Maggie Stiefvater: Linger - Várunk

Bizony, nem lehet könnyű második részt írni. Már elkezdődött a történet, ismerjük annak lényeges elemeit, de még nincs vége, a teljes katarzis még sokáig várat magára. A második részben nincsenek nagy események, nincsenek fejlődések és bukások. Csak egy átvezető, egy híd kezdet és vég között. De valóban így van?

Amikor befejeztem a Shivert, szinte azonnal elkezdtem a trilógia második kötetét, a Lingert, és meg is kaptam tőle az első pofont: Maggie Stiefvater ugyanis már az első mondatban elmondja a könyv csattanóját, és ezzel el is vette az értelmét minden további olvasásnak. Mivel azonban az egyik kedvenc írónőmről van szó, úgy éreztem, tartozom neki a folytatással. Aztán jött a második fejezet, és egy új név: Cole. Mi van?! Az meg ki a fene? Kérlek, Maggie, el ne szúrd nekem! Fogalmam sincs, miért, de komolyan aggódni kezdtem, ahogy Cole St. Clair belépett a történetbe. Féltem, hogy Maggie azzal szeretné feldobni a tartalommal amúgy is nehezen megtölthető második részt, hogy behoz a történetbe egy új, szélsőséges karaktert, aki végül eluralkodik az egészen és lerombolja mindazt, amit az első rész megteremtett. Emlékszem, olvasás közben megállás nélkül ilyeneket mondtam: "Cole, ha Sam és Grace közé állsz, kinyírlak!" Na, és mit tanultam az esetből? Nos, hogy a Hobbit c. film első részéből idézzek: "Ekkorát még nem tévedtem!"

Cole St. Clair olyan személyiség-fejlődésen megy át a könyv mintegy 360 oldalán keresztül, amihez foghatót csak kevés karakternél tapasztaltam. És mindezt ráadásul úgy, hogy közben végig megőrzi önmagát. Nem tudom, észrevetted-e, de gyakran a jellemfejlődés teljesen új karaktert hoz létre, ami szerintem hiba. A fejlődés lényege az, hogy önmagadat formálod egyre jobbá és jobbá, nem az, hogy teljesen megváltozol. Ezért nagy dolog, ami Cole-lal történik. Megmarad annak a furcsa humorú, adrenalintól fűtött, hiperaktív zsenigyereknek, akinek megismerhettem. És ez nagyon jó!

A többi szereplő megmaradt önmagának, talán csak annyi a változás, hogy már nemcsak Sam és Grace, de Cole és Isabel szempontjából is olvashatjuk a történetet. A karakterkidolgozás még mindig hihetetlen, talán ezt imádom Maggieben a leginkább. Azt viszont nem értem, hogy Grace szülei miért lettek hirtelen ellenszenvesek Sammel, és nincs is a dolog sehol megmagyarázva. Tudjuk, hogy eddig nem sokat törődtek a lányukkal, de miért most döntöttek úgy, hogy elkezdenek szülőként viselkedni? Talán, mert észrevették, hogy a kapcsolatuk komollyá vált. Eh, szülők...

A történetben amúgy nincs sok változás: a szereplők élik a mindennapjaikat, egy-két érdekesebb jelenettől eltekintve amúgy semmi extra. Tetszett a stúdiófelvételes jelenet, vicces volt Cole és Isabel első néhány találkozása, durva, milyen jól kezelte a dolgot a lány. Sam hisztijei viszont már kevésbé voltak élvezetesek. Komolyan, lányok, nektek szükségetek van egy ilyen nyápic fiúra? Persze, ráfoghatjuk, hogy művészlélek, emiatt érzékeny, de nekem valahogy ez is túlzás. Mindenesetre ajánlom a könyvet, megér néhány kellemes órát. Hamarosan hozom a trilógia befejezését is.

Értékelés:

Koncepció: 4/5

Sztori: 4/5

Karakterek: 5/5

Leírás: 5/5

Írói stílus: 5/5

Ajánlom: 4/5

Erőssége: A karakter-kidolgozás, az új szereplők, a történet könnyedsége.

Újraolvasnám: IGEN