Stacey Halls: Mrs. ​England

2021 ​legjobb könyvei – Waterstones

Women’s Prize – FUTURE 10 – jelölés

„Remek az atmoszférája. A feszültség tetőfokon.” – Richard Osman

„– Valami itt nincs rendjén.

Tudatában voltam, hogy Mr. Booth rám függeszti a szemét, és mintha

visszatartotta volna a lélegzetét.

– Ezt hogy érti?

– A házban. A családdal.”

Yorkshire megye, 1904. Ruby Mayt, a frissen végzett dadát felveszik Charles és Lilian England négy gyermeke mellé. Ruby reméli, hogy ez az a kiugrási lehetőség, amelyre mindig is várt, ugyanis Englandék befolyásos gyártulajdonos dinasztiából származnak, jelentős vagyonnal rendelkeznek. De az új dada számára, amint megszokja az élet rendjét az eldugott Hardcastle House-ban, világossá válik, hogy a titokzatos és szépséges Mrs. Englanddel valami nincs rendjén.

A zárkózott és visszahúzódó Lilian csekély érdeklődést mutat gyermekei és elragadó férje iránt, és távolról sem az „a ház angyala”, akinek Ruby gondolta. Bár a barátságos, élénk Charles örömmel fogadja a dadát a családban, Rubyt egy sor különös esemény arra kényszeríti, hogy kérdőjelezzen meg mindent, amit addig tudni vélt. A cselédek által kiközösített, és magát egyre kényelmetlenebbül érző dadának szembe kell néznie a démonaival, megelőzendő, hogy a történelem megismételje magát.

Elvégre nem létezik tökéletes család – ezt neki igazán tudnia kell.

***

Adott egy szimpatikus férj, egy csendes, visszahúzódó feleség és tudod, hogy valami nincs rendben, ami feltűnik az új dadának is, akit alkalmaznak a gyerekek mellé. Amint megvan az alapfelállás, talán arra is rá fogsz jönni, hogy mi lehet a probléma ebben a házasságban, hogy mi zajlik Mrs. England körül.  Bár nem annyira mély, nem olyan szerteágazóan kidolgozott ez a történet, hangulatában sokszor eszembe juttatta Daphne du Maurier A ​Manderley-ház asszonya című történetét. Talán a világtól kissé elzárt birtok miatt, ahol az újonnan érkezett Ruby szemén keresztül látjuk az eseményeket, talán a tartózkodó személyzet miatt.

Miért van ebben a házban mindig olyan érzésem, mintha állandóan mozogna a föld? Miért nem tudom egyik napról a másikra, hogy hányadán állok?

Az England házaspárral tehát nem is ért meglepetés, nem is rejtegeti nagyon előlünk Stacey Halls ezt a szálat, sokkal inkább Ruby titka és körülményei azok, amik jobban megéríntettek. Ruby tele van szeretettel, imádja a rábízott gyerekeket és nagyon jól bánik velük, de ő maga is éhezi a figyelmet és a törődést, könnyen félre lehet vezetni, ami miatt aggódtam is. De Rubynak nemcsak a szíve, az esze is a helyén van, és a két nő sorsa hamarosan összefonódik.

A történet a yorkshire-i Hardcastle House-ban játszódik az Edward-korban. A ház mellett egy gyárépület ontja magából a füstöt, az ablakokat zárva tartják, mert a korom ellepi a bútorokat és a falakat, az ablaktáblákat a lápi szél zörgeti, a szobákat gázlámpák világítják meg és mai szemmel olvasva az egész nagyon lehangoló, gótikus hangulatot áraszt magából. A tökéletes leírásoknak köszönhetően szinte életre kel a helyszín, leginkább a gyerekszoba, amit valahogy úgy képzelek el, mint a régi képeslapokon lévőket, még a gyerekeket is.

Az időnek az volt a szokása Hardcastle House-ban, hogy mozdulatlanul állt; múlását csupán az egyre hidegebbé váló reggelek és a földet borító, egyre mélyebb levélszőnyegek jelezték.

Nem egy pörgős könyv, meglehetősen lassan hömpölyög a cselekmény, lassan tárja fel a rejtélyeket, de valahogy mégis tudtam szeretni, gyorsabban haladtam az olvasásával is, mint más könyvekkel, talán, mert nem áraszt el túl sok információval, könnyebben befogadható, feldolgozható és hagy időt arra az olvasónak, hogy találgasson a végkifejlettel kapcsolatban.

A lezárástól kicsit többet vártam, nem igazán voltam elégedett. Szerettem volna, ha egy kicsit meseszerűbbre sikeredik, így túl nyers. Valóságszerűbb volt, ami megállja a helyét ugyan, de a szereplők szerintem többet érdemeltek volna.

Értékelés:

⭐⭐⭐⭐⭐

Tovább olvasok »

A. M. Howell: Az ​elveszett titkok kertje

1916. október

Angliában háború van, Clarát pedig a nagynénjéhez küldik vidékre. A kastélyhoz tartozó kertészlakban azonban titkok fogadják… Egy sötét, bezárt szoba, egy rosszban sántikáló tolvaj, és egy titokzatos, éjjelente felbukkanó fiú. Clara ugyancsak titkot őriz a háborúban harcoló bátyjáról. Amikor a helyzet veszélyesre fordul, össze kell szednie minden bátorságát, hogy mentse magát és a szeretteit.

Titkok, rejtély és bátorság ötvöződik ebben a történelmi hátterű regényben.

„Hangulatos, korhű, és, ami a legfontosabb: izgalmas.”

The Independent

***

Félek, a cím sokakat félre vihet és azt gondolhatja, íme, itt van egy újabb bőrlehúzás a A titkos kertről. Ezért is kezdem ezzel a mondattal az értékelésemet, hogy még véletlenül se gondolja ezt bárki is. A cím talán tényleg nem a legszerencsésebb választás, ámde a leginkább találó erre a történetre. Mit gondolnátok, ha váratlanul itt-ott mandarinok bukkannának fel a kert különböző pontjain? Biztosan van valami oka, de előttetek ezt az okot titok lengi körül.

Clara titkának súlya lehúzta a köténye zsebét, miközben magas szárú cipőjének sarka alatt csikorogtak a kavicsok a kertészlak felé vezető úton.

Egy csodálatos angliai birtokon járunk 1916-ban, az I. Világháború idején. Én, az olvasó is, mert a könyv bámulatosan gyorsan beránt magába, hipp-hopp, már ott is vagyunk a helyszínen egy suffolki grófságban, a gróf kertjeiben. A könyv elején találunk egy grafikát is, ami eligazít minket, hogy el tudjuk képzelni a helyszínt. Imádom az ilyen rajzokat, szeretem nézegetni, jól az eszembe vésni, képzeletemmel megeleveníteni és gondolatban bebarangolni.

Kép: Carl Peter Borges: Ickworth Walled Garden Front

Clara még csak gyerek, akit a szülei egy időre a nagynénjéhez küldenek, amíg rendeződnek ügyes-bajos dolgaik. A birtokon, ahol a nagynéni házvezetőnő, a nagybácsi pedig a főkertész, szigorú szabályok várnak rá. Jó érzékkel rögtön fel is fedez egy fiút a kertben, akinek nem kellene ott lennie, valamint egy elzárt szobát. Így a tiltások ellenére a kislány úgy dönt, mégis felfedezi a kerteket és környéküket, és felfedi az előbukkanó mandarinok, a fiú, az elzárt szoba, valamint az ellopott gyümölcsök titkait.

- Az erdőtől tartsd távol magad! A gróf megengedte a suffolki puskásezrednek, hogy ott verjenek tábort. Ne vond el a cselédek és a kertészek figyelmét holmi cseverészéssel! Semmilyen körülmények között ne menj a gróf melegházainak és a nyári laknak a közelébe, és nehogy hozzászólj a grófhoz, rá se nézz, ha találkozol vele! A falhoz épített másik kisházban, a kert végében alszanak a kertészinasok és a vadőrök. Tőlük is tartsd magad távol! Amíg itt vagy... próbáld meg magad... hasznossá tenni!

A helyszín lenyűgöző és bár benne járunk az őszben, munka bőven akad a kertekben, ebben a falakkal körülhatárolt édenben. A falak számomra a két osztály elszeparálását is jelképezik, kirekesztve a gazdagokat, a grófékat, akiket csupán villanásnyi időre látunk, majd fejüket elfordítva távoznak is a színről. Az írónő leleményesen jelzi nekünk, hogy ami a falak között, a kertben zajlik, az csak ránk tartozik, mi vagyunk tanúi, nekünk mesél.

Bátor vagy. És amikor bátor vagy, az lehetsz, aki csak akarsz.

Mindeközben szembesülünk a háború hatásaival is. Nemcsak a szegénységgel, a megszorításokkal teli élet nehézségeivel, hanem az otthon maradt emberek lelkében dúló érzelmekkel is. Ennek egyik jelképe a levél, amit Clara napok óta magával hurcol és nem mer felnyitni, mert fél a rossz hírekről. Úgy szerettem volna ezt a kislányt biztatni, átölelni, de azt hiszem, ő egyedül is képes volt fejlődni és szembenézni a félelmeivel. Kedveltem talpraesettségét, egészéges kíváncsiságát, azt, hogy bármit is tett, vállalta érte a felelősséget. Azt gondolom, a karaktere megalkotásának egyik célja az is volt, hogy tanítson, éppen ezért bátran ajánlom, hogy gyerekek kezébe adjuk ezt a könyvet, annál is inkább, mivel ők a célzott közönség, amit olvasás közben ne felejtsünk el.

[…] mert azt már megtanulta ő is, hogy sokkal jobb elmondani, ami bánt, mint magunkban őrizgetni, ahol aztán összegyűlik, és növekedésnek indul, mint a gaz.

A lezárás némi ürességet hagyott bennem, szerettem volna még tovább vinni a történetet, látni, hogyan boldogulnak a karakterek, és mi történik a kertben. Ezekben a könyves kertekben mindig az a közös, hogy nehezen engedem el őket.

Értékelés:

⭐⭐⭐⭐⭐

Tovább olvasok »

Samantha Harvey: Nyugati ​szél

Hit, morál és az emberi természet örök ellentmondásai.

15. század, Anglia, Somerset megye. Oakhamet, ezt a kis falut széles folyó vágja el a világtól, még hídja sincs. Húshagyókedd hajnalán egy férfi holttestét sodorja partra a víz. Nem tudni, baleset, öngyilkosság vagy gyilkosság történt.

A falu lelkésze, John Reve, gyóntatóként ismeri hívei életét, de vajon képes lesz kideríteni, mi okozta a falu leggazdagabb és legszorgalmasabb embere, Thomas Newman tragédiáját?

Napról napra haladunk visszafelé az időben az áldozat halálának pillanatáig. A történetet a lelkész meséli el, aki türelmes pásztora tévelygő nyájának, de neki is vannak sötét titkai…

***

Igazán különleges hangulatú könyv, amelyben az eseményeket egy pap szemén keresztül láthatjuk. Betekinthetünk egyházközössége életébe, titkaiba, olyan dolgokat tudhatunk meg, amit csak egy gyóntató pap tudhat, vagy egy olyan ember, aki az átlagostól eltérő módon szemléli a világot. John Reve-re mindkettő igaz, különösen szívén viseli hívei sorsát és sokkal többet meglát, mint amennyit egy papnak illene vagy kötelessége lenne.

Kissé letargikus, mocsárszagú történet, középpontban az eső és a folyó okozta bajok sűrűjében egy falu, amely a túlélésért küzd. Kimerült földjei már nem adnak elég téplálékot, lakóik pedig nem képesek a fejlődésre, tovább látni a korlátaikon. Thomas Newman áldás volt számukra, aki okos meglátásaival, cselekdeteivel próbálta kivezetni a kis közösséget a megrekedtségükből és számukra elérhetővé tenni egy jobb jövőt, többek között azzal, hogy hídat építtet a folyóra. Egy nap azonban Newman beleesik a sebes sodrású vízba és a falu magára marad.

– Tudod, hogy hány jó földesúr él ebben a világban? Most, hogy Newman meghalt, már egy sem.

Ez a könyv nem mindenkinek fog tetszeni. Aki a pörgősebb, cselekményben gazdag regények mellett teszik le a voksot, talán nem találja meg ebben a történetben, amit keres. Akik viszont szeretnek elmerülni a részletekben, beleolvadni a környezetbe, átvenni a hangulatot, azok bátran vágjanak bele az olvasásába. Eléggé lélektani olvasmány, amely jobban elmélyül a szereplők belső világában, keresi tetteik okát, magyarázza azok következményeit. Érdekes utazás a múltban és a lélek rejtelmeiben. A leírások nagyon részletesek és sokkolóan őszinték, amikhez helyenként gyomor kell, de tökéletesen átadják a korszak nyers valóját, hűen ábrázolva ezzel a középkori Angliát.

Az ember pont úgy nem tud megtenni valamit, ami ellenkezik a saját természetével, mint ahogy egy ló sem tud repülni.

Gyönyörű irodalmi nyelvezete levett a lábamról. Samantha Harvey magától értetődően tud leírni olyan apróságokat, amik talán egy másik szemlélő figyelmét elkerülik. Volt egy pillanat, amikor csak ültem és próbáltam elképzelni, milyen lehet az a ruha, ami sötét babarózsaszín fakó árnyalatában játszott és tudvalevőleg pár hónapja még piros volt. Megelevenedett a ruha és a gazdája története előttem, bár csak a fantáziámra hagyatkozhattam, hálás voltam ezért az apró élményért. Az eső, a penész vagy az éppen fakadó rügy elevenné teszi, átélhetővé varázsolja a helyszínt és a benne zajló drámát. A történetfolyamon átívelő gyónások különös ízt adnak az olvasónak, érdekes látni mire gondolnak, hogy élnek, vétkeznek a hívek és gondolkodásmódjukban, életvitelükben mégis inkább gyermekiek, akik vezetésre szorulnak. 

Newman és Reve ennek a kis közösségnek a két alappillére, akik istápolják a rászorulókat világi és vallási eszközeikkel, kinek mire van szüksége. Ezek az eszközök néha ütköznek, de legtöbbször szépen kiegészítik egymást. Központi kérdése a történetnek, hogy melyik szolgálja leginkább a közösséget, bár én nem gondolom, hogy ezt szét kellene, lehetne választani. Amikor pedig Newman meghal, megrendül az alap, és Reve egyetlen pillérrel, a hittel igyekszik megvédeni a maguk kis világát annak összeomlásától.

– Időnként, amikor mi magunk örömtelenek vagyunk, és látjuk mások boldogságát, ez az utolsó csepp lehet a pohárban, ugye? Azt látni, hogy mások szeretik egymást, miközben mi elveszítettük azokat, akiket szerettünk.

Engem kicsit összezavart, hogy a történet visszafelé haladt az időben. Bizonyára remek ötlet mindig visszanyúlni az előző nap eseményeihez, majd az azt megelőzőhöz, de figyelnem kellett, hogy tudjam követni, hol tartunk éppen, hiába csak három nap az egész. Az első nap elbeszélése tökéletesen fenntartotta az érdeklődésemet, de miután visszafelé kezdtünk haladni, a történet inkább laposodni kezdett, mint felfelé ívelni, így a katarzís-élményem is elmaradt. Ezt még tetézte az is, hogy viszonylag korán rájöttem arra, hogy mi történt Newmannal, ezzel együtt az okok pedig nem voltak kielégítőek számomra.

Porból és hamuból vagyok ugyan, de mégis az angyalok álmát alszom.

Összességében ez egy különleges regény, csodálatos világábrázolással, élvezhető lélektani elemekkel, de azt hiszem a történetnek sokkal jobbat tett volna, ha nem visszafelé halad az időben.

Értékelés:

⭐⭐⭐⭐

Tovább olvasok »