Arthur C. Clarke: Delfinek ​szigete

Ez a könyv – fantasztikus regény. A távoli jövőben játszódik, tudományos kérdései azonban már a mai embert is foglalkoztatják. A tengerek legértelmesebb élőlényei, az ún. játékos delfinek már az ókorban is kitűntek azzal, hogy különösképpen vonzódnak az emberhez. A mai kutatás felfedezte azt is, hogy sajátos delfin-nyelven társalognak egymás között. Ettől más csak egyetlen lépés, hogy az emberi nyelvet és a delfin-beszédet oda és vissza lefordíthassuk. Ezzel foglalkozik Kazan professzor, a regény orosz származású tudósa, és a kutatás eredményeit használja fel páratlanul izgalmas tengeri utazása során a regény sok kalandot megért ifjú hőse.Gyerekkoromban ez a könyv a nyári készletem része volt. Hosszú forró nyarak teltek el olvasással nagyszüleim hűvös verandáján. Jó érzésekkel vettem újra a kezembe, hogy leporoljam és átéljem ugyanazokat a kalandokat kicsit más szemmel.

***

Egy könnyen emészthető ifjúsági regénnyel, egyszerű cselekményszállal találkoztam újra. Talán egy mai gyereknek már nem lenne annyira izgalmas a történet, mint akkoriban volt. A fantasztikuma, jól lehet, elavultnak, lebutítottnak tűnik, talán már tényleg idejét múlt, ez a kaland jó eséllyel már nem köti le egy kamasz figyelmét. Kicsit keserű ez az érzés, mert éppen ez az egyszerűség mozgatta meg a fantáziánkat és vitte tovább a történetet játékainkban.

A történet felidézte a régi idők kiskamaszainak kalandvágyó álmait, amik legtöbbször egy utazással kezdődtek, miután kiléptek a megszokott, de sokszor konfliktusokkal terhelt életükből. A kalandozás és az utazás gyakran a felnőtté válás, felelősségvállalás analógiája, ami sokszor próbákkal terhelt, vagy meseszerűen könnyű. Érzésem szerint ebben a történetben fura mód találkozik a kettő.

Ha valami hasznosat akarsz csinálni, fejlődnöd kell, specializálni magad valamire, amihez tehetséget érzel. Egyetértesz ezzel?

Főhősünk egy hajótörés során a Delfinek szigetére kerül, ahol Kazan professzor éppen a delfinek kutatásával foglalkozik. Johnny szerető közegben találja magát, ahol gondoskodnak róla, ugyanakkor neki is ki kell vennie a részét a sziget munkás mindennapjaiból, és persze a tanulást sem hanyagolja el. A fiú hátterét tekintve idillinek, álomszerűnek tűnik itt az élet és visszaemlékezve arra, mikor gyerekként olvastam a könyvet, én is így gondoltam rá.

Bár a sci-fi érzés nem teljes, az ábrázolás szinte csak érintőleges, de például az Oszkár névre hallgató tanító programot kiemelném, míg a hírközlésre szolgáló eszközöket akaratlanul is megmosolyogtam. Clarke ebben a regényében óvatosan bánt a futurisztikus elemekkel, éppen annyit tett bele, amivel a történetet belehelyezhette egy későbbi korba, de a hangsúly megmaradt a cselekményszálon.

Felnőtt fejjel tényleg nem ad annyit a könyv, de egy gyerek előtt kinyitja a kapukat és az egyszerűnek tűnő világ könnyen befogadhatóbbá válik és teret ad a fantáziának, miközben tanít a delfinek természetéről és a Nagy-Korallzátonyról is. Mi másért, ha nem éppen ezért tennék mégis egy próbát ezzel a könyvvel a mai kiskamaszoknál?

A delfinek azonban épp oly szeszélyesek, mint az emberek, és nem lehet számon kérni az ízlésüket.