1943, Spanyolország. A Carver család a háború elől a városból az Atlanti-óceán partjára menekül. Apa, anya, kislány, nagylány és kamasz fiú. Mindenki fél a változástól. Leghamarabb a kislány barátkozik meg a helyzettel, mert érkezéskor már a pályaudvaron a bokájához dörgölőzik egy varázslatos cica.
Ez a macska nem issza a tejet. Hízelegni, dorombolni nagyon tud, de a tejre rá se néz. A pókot viszont levadássza!
Az új házban rejtélyes dolgok történnek. Szinte tapintható a régi tulajdonosok jelenléte. Aztán a múlt ködéből lassan kibontakozik egy ördögi figura: a Köd Hercege, aki minden kívánságot teljesít – de megkéri az árát.
„A Köd Hercegé-t olyan regénynek írtam, amit én is szívesen elolvastam volna tizenhárom-tizennégy évesen, és ami még huszonhárom, negyvenhárom vagy nyolcvanhárom évesen is magával ragad.”
Carlos Ruiz Zafón
***
Olyan szépen indult ez a történet, egy család a háború vihara elől leköltözik egy tengerparti faluba, mely egy nagyváros után kissé unalmas lehet, de tudjuk, hogy a nagy kalandok általában így kezdődnek.. Süt a nap az álmos kis településen, egy macska várja a családot a vasútállomáson, és az óra visszafelé jár. Az első pár oldalon már érződik, hogy ez a kaland nem lesz szokványos.
De hát mindig az ellenkezője történik annak, mint amire számítunk; nem így van?
Az óra központi eleme a könyvnek, valamilyen formában mindig jelen van és folyton visszatérünk hozzá, emlékeztetve minket az idó múlására vagy éppen elvesztegetésére. Szeretem, hogy ezen kívűl még más szimbólumokkal is dolgozik az író, kedvencem a világítótorony, ami közvetve magában rejti az igazságot.
Bár a gonosz jelenléte itt is erős és fokozottan nő a hatalma, de mégis hiányoltam, hogy misztikumának legalább olyan mélysége legyen, mint Az Elfeledett Könyvek Temetője sorozatnak volt. Folyton emlékeztettem magam, hogy lényegében egy első könyvet tartok a kezemben, ami hihetetlenül erős kezdés, és láttatni engedi a jövő könyveit Zafóntól.
Voltak, akik úgy hívták, hogy a Köd Hercege, mert a szóbeszéd szerint mindig éjszaka jelent meg, a mellékutcákat borító sűrű ködből lépett elő, aztán még hajnalhasadta előtt ismét ködbe veszett.
Éhsége viszont elkeserítő, és olvasás közben végigkísért a gondolat, hogy nem lehet tőle szabadulni, legfeljebb rövidebb-hosszabb időre kiiktatni, de amint elérkezik ébredésének ideje, tovább vadászik zsákmányára és nem nyugszik addig, amíg be nem hajtja kintlévőségeit. Egyenlőtlen küzdelemnek látszik, hogy egy ilyen ősi, sok időt megélt entitással három gyerek harcol. Féltettem őket minden pillanatban, és ez a baljós érzés nem eresztette a torkomat, ebben a harcban nem születhetnek győztesek.
Meghúzódott az árnyékvilágban, és türelmesen várta, hogy valamiféle ismeretlen erő visszarántsa az élők közé.
Úgy tűnik, a gyerekek kezében semmi sincsen és hátránnyal indulnak, mivel a Carver testvérek éppen csak megérkeztek a faluba, csupán a garázsban hagyott filmtekercsek adnak némi támpontot, így velük együtt göngyölítjük fel a szálakat, derül fény arra, hogy mi történt házuk előző lakóival. Minél többet derítenek ki, annál közelebb sodródnak a gonosz kitárt karjai felé és elveszítik az ártatlan gyerekkort, felnőtté válnak a nyomozás során.
Az élet egy olyan út, amin nem lehet visszafordulni.
Zafón stílusa ebben a könyvben még eléggé kiforratlan, történet bizonyos eseményei naívnak tűnnek, ami miatt arra gondolok, hogy ezt a könyvet főhősünk, Max írta, aki még maga is gyerek, és végeredményben egészen jól összecseng a kettő együtt, különleges alaphangulatot adva a történetnek. Ez a sorozat tökéletes belépő az író világába, és bár ifjúsági könyv, nyugodt szívvel ajánlom felnőtteknek is.
Értékelés:
⭐⭐⭐⭐
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése