Tamzin Merchant: A ​Kalaposok

Kordélia a legifjabb Kalapos. Családjának tagjai nemzedékek óta varázserejű fejfedők készítésével foglalkoznak. Akárcsak a Csizmadiák vagy a Kesztyűkészítők, ők is a Királyi Öltözék Mestereinek leszármazottai, akik munkájuk során mágikus összetevőket használnak és az alkímiában is járatosak. Jelmondatuk non nocere, azaz: ne árts! Amikor Kordélia meghallja, hogy apja, Proszperó kapitány a hajójával együtt a tengerbe veszett, nem akar hinni a fülének, és elhatározza, hogy felkutatja őt, akárhol is legyen. Nyomozása során olyan titokra derül fény, amire álmában sem gondolt volna. Úgy tűnik, hogy valaki a Mesterek közül arra használja a varázserejét, hogy háborút szítson… Kordélia talán kiderítheti, ki az, és miért vetemedett ilyen gaztettre.

***

Tamzin Merchant-t leginkább Margo Durrellel tudom azonosítani, akit a Családom és egyéb állatfajták című filmsorozatban alakított. Íróként A Kalaposok sorozattal mutatkozott be, és nem is akárhogyan.

Gyerekkoromban Mary Poppins, Harisnyás Pippi és A két Lotti adott hasonló élményt, mint ennek a könyvnek az olvasása. Ezzel a három könyvvel körülbelül le is írtam a történet hangulatát: egy kis mágia, egy eltűnt hajóskapitány apuka és egy talpraesett kislány, aki kezébe veszi a dolgok irányítását. 

Kordélia a legkisebb Kalapos, aki még csak messziről csodálja a felnőtt Kalaposokat, ahogy a mágiájukat használva készítenek csodás kalapokat műhelyeikben. Minden kalap egyedi, más hozzávalókat igényelnek, és a hatásuk is különböző. Ez a kislány, miután megtudja, hogy édesapja elveszett a tengeren és nem számíthat a családtagjaira, saját kezébe veszi az irányítást. Kalandok sorozatán megy keresztül, fizikai ereje felér Harisnyás Pippijével, nem véletlenül említettem meg Astrid Lindgren kis hősét, Kordélia sokban emlékeztet rá. Tehát, ha az olvasó úgy érezné, hogy Kordélia kicsit sok, van viszonyítási alapja.

– Mindenkiben ott rejlik a varázslat, amivel létre tud hozni valamit. Csak a legtöbben megfeledkeznek róla, vagy valami elvonja a figyelmüket, vagy nem hiszik el, hogy képesek rá.

A Mestereket úgy helyeztem el a társadalomban, mint a mai kor nagy divattervezőit, akiknek vevőköre a középosztálytól felfelé határolható be. Amennyiben egyes alapanyagokért hosszú hajóutakra kell elmennie Kalapos Proszperónak, nem is lehetnek olcsók ezek a darabok. Már ez a tény maga is mesés, és alátámasztja, hogy a kalapok különlegesek és kivételesek, ahogyan a viselőik is.

Kalaposék mellett megismerjük Csizmadiáékat és Kesztyűkészítőéket is, szó esik a többi mester családról is, múltjukról, ellentéteikről. Láthatjuk, hogyan készülnek a kalapok, mennyi fázison mennek keresztül, hogyan gyűjtenek be hozzávalókat, készítenek kellékeket, egy kis varázslattal, egy kis alkímiával, hogy az öltözékek elérjék a kívánt hatást. Természetesen ezek a dolgok akár rosszra is használhatók lehetnek, ha valaki olyan kezébe kerülnek, akiknek ártó szándékuk van.

A szekrényajtóra a Kalaposok latin nyelvű jelmondatát vésték:

NON NOCERE.

Ez azt jelenti: "Ne árts", ami a kalaposmesterség alapelve.

Márpedig ebben a történetben szerepel gonosz is, aki mindent elkövet, hogy csapdába csalja a mestereket, de Kordélia, a legkisebb Kalapos és Pupák, a legkisebb Csizmadia, valamint harmadik társuk, Sam mindent elkövetnek, hogy megállítsák őt. Izgalmas, sokszor abszurd kalandokon keresztül repít a történet, és mire észrevennénk, már véget is ért.

De mindennél jobb, ha az ember olyan valakivel csavaroghat, aki ugyanolyan magas, mint ő. Mert ha a másik ugyanolyan magas, mint te, akkor valószínűleg hasonlóan látjátok a világot.

Engem személy szerint magával ragadott a hangulat, egyszerre jártam a saját gyerekkoromban és ebben a csodálatos, fiktív történelmi korban, London utcáin, parkjaiban. Bámulatosan kiszínezve a meglévő alapokat építette meg Merchant a mesterek világát, hercegnőkkel, királyokkal, szakácsnőkkel és még sorolhatnám, egy a lényeg, nem volt hiányérzetem.

Ami észrevételem van, az sem túl súlyos: olykor soknak, ömlesztettnek éreztem a varázslatos összetevőket, de még ennek is van helye, mert egy gyerekolvasót elbűvölhetnek fantázianevükkel. A könyv végén van is néhány üres oldal, ahova az olvasó felírhatja a saját maga által kreált hozzávalók listáját.

Végül pedig: ritkán jegyzek meg ilyesmit, de imádtam a fordító munkáját. Todero Anna munkája talán még több színt vitt a regénybe, mint ami az eredeti műben volt, bámulatosan játszott a szavakkal, egyszerűen hibátlan.

Értékelés:

⭐⭐⭐⭐⭐

Tovább olvasok »

Paula Hawkins: Lány a vonaton

Nem tudom, szeretni fogom-e a könyvet-hozzáállással kezdtem hozzá az olvasáshoz. Eléggé unalmasnak tűnt az első pár oldal a monoton vonatozásról. A naplóbejegyzések sem szóltak másról, mint a vonaton eltöltött időről. Ugye, nem csak ennyiből áll egy ember élete? Mi van két ingázás között? Nem szimpatikus a lány, bár igyekszem megszeretni, megérteni őt.

Üresnek érzem, nincs élete, és hangosan sóhajtok fel, amikor már a vonaton megkezdi a napi alkohol bevitelét, meg sem várva, hogy hazaérjen. Nem, nem sikerül megszeretnem Rachelt. Sőt! A napjai pedig tényleg annyiból állnak, hogy vonatozik.

Ennek ellenére meg sem fordult a fejemben, hogy lerakjam a könyvet és ne olvassam tovább. Dühöngtem a karakterek miatt, utáltam mindegyiket, de nem akartam elszakadni tőlük addig, amíg biztosan nem tudom, hogy alakulnak a dolgaik, és biztosan el nem engedhetem a kezüket, amivel kapaszkodtak belém, miközben elmesélték a történetüket. Erősen mély lélektani regény, ahány szereplő, annyi dráma, és mindegyikkel kapcsolatban szembesülsz, hogy annyira valóságosak. Rettenetesen untam Rachel hülyeségeit, de valahol arra vártam, hogy összeszedje magát és rendbe jöjjön az élete.

Az író kegyetlen tükörképet mutat a karaktereken keresztül erről a mai világról. Nekem leginkább azt az üzenetet hordozta, hogy mennyire megtéveszthetőek vagyunk, ha csak felületesen ismerünk másokat. Ugyanakkor annak is súlyos és sötét titkai lehetnek, akiről azt gondoljuk, mindent tudunk róla. Nincs semmi különleges a karakterek drámáiban sem, bárkivel előfordulhat, hogy elesik és nem bír felállni. Éppen ezért olyan éles a kép, amit elénk tár az írónő, hogy szinte már sokkol.

Az írói stílus könnyed, bár néha szinte monoton. Az első pár oldal vontatottsága addig tart, amíg be nem indulnak az események.

Kép: Levandra

Karakterábrázolásról az E/1 miatt nehéz beszélni. A drámák miatt megfogható hús-vér emberekkel találkozunk, akiket lehet utálni, de szeretni nem tudtam. Ez egyszerre jó és rossz. Jó, mert valamilyen érzelmet kiváltanak belőlem, tehát a megformálásuk sikeres, rossz, mert úgy érzem, nem kellene így éreznem ezek iránt az elesett, segítségre szoruló emberek iránt. Talán éppen ez az, ami dühít.

Negatívum, hogy a karakterek váltakozását szinte észre sem venni, még jó, hogy ki van írva a fejezet elején, kinek a szemszögéből látjuk éppen az eseményeket. Nincs stílusbeli váltás két karakter között, mintha ugyanaz a személy beszélne tovább, csak éppen a története más.

Érdekes, hogy nagyon sok történet szól a bukásról, de a legtöbb történet végén a karakter látványos jellemfejlődésen megy keresztül. Ebben a könyvben a legtöbb karakter veszít a történtekkel. Gyakorlatilag nincs beteljesedés. Rachelnél megcsillan valami halvány remény, de nem túl meggyőző.

Nagyon sok címkét kapott a könyv, de szerintem sem thriller, sem krimi kategóriában nem állja meg a helyét. Ez egy érdekfeszítő történet elmesélése, egy kevés gyilkossággal, egy jó adag drámával. Szimplán lélektani, töményen depresszív.

Számomra a tanulság: nem nekem valók a lélektani regények.

Értékelés:

Koncepció: 4/5
Karakterek: 3/5
Sztori: 4/5
Leírások: 4/5
Írói stílus: 4/5

Ajánlom: 3/5

Erőssége: Valóság szerű drámák, tabuk nélkül.

Újraolvasnám: NEM

Tovább olvasok »