Hit, morál és az emberi természet örök ellentmondásai.
15. század, Anglia, Somerset megye. Oakhamet, ezt a kis falut széles folyó vágja el a világtól, még hídja sincs. Húshagyókedd hajnalán egy férfi holttestét sodorja partra a víz. Nem tudni, baleset, öngyilkosság vagy gyilkosság történt.
A falu lelkésze, John Reve, gyóntatóként ismeri hívei életét, de vajon képes lesz kideríteni, mi okozta a falu leggazdagabb és legszorgalmasabb embere, Thomas Newman tragédiáját?
Napról napra haladunk visszafelé az időben az áldozat halálának pillanatáig. A történetet a lelkész meséli el, aki türelmes pásztora tévelygő nyájának, de neki is vannak sötét titkai…
***
Igazán különleges hangulatú könyv, amelyben az eseményeket egy pap szemén keresztül láthatjuk. Betekinthetünk egyházközössége életébe, titkaiba, olyan dolgokat tudhatunk meg, amit csak egy gyóntató pap tudhat, vagy egy olyan ember, aki az átlagostól eltérő módon szemléli a világot. John Reve-re mindkettő igaz, különösen szívén viseli hívei sorsát és sokkal többet meglát, mint amennyit egy papnak illene vagy kötelessége lenne.
Kissé letargikus, mocsárszagú történet, középpontban az eső és a folyó okozta bajok sűrűjében egy falu, amely a túlélésért küzd. Kimerült földjei már nem adnak elég téplálékot, lakóik pedig nem képesek a fejlődésre, tovább látni a korlátaikon. Thomas Newman áldás volt számukra, aki okos meglátásaival, cselekdeteivel próbálta kivezetni a kis közösséget a megrekedtségükből és számukra elérhetővé tenni egy jobb jövőt, többek között azzal, hogy hídat építtet a folyóra. Egy nap azonban Newman beleesik a sebes sodrású vízba és a falu magára marad.
– Tudod, hogy hány jó földesúr él ebben a világban? Most, hogy Newman meghalt, már egy sem.
Ez a könyv nem mindenkinek fog tetszeni. Aki a pörgősebb, cselekményben gazdag regények mellett teszik le a voksot, talán nem találja meg ebben a történetben, amit keres. Akik viszont szeretnek elmerülni a részletekben, beleolvadni a környezetbe, átvenni a hangulatot, azok bátran vágjanak bele az olvasásába. Eléggé lélektani olvasmány, amely jobban elmélyül a szereplők belső világában, keresi tetteik okát, magyarázza azok következményeit. Érdekes utazás a múltban és a lélek rejtelmeiben. A leírások nagyon részletesek és sokkolóan őszinték, amikhez helyenként gyomor kell, de tökéletesen átadják a korszak nyers valóját, hűen ábrázolva ezzel a középkori Angliát.
Az ember pont úgy nem tud megtenni valamit, ami ellenkezik a saját természetével, mint ahogy egy ló sem tud repülni.
Gyönyörű irodalmi nyelvezete levett a lábamról. Samantha Harvey magától értetődően tud leírni olyan apróságokat, amik talán egy másik szemlélő figyelmét elkerülik. Volt egy pillanat, amikor csak ültem és próbáltam elképzelni, milyen lehet az a ruha, ami sötét babarózsaszín fakó árnyalatában játszott és tudvalevőleg pár hónapja még piros volt. Megelevenedett a ruha és a gazdája története előttem, bár csak a fantáziámra hagyatkozhattam, hálás voltam ezért az apró élményért. Az eső, a penész vagy az éppen fakadó rügy elevenné teszi, átélhetővé varázsolja a helyszínt és a benne zajló drámát. A történetfolyamon átívelő gyónások különös ízt adnak az olvasónak, érdekes látni mire gondolnak, hogy élnek, vétkeznek a hívek és gondolkodásmódjukban, életvitelükben mégis inkább gyermekiek, akik vezetésre szorulnak.
Newman és Reve ennek a kis közösségnek a két alappillére, akik istápolják a rászorulókat világi és vallási eszközeikkel, kinek mire van szüksége. Ezek az eszközök néha ütköznek, de legtöbbször szépen kiegészítik egymást. Központi kérdése a történetnek, hogy melyik szolgálja leginkább a közösséget, bár én nem gondolom, hogy ezt szét kellene, lehetne választani. Amikor pedig Newman meghal, megrendül az alap, és Reve egyetlen pillérrel, a hittel igyekszik megvédeni a maguk kis világát annak összeomlásától.
– Időnként, amikor mi magunk örömtelenek vagyunk, és látjuk mások boldogságát, ez az utolsó csepp lehet a pohárban, ugye? Azt látni, hogy mások szeretik egymást, miközben mi elveszítettük azokat, akiket szerettünk.
Engem kicsit összezavart, hogy a történet visszafelé haladt az időben. Bizonyára remek ötlet mindig visszanyúlni az előző nap eseményeihez, majd az azt megelőzőhöz, de figyelnem kellett, hogy tudjam követni, hol tartunk éppen, hiába csak három nap az egész. Az első nap elbeszélése tökéletesen fenntartotta az érdeklődésemet, de miután visszafelé kezdtünk haladni, a történet inkább laposodni kezdett, mint felfelé ívelni, így a katarzís-élményem is elmaradt. Ezt még tetézte az is, hogy viszonylag korán rájöttem arra, hogy mi történt Newmannal, ezzel együtt az okok pedig nem voltak kielégítőek számomra.
Porból és hamuból vagyok ugyan, de mégis az angyalok álmát alszom.
Összességében ez egy különleges regény, csodálatos világábrázolással, élvezhető lélektani elemekkel, de azt hiszem a történetnek sokkal jobbat tett volna, ha nem visszafelé halad az időben.
Értékelés:
⭐⭐⭐⭐
