A történet főhőse egy fiatal anyuka és a fia, akik egy tizenkét négyzetméteres szobában élnek már évek óta. Ha ez nem lenne már önmagában véve is különleges, jön a csavar: Jack, az ötéves kisfiú számára a Szoba alkotja az egész világot. Rajta, Anyán, a Szobán, és persze Patáson, a furcsa alakon kívül, aki néha eltünteti a szemetet és hoz egy-két szükséges dolgot, semmi sem valóságos. Nem létezik kinti világ, nincs föld és ég, nincsenek fák, bokrok, más emberek - csak a Tévében. Lenyűgöző koncepció, de vajon Emma Donoghue ki tudta hozni belőle a legtöbbet? A válasz határozottan igen!
Akkor tovább is mennék: szerintem nem árulok el túl sokat, ha elmondom, Jack a könyv egy pontján végre tudomást szerez a Kintről, ami egy darabig a Szobából való kijutásra helyezi a hangsúlyt. És itt fordult át a történet valami egészen lenyűgözőbe. A szoba elkezd olyan kérdéseket feszegetni, mint például a Mátrix vagy a Truman-show. A világ valóban csak annyi, amennyit érzékelünk belőle? Amire a figyelmünk kiterjed? Vagy van valami ennél sokkal hatalmasabb is? Innentől kezdve a regény már egy mély filozófiai spekulációvá válik. Szinte észre sem vesszük, és máris egy ötéves példáján keresztül tanulhatunk a világunkról.
Apropó, különösen érdekes a könyv ábrázolása: A lány, aki tud repülni óta kicsit idegenkedtem az olyan művektől, amik egy kisgyerek stílusában, mi több, egy kisgyerek szemén keresztül ábrázolják a történetet. Az ilyen próbálkozásnál nagyon észnél kell lennie az írónak, ugyanis könnyű átesni a ló túloldalára, és valami rettenetesen ingatag bóvlit építeni az egyébként jó alapokra. Donoghue viszont ezt is tökéletesen megoldotta. És itt szeretném kiemelni a fordító munkáját is: az angol ragozás nemigen teszi lehetővé, hogy élesen elkülönítsük a gyerek gondolkodását a felnőttétől. A magyarban erre viszont kitűnő lehetőségek vannak, melyeket Csonka Ágnes zseniálisan ki is használt: így lett az eltűntetből "eltüneszt", a magasságomból "magasom", a temetésből "a testét kukacok eszik". Csak nagyon minimális hibát fedeztem fel, például abból, amit sokáig szószendvicsnek neveznek, egy helyen szósaláta lett. Ettől eltekintve viszont tényleg kifogástalan. Az ilyen fordításokat olvasva jön rá a magyar ember, mennyire színes is az anyanyelve.
Ahogy az egész világot a kis Jack szemével látjuk, így az embereket is, különös módon ez mégsem ront a karakterábrázoláson. Az egyes szereplők hitelesek, élethűek lettek, kezdve a faragatlan és ellenszenves Patástól, a szimpatikus, jó fej Dr. Clayig. Jack pedig annyira imádni való a maga kis gyermeki személyiségével! Döbbenetes, milyen valóságos lett! Ahogy rácsodálkozott mindenre, mérlegelt és rangsorolt magában mindent... És akkor még ott voltak a beszólásai, a világról szóló gondolatai, az, ahogy a modort tanulja... Mintha tényleg egy gyerek szavait olvastam volna! Imádtam! A történet igazi főhőse viszont mégis csak Anya. Hősiesen kitartott a többévi rabságban, hogy felnevelje a gyerekét, s végül képes legyen vele együtt megszabadulni. És még ha meg is bicsaklott néha a kitartása, mindaz, amit véghez vitt a szörnyű körülmények közepette, bámulatos és becsülendő. Nem egyszer a szívem szakadt meg Anya szenvedéseit látva, s ő mégis küzdött, hogy élhetővé tegye az életet a maga és a fia számára. Minden tiszteletem az övé.
Hát így állunk. Emma Donoghue képes volt egy igazi tragédiából megható, izgalmas és esetenként humoros történetet alkotni. Egy olyan könyvet, ami nem csupán egy olvasmányélménnyel gazdagítja az életünket. Csak ajánlani tudom!
Értékelés:
Koncepció: 5/5
Sztori: 4/5
Karakterek: 5/5
Leírás: 5/5
Írói stílus: 5/5
Ajánlom: 5/5
Erőssége: Az egyedülálló koncepció, a kiváló karakterkidolgozás, a nyelvezet és a történet minden pici változásával együtt meghalástól élésig. Imádom!
Újraolvasnám: IGEN
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése