Ken Follett: A katedrális

Ken Follett kegyetlen és őszinte világa egy pillanat alatt beszippantott. Mintha egy tanulmányi kiránduláson lettem volna, úgy követtem végig a regény minden egyes mozzanatát, megfigyelőként, rajongóként és kíváncsi olvasóként. Nem szívesen reflektálok más olvasók értékelésére, de most felteszem a kérdést azoknak, akik a brutalitás és a szex túlzott jelenlétére hivatkozva húzták le a könyvet: mégis mit gondoltok, milyen lehetett a XII. században élni? Tudjátok, abban az időben még nem volt tévé, internet, ipod, sem óraátállítás, télen korán sötétedett, a gyertyák nem adtak túl sok fényt, hát szexeltek. A cselédlánnyal, a hűbérúr lányával, a szomszéd özvegyasszonnyal, és a nem egészen özveggyel. Ha önként nem adta magát egy nő, a férfi elvette, ami kellett neki. Focimeccsek helyett lovagi tornákat tartottak, esetleg megtette egy kocsmai verekedés is sport gyanánt, egy-két betört koponya igazán belefért, annál magasabb volt az est színvonala, minél több tört be belőlük. Ez volt a középkor. Sötét, brutális, sok iskolázatlan emberrel, akik a nevüket sem tudták leírni, és még ennél is több állatias tettel. Hatalmas túlélési ösztön a nehéz körülmények miatt és ennek arányában jóval kevesebb erkölcsösség.

Tamás építőmester karaktere éppen ezért is volt számomra eleinte annyira idegen, hihetetlen, nem a korba illő. Sokáig próbáltam elhatárolódni tőle, de nagyon hamar kiderült, hogy ő is ember, őt is ösztönök vezérlik, vágyak kergetik. Nem botránkoztam meg az Ilona-affér miatt, de pislogtam kettőt, mire feldolgoztam, hogy milyen gyorsan megvigasztalódott. Ugyan! A mai kor kisvárosaiban is hallani ilyen történeteket bőven, hogy a szomszéd átment megvigasztalni  friss özvegyet és... oké nem pletykálok! Tamás jóságával sokáig nem tudtam mit kezdeni, aztán felfedeztem a benne lévő művészt, amivel némileg magyarázhattam, hogy személyisége miért ennyire eltérő a többiekétől. Az elején nem hittem, hogy Ilonát szeretni fogom, de megtörtént. Az egyik legérdekesebb karakter, a legösszetörtebb szív.

Tagadhatatlanul erős kezdés volt Follett-től ennek a két embernek a találkozása, mint valami egyezmény megpecsételése, ami meghatározta a későbbiekben történteket. A két kulcsfontosságú karakter, akiknek harcait követhettük figyelemmel, egymásért és szeretteikért. 

A leírások és a világábrázolás nagyon tetszett és mivel nem vagyok történész, nem is vagyok hivatott ezt kritizálni. Ismerem annyira Ken Follett munkásságát, hogy tudjam, egy pillanatra sem tud leállni, folyton kutat, információkat gyűjt, beleássa magát régmúlt eseményekbe, ezért inkább neki hiszek. A könyv tempója olyan volt, mint egy lassan hömpölygő folyó, de a mélyben sok érdekes dolgot rejt magában. A katedrális azok ritka olvasmányaim egyike volt, amit jóval éjfél után is képtelen voltam letenni. Miután elolvastam, rögtön meg is néztem Sollal a könyvből készült filmet, amit szintén képtelenek voltunk félbehagyni, egyetlen nap alatt végeztük ki mind a nyolc részt egyhuzamban.

Egyetlen negatívumként a nevek magyarra fordítását említeném meg. Kifejezetten zavaróak voltak, és némileg rontották az olvasási élményt.

Értékelés:

Koncepció: 5/5
Sztori:5/5
Karakterek: 5/5
Leírás: 5/5
Írói stílus: 4/5

Ajánlom: 5/5

Erőssége: A világábrázolás nálam telitalálat volt. A történet sokszínűsége és a több szál zseniálisan meg volt egymás mellett.

Újraolvasnám: IGEN