Sötét volt és teli ígéretekkel - ja, nem a könyv, hanem a férfi főszereplő, Nick tekintete. Ezt pedig az unalomig - szám szerint hatszor, megszámoltam - ismételgette az írónő, néha felcserélte a szórendet, helyenként keresett valami más szinonimát a "sötét"-re. Bár ez lehet fordítói hiba is, de abból akadt bőven. Engem kifejezetten zavart, hogy az 1823-ban játszódó történetben a fogadó, vagy kocsma, esetleg ivó pub-ként volt emlegetve. Ugyanígy fennakadtam a horizonton...
"Nem ilyen ételekkel kellene ezeket a világjáró férfiakat kínálni, akik az utazásaik során bizonyára nemcsak a horizontjukat tágították, de az ízlésük is finomodott."
Szerintem ezt nem kell magyarázni.
Nekem ezek a bakik rontják az olvasási élményt. A mi nyelvünk ennél sokkal színesebb és gazdagabb, éljünk vele, játszunk vele, tegyük élvezhetőbbé a könyvet! Nem kell ez a felesleges amerikanizálódás.
"Nem ilyen ételekkel kellene ezeket a világjáró férfiakat kínálni, akik az utazásaik során bizonyára nemcsak a horizontjukat tágították, de az ízlésük is finomodott."
Szerintem ezt nem kell magyarázni.
Nekem ezek a bakik rontják az olvasási élményt. A mi nyelvünk ennél sokkal színesebb és gazdagabb, éljünk vele, játszunk vele, tegyük élvezhetőbbé a könyvet! Nem kell ez a felesleges amerikanizálódás.
Az előző részhez képest ebben a kötetben túl soknak éreztem a belső monológokat, amik kissé lassították a könyv tempóját. A tegező-magázó viszonyok itt is zavarosak, nem megfelelően vannak használva. A cselekmény a sztori közepétől unalmassá, lapossá válik. Beleragadunk egyetlen helyszínbe, és bármennyire is szeretném, nem látom magam előtt a díszletet. A belső monológok mennyisége és a leírások nincsenek egyensúlyban, ami miatt nem volt élvezhető számomra ez a történet.
A karakterekről sincs túl sok mondanivalóm. Mintha már ismertem volna őket valahonnan. Az volt az érzésem, mintha az előző kötet inverz változatát kaptam volna meg. A kor társadalmi elvárásainak fittyet hányó, logikátlanul viselkedő, mindennek ellentmondó, meggondolatlan, nadrágot viselő, különc női főszereplő Lady Isabel és a minden-férjhez-menni-kívánkozó-lány-álma Nick, a tökéletes parti, akire vadásznak a nők. Ennél fogva a koncepció is unalmas, hiszen ugyanez volt az előző is, csak pepitában.
A műfaj rajongóinak jó hír lehet, hogy az első részhez képest ez a kötet tobzódik az erotikus jelenetekben, bár én túl egyhangúnak találtam őket. Lényegében ugyanaz a forgatókönyv, amihez minden alkalommal hozzá tett valamit az írónő, mindig egy kicsivel tovább jutott a párocskánk az előző alkalomnál. Aki türelmes, megkapja jutalmát, a könyv végén egy egészen új jelenetben találja Isabelt és Nicket. Jaj, na végre!
A hódítás tíz szabálya a Gyöngyök és pelerinek-ből, pedig... nos, nem is tudom. Mosolyogtam rajtuk. Ennyi erővel akár hitelesnek is mondhatóak! ;)
A lezárást vontatottnak és logikátlannak éreztem. Felesleges időhúzás, aminek már nem volt túl sok értelme, hiányzott a kidolgozottság, felesleges volt már ebbe a "csavarba" belemenni. Jobbra számítottam. Ennek ellenére elolvasom a harmadik kötetet is, hátha megcsillan ott valami Sarah MacLean tollából, de az a sejtésem, hogy tudom, kik lesznek a főszereplők és hogyan fognak egymásra találni. Ugyanaz harmadjára is? Na, majd kiderül!
"Alig kapott levegőt, érezte a férfi mosolyát a bőrén és tudta, hogy züllött ígéretekkel teljes."
Értékelés:
Koncepció: 3/5
Sztori: 3/5
Karakterek: 3/5
Leírás: 3/5
Írói stílus: 3/5
Ajánlom: 3/5
Erőssége: Most vagyok bajban...
Újraolvasnám: NEM
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése