A következő címkéjű bejegyzések mutatása: női sors. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: női sors. Összes bejegyzés megjelenítése

Margaret Atwood: A szolgálólány meséje

2018. február 12., hétfő Nincsenek megjegyzések
Fülszöveg a képre linkelve!
Micsoda egy okosan kitalált disztópia ez! Túl azon, hogy mennyire megrázott ez a könyv, nőként milyen nehezen viseltem a szolgálólányok kiszolgáltatottságát, azokat a pillanatokat, amikor Fredé visszaemlékezéséből láthattam, hogyan vettek el a nőktől mindent és a valódi okok feltárásának ismeretében - mégis ámulok és bámulok e fölött a zseniális világ és mű fölött.

Annyi mindenre használták ürügyként a vallást, hogy teljesen hitelesnek találom, hogy a férfi politikai elit részéről jól megkomponált, alapos tervezés után az Úrnak "tetsző" fundamentumra építenek egy új kort, új világot. Hitelesnek találom, ez igaz, de korántsem megvalósíthatónak. Rengeteg a rés, és úgy gondolom, hogy egy ilyen állam születése Észak-Amerika területén teljesen kivitelezhetetlen lenne. Jó Atwood elgondolása, kiváló ötlet, de nem kivitelezhető. Talán egy Írországnyi szigeten, vagy Új-Zélandon, de még Ausztráliát is el tudom képzelni, de nem Amerikában. Oldalakon keresztül sorolhatnám az okokat, de nem fogok belemenni a fejtegetésbe, hogy miért nem tudom elfogadni, hogy a Gileád Köztársaság létrejöhetett. Ha már Orwell ihlette a könyvet, meg is jegyzem, hogy annak a disztópiának a létezését szemrebbenés nélkül elfogadtam, de egy kicsit túllicitáltnak érzem és kérkedőnek az írónő helyszínét. Magyarázatai számomra nem helytállóak, könnyen cáfolhatók, de összességében mindössze ennyi, amivel elégedetlen voltam.


Rendfenntartók, katonai ellenőrzőpontok, Szemek mindenhol. Mindenki figyel mindenkit, senki sem bízik a másikban és még a rendszert létrehozó politikusoknak is van félnivalójuk. A híradók megkérdőjelezhető katonai akciókról számolnak be, amikről gyanítható, hogy nem is léteznek, de a propaganda működik. Valóban? Fredé megkérdőjelezi, és én magam is, az olvasó, a kritikus szemével figyelve a rendszer buktatóit. Ugyan már, a mai kor szülötteit nem lehet átverni pár perces videóanyaggal! Ezen a ponton ijesztően kapcsolódik a történet az 1984-hez, az álhíradások szerepe viszont kissé nevetségesen hat Atwood világában, és éppen ettől valahogy mégis ijesztő. Ezt az utópiát élhetetlenebbnek találom, mint azt, ami megihlette. 

Minden hazugság. A legnagyobb a túlbuzgó vallásosság, ami a valaha látott legnagyobb álszent képmutatás. A Biblia mindenre ad magyarázatot, mentséget, csak a megfelelő értelmezést kell hozzá társítani és azt terjeszteni, míg végül mindenki bekajálja. Kivéve a rendszert létrehozókat, mert, ugye, pont ők azok, akik a Bibliát felhasználják céljuk érdekében. Valójában csak férfiuralmat akarnak, kiváltságokat maguknak, irányítható nőket és irányítható alacsony rangú férfiakat, aki nem juthatnak nőkhöz. Legkevésbé termékeny nőhöz! Mert ebben a megkomponált vallásos és prűdnek látszó társadalomban is van igény arra, hogy a férfinak több nő kell! Mert az otthon ülő, unalmas és sikeresen elnyomott feleség, akiben semmiféle szikra sincs, képtelen gyereket szülni. És már van is ürügy arra, hogy a férfi legálisan még egy nőt vihessen a házba, és okosan kitalálva elég gyakran cserélődik is az a szolgálólány, ha nem tud teherbe esni. Márpedig nem tud. De minden törvényes keretek között folyik, az asszony szája pedig be van tömve azzal, hogy cserében kap egy gyereket. Úgy, hogy a másiktól elveszik.

Jól ki lett találva a szolgálólányok piros ruhája, belemagyarázva a vér és az élet jelentését, holott mindenki tudja, hogy a piros ruha valójában mint szimbolizál! Apró kis utalás ott van mindenhol az írónő részéről, hogy nem kell ám bekajálni ezt a társadalmat, mert ugyanúgy hamis, mint a többi kitalált utópia. A keserű valóság, hogy Gileádban minden a pi... a nő körül forog. A szolgálólányok piros ruhás apácáknak álcázott örömlányok, csak éppen nincs tarifájuk.

Orwell művéhez hasonlóan itt is a legfelsőbb hatalom igényeit szolgálja az új rendszer, mindenki más feláldozható. Még a termékeny nő is. Ugyan, ki akart itt valójában gyereket? A nők, de nekik nincs szavuk. A férfiak egyszerűbb, felügyelhetőbb életet akartak maguknak, engedelmes feleséget és változatos szerelmi életet. Kisarkítva ez Gileád. Minden, ami veszélyezteti a rendszert, eltörölhető, likvidálható. Ha nincs fenyegető elem, hát előhúznak valahonnan egy ártatlant, ráfogják és nyilvánosan végeznek vele, hogy a fegyelem fent legyen tartva. Így működött ez valamennyi diktatúrában, "az Úr nevében", ámen.

Ne ragozzuk túl, olvasni kell! Gondolatébresztő könyv, remek vitatéma.


Értékelés:

Koncepció: 5/5
Sztori: 4/5
Karakterek: 4/5
Leírás: 5/5
Írói stílus: 4/5

Ajánlom: 4/5





Erőssége: A világábrázolás, a finom utalások és az üzenet, amit magában hordoz.

Újraolvasnám: IGEN

Tovább olvasok »

Kertész Erzsébet: Zöldfa utcza 38.

2017. szeptember 5., kedd Nincsenek megjegyzések
… ha egy terebélyes fa árnyékában megpihenünk, gondolunk-e arra,
milyen kicsiny magból nőtt ez a hatalmas, árnyat adó fa?

Amikor egy gazdag úrinő, úgy dönt, hogy tanulni akar ahelyett, hogy naphosszat a hímzése fölé hajolva a maga csöndességében meghúzódjon, hogy jelenlétével ne zavarja meg a férfiakat, a 19. században egész biztosan felkapták rá a fejüket, legyen az gazdag vagy szegény. A nőnek nem való a tudás, a nő csak másodrangú, a nő ne avatkozzon a férfiak dolgába. A fiatal Hermin nem így gondolkozott, és ha tehette, bújta a könyveket, leckéket vett, majd később kislánya mellett ült a házitanító óráit hallgatva, hogy minél műveltebb legyen. Igazán szívügyévé akkor vált a nők taníttatása, amikor lány Szilárda felnőtt. Talán Fráter Erzsébet tragikus sorsának is nagy szerepe volt abban, hogy minden szálat megmozgasson: többé nő ne kerülhessen ilyen méltánytalan helyzetbe, ha magára marad. Egy nő is kerülhet olyan élethelyzetbe, ahol magának kell gondoskodnia megélhetéséről. A végső lökést azonban jó barátja, Madách Imre akadémiai székfoglaló beszéde adta, amiben az író nagyon becsmérlően nyilatkozott a nőkről.

Az elkövetkező években hosszú küzdelmet folytatott azért, hogy megalapítsa és működtesse a Országos Nőképző Egyesületet. Fáradhatatlanul dolgozott az ügy érdekében, apró lépéseket téve, szinte a semmiből teremtette meg az első iskolát lányoknak, aminek a kezdetekben csak 14 tanulója volt.

Veres Pálné és családja mozgalmas társadalmi életet élt. Madách Imre gyakori vendég volt a vanyarci kastélyban és nagy tisztelője ennek a kivételes asszonynak, aki nemcsak szépségével hódított, hanem az eszével is, ezzel kivívva a férfiak tiszteletét, elismerését.

Kertész Erzsébet könyve ennek a példátlan asszonynak a küzdelméről szól, aki minden követ megmozgatva, megvalósította mindazt, amit megálmodott. Jótékonysági bálokból, rendezvényekből és előadásokból gyűjtötte össze az iskolához szükséges pénzt. Leveleket írt, ajtókon kopogtatott, aláírásokat gyűjtött, lelkesítő beszédet mondott. Munkája gyümölcseként felépült intézete a Zöldfa utczában, a mai Veres Pálné utcában, ahol szobra is áll ennek a kivételes asszonynak.

Nagyon szeretem az írónő ilyen úttörő asszonyokról szóló regényeit, akiknek sokkal nehezebb dolguk volt érvényesülniük abban a korban, ahol éltek. Nekünk talán nincsenek ekkora álmaink, de jóval több eséllyel indulunk a megvalósítás útján. Éppen ezért az üzenet, amit hordoz, nincs lehetetlen, merjünk álmodni és valósítsuk meg!

Tovább olvasok »