Laurie Halse Anderson: Jégviráglányok

Nem kell azonosulnod Liával, most nem ez a fontos. Próbáld megérteni, próbáld elfogadni, hogy megtörténhet, hogy létezik, hogy nincs egyedül, mert sok lány küzd testképzavarral. Torz a világképe és torz az énképe, éppen úgy, mint a többi lánynak, aki a tökéletességre törekszik. Tehát most nem Liát kell szeretned, hanem meg kell értened ezt a betegséget. Laurie Halse Anderson ebben a történetében is társadalmunk egyik fontos problémájára hívja fel a figyelmet. Elmehetsz mellette, megvonhatod a vállad, mi közöd az egészhez, ez nem a te problémád. Tudod, mit? Akkor ne olvasd el ezt a könyvet, pedig éppen neked íródott, pont neked, aki közömbös vagy, vagy neked, aki kritizálsz másokat: kövér, sovány, törpe, idióta...stb. Mert olyan könnyű köpködni a szavakat. Nem mindenki erős, nem mindenki bírja el, nem tudja mindenki egy vállrándítással elintézni.

Miért vettem a kezembe ezt a könyvet, miközben nem szeretem az ilyen nehéz olvasmányokat? Pont azért, hogy megértsem ezeket a lányokat, hogy tudjam, miért nem bírnak leállni, hogy tudjam, hogyan jutnak el odáig, hogy téves képet alkotnak magukról. Köszönöm, hogy elolvashattam a Jégviráglányokat, most már tudom.

Hogy lehet megrepeszteni azt a jégfalat, amit Lia maga köré font? Hogy lehet áthatolni rajta és segíteni neki? Kívülről-belülről? Mit tehet a környezete, ha ő nem akarja, hogy segítsenek? Pláne, mert nem is érti, miért szorulna segítségre, hiszen a soványság jó.

Te jó ég! Ez a nő aztán tud írni! Fantasztikus költői képeket használ, bár néha úgy éreztem, túlzásokba esik, de imádom, ahogy használja a szavakat. Mivel Lia és a problémája van a központban, nehéz beszélni a karakterekről. Liát és az érzéseit tökéletesen ábrázolta, láttam, éreztem, értettem. Anyu Dr. Marrigan és az apa alakja annyira nem rajzolódott ki, de azért éreztem a kétségbeesésüket, szomorúságukat, tehetetlenségüket. Emma éppen a tükörképe volt Liának, a duci kislány, akinek éppen diétáznia kellene, nagyon szerettem. Kedvenc karakterem Jennifer volt, aki talán a legtöbbet próbált meg tenni a lányért, és nem az ő hibája, hogy Lia megtanulta, hogyan játszhatja ki, hogyan hazudhat. Minimalista leírások, mert nem ezen van a hangsúly, nem a külső világ érdekes számunkra, hanem az a belső torz világ, amit Lia épített fel magának kamaszkori traumáinak köszönhetően, hogy védje törékeny lelkét.

A legmegdöbbentőbb az volt, ahogy Lia felemelte a saját ki bástyáit. Fémpénz a köntösbe varrva, a megbuherált mérleg, összemaszatolt tányérok, mindez már művészetté fejlesztve, mert a cél érdekében mindent képes megtenni. Cél: veszélyország és azon is túl. Mert, ha eléri a 40.01-et, akkor már a 39.55-re fog vágyni, és ha azt is eléri, azzal sem lesz elégedett, míg végül teljesen le nem nullázza magát. Minél vékonyabb, annál jobb.

Ezt a könyvet érteni kell, ehhez a könyvhöz szükséged lesz egy adag átérzőképességre.

Értékelés:

Koncepció: 4/5

Sztori: 5/5

Karakterek: 4/5

Leírás: 5/5

Írói stílus: 5/5

Ajánlom: 5/5

Erőssége: Szerettem a metaforákat. Főleg a végén Lia és Cassie harcát, a harcot élet és halál között.

Újraolvasnám: IGEN