Tudor Hushpush: A ​kviddics évszázadai

2017. szeptember 21., csütörtök
Gondoltam volna valaha, hogy sporttal kapcsolatos szakkönyvet fogok olvasni? Soha! Nem mintha szükségem lett volna bármilyen sportág áthatóbb tanulmányozására. Mindazonáltal, ha ennek a szakkönyvnek köze van J. K. Rowlinghoz és a kviddicshez, ám legyen! 

A könyvvel kapcsolatos első benyomás a csodálatos borító után rögtön az ajánlók voltak, amiket nem kisebb nevek jegyeznek, mint Rita Vitrol, Bathilda Bircsók és Gilderoy Lockhart. Rögtön beletalálva a Harry Potter-világ sűrűjébe. Ne feledjem el megemlíteni a könyvtári kölcsönzői jegyzéket, ahol ismerős nevekre bukkantam. Némi méltatlankodás után végül egy sóhajtással intéztem el: naná, hogy Hermione is kikölcsönözte!

Hushpush úr kimondottan ígéretes tehetségű szerző. Ha így folytatja, előbb-utóbb együtt fényképezkedhet velem!
Gilderoy Lockhart, az Egy elbűvölő ember szerzője

A könyv behatóan foglalkozik a seprűk, illetve a versenyseprűk evolúciójával, mindazonáltal éppen az A repülő seprű fejlődéstörténete címet viselő fejezet volt a kedvencem, hiszen a közönséges, nem sportoló boszorkányok számára kézzelfoghatóbb információkkal lehettünk gazdagabbak. Viszont a témában jobban elmélyedve, a szemfüles olvasót olyan apróságokkal ajándékozott meg az író, ami a Rowling-i világot színesebb és még gazdagabbá tette.

Tudor Hushpush szorgalmas kutatómunkával kincset érő, mindeddig ismeretlen információkat gyűjtött össze a varázslók sportjáról. Könyve lebilincselő olvasmány. 
Bathilda Bircsók, A mágia története c. mű szerzője

Részletes leírásokat találhatunk a játék kialakulásáról, és ugye nem meglepő, hogy mint minden, a kviddics is a véletlennek köszönhető. A sportág hatalmas utat tett meg, rengeteget fejlődött és ennek megfelelően folyamatos szabályozást követelt meg. A tiszta játék érdekében szigorú szabályok lefektetésének nem csak a sportszerűség volt a célja, hanem a muglik távol tartása.

A játék és az eszközök ismertetése után, az élvonalbeli ír és angol csapatok is kaptak némi figyelmet, pár sorban összefoglalva érdemeiket. Amit hiányoltam, egy összesített tabella minden idők legeredményesebb játékosairól, bajnoki ranglisták a játékosok fontosabb leigazolásairól, galleonban mérhető értékükről, valamint még egy csipetnyivel több pletyka, bár ennek miért is kellene, hogy része legyen egy szakkönyvnek? Rita Vitrol egészen biztosan üdvözölné ezt az ötletet!


Olvastam rosszabbat is... 
Rita Vitrol, Reggeli Próféta
Ajánlom a könyvet minden sportrajongó boszorkánynak és varázslónak, hiszen kviddics nélkül nincs varázslóvilág! Mindazonáltal... Harry!  A helyedben sürgősen intézkednék, hogy ez a könyv visszakerüljön a Roxfort könyvtárába!
Figyelmeztetés: Aki eltépi, szétszakítja, megcsonkítja, összegyűri, behajtja,  olvashatatlanná teszi, elrútítja, összemaszatolja, beszennyezi, dobálja, elejti vagy bármely egyéb módon megrongálja ezt a könyvet, illetve nem a megfelelő óvatossággal és tisztelettel bánik vele, az a tőlem telhető legszörnyűbb megtorlásra számíthat. 
Irma Cvikker könyvtáros

Értékelés:

Koncepció: 5/5
Sztori: 4/5
Karakterek: 5/5
Leírás: 5/5
Írói stílus: 5/5

Ajánlom:5/5



Erőssége: Ez előtt még sosem olvastam sportról könyvet, tehát nincs összehasonlítási alapom. Éppen ezért ennek a könyvnek az erőssége, hogy ez egy kviddiccsel foglalkozó szakkönyv!

Újraolvasnám: IGEN

1 megjegyzés:

  1. Ez egy olyan tanúságtétel, amelyet mindenkinek elmondok, hogy hallja. Négy 5 éve vagyok házas, és a házasságom ötödik évében egy másik férfinak volt egy varázslata, hogy elvegye tőlem a szeretőmet, a feleségem pedig elhagyott engem és a gyerekeket, és 3 évig szenvedtünk, amíg azt a posztot értem, hogy hozzam el a sajátomat. szerelmes feleségem haza, és hidd el, csak elküldöm neki és a feleségem képét, és 45 óra elteltével, ahogy elmondta, láttam, hogy egy autó behajtott a házba, és íme, a feleségem volt, és eljött hozzám és a gyerekekhez. és ezért örülök, hogy mindannyian hasonlóvá tehetem, hogy megismerkedhettek ezzel a férfival, és szeretőjét visszaállíthatom önmagadra az e-mail címéhez: dr.uduebor@gmail.com vagy felveheti vele a kapcsolatot a dr.uduebor@gmail e-mail címén. com is felhívhatja vagy a WhatsApp-on ezen a +2349044159370, köszönöm szépen

    VálaszTörlés