolása, érzéketlensége taszítja a két fiút egy olyan életbe, ami egy mocsárhoz hasonlítható. Próbálnak szabadulni belőle, de az folyton visszarántja őket.

Az, aki az életünket adta, hogy aztán elérje, ne is akarjuk az egészet.

Nem volt könnyű ezt a könyvet olvasni, rengeteg kérdés merült fel bennem, de a leghangosabban a miértek szóltak.

Értékelés:

⭐⭐⭐⭐⭐

Tovább olvasok »

Jeannette Walls: Az ​üvegvár

Jeannette ​Walls szüleivel nőtt fel, akiknek ötleteik és makacs meg nem egyezésük átok és megváltás volt egyben. Rex és Rose Mary Wallsnak négy gyermeke volt. A kezdetekkor nomádok módjára éltek, ide-oda költözve a délnyugati sivatagi városokban, kempingezve a hegyekben. Rex egy karizmatikus, briliáns férfi volt, aki józanul gyorsan ráérzett gyermekei képzeletére, és fizikát, földrajzot tanított nekik, valamint mindent, ami egy félelemtől mentes élethez kell. Rose Mary, aki festett és írt, azt mondta, hogy ő izgalomfüggő. De sosem szabadult az aggodalomtól, hogy megfelelő életet biztosítson gyermekeinek. Ennek ellenére a művészet iránti szenvedélye mindig felülírta anyai kötelességeit.

Később, amikor kifogytak a pénzből, és megfakult a vándorló élet romantikájáról kialakult kép, a Walls családnak vissza kellett térnie a lehangoló, nyugat-virginiai bányászvárosba. Rex Walls elkezdett inni. Ellopta a félretett pénzt, és napokra eltűnt. Ahogy a család élete egyre jobban szétesett, Jeannette-nek és testvéreinek meg kellett tanulniuk megvédeni magukat, valamint támogatni egymást a szülők árulásai közepette. És végül, amikor az akaratuk és minden forrásuk is megvolt, el tudták hagyni otthonukat.

***

Bizonyos életrajzi könyvekhez szükség van jó nagy adag lelkierőre, hogy végig tudd olvasni, és mire befejezed, úgy érzed, a te válladról is lekerült a teher és általa más, jobb emberré váltál, erősebb lettél. Az üvegvár is ilyen könyv. Azt hiszed, nehéz az életed, azt hiszed, hallottál már durva esetekről, azt hiszed, láttál már mindent? Talán. De egy biztos, ilyen történettel még nem találkoztál. Nem azért, mert nem történnek meg ehhez hasonló esetek, hanem azért, mert kevesen beszélnek róla. Nem lehet könnyű elbeszélni azt, amin Jeannette megélt, de legkevésbé könnyű ezt felvállalni. A könyv rengeteg tabut feszeget, az olvasó többször is a fejéhez kap, belefacsarodik a szíve, leginkább abba, hogy az immár a múlt távlatát mesélő írónő próbálja szépíteni a történteket, próbálja felmenteni a szüleit, keresi számukra a feloldozást, ingadozva az érzések között, mert bármilyen tragikus is, amit el kellett szenvednie a testvéreivel, nem tud megszűnni szeretni azt a két embert, akik életet adtak neki.

Bármennyire is pokollá tette az életünket, bármennyire feldúlta is az életünket, akármilyen káoszt teremtett, nem tudtam elképzelni, milyen lehet az élet – milyen lehet a világ – nélküle. Bármilyen szörnyű ember, az apám volt, mindig tudtam, hogy szeret a maga módján, ahogy soha senki más nem szeretett engem.

Bár Jeannette igyekszik rámutatni szülei pozitív tulajdonságaira, olvasóként bennem nem él a gyermeki szeretet feléjük, így csak azt látom, mennyit ártottak a gyerekeiknek. Nem tudom kedvelni őket és nem is találok mentséget a viselkedésükre. Az, hogy valaki alkalmatlan szülőnek, nem menti fel a felelősség alól, hogy gyermekeiből mentálisan sérült felnőttek válhatnak.

Egy életrajzi könyvnél nem tudok beszélni karakterekről és koncepcióról. Érzelmekről tudok beszélni és a hatásról, amit rám gyakorolt. Mélyen megrendített, sokszor olvastam lélegzetvisszafojtva és többször éreztem úgy, hogy le kell tennem a könyvet, mert most képtelen vagyok többet elviselni ebből az őrületből.

A fekete bőrcipőt, amit ötven centért vettem a Dollar General Store-ban, már csak biztosítótűk tartották össze, amiket próbáltam fekete filctollal befesteni, hogy ne legyenek annyira feltűnők. Filctollal festettem színes foltokat a lábamra is; reméltem, hogy így nem veszik észre, hogy lyukak vannak a nadrágomon. Úgy gondoltam, ez így kevésbé feltűnő, mintha foltot varrnék rá. Volt egy zöld és egy kék nadrágom; ha levettem, a lábamon zöld és kék foltok voltak.

Élet egy alkoholista apával és egy anyával, akire a mai napig nem találtam definíciót, de két felelőtlen ember négy gyermek életét teszi tönkre, mert önzésük erősebb és mert egyikük sem volt képes igazán felnőni. Élet lyukas tető alatt, papírdoboz-ágyban, éhezve, mosdatlanul, koszos, szakadt ruhákban, korgó gyomorral, miközben apa napi adagja biztosítva van, miközben anya a párnája alatt dugdossa a csokoládét, mert cukorfüggő és képtelen élni nélküle - felfoghatatlan. De ez a könyv megmutatja, milyen az élet árnyoldala, megmutatja, hogyan dőlnek össze álmok, esnek kútba tervek, de megmutatja ebből a pokolból a kivezető utat is. Nehéz volt olvasni és lehetetlen befogadni, de kell olvasni, kell tapasztalni az ilyen mélységeket is.

– A dolgok a végén egyenesbe szoktak jönni.

– De mi van akkor, ha mégsem?

– Az csak azt jelenti, hogy még nem vagyunk a végén.

Értékelés:

⭐⭐⭐⭐⭐

Tovább olvasok »