Kertész Erzsébet: Zöldfa utcza 38.

… ha egy terebélyes fa árnyékában megpihenünk, gondolunk-e arra,
milyen kicsiny magból nőtt ez a hatalmas, árnyat adó fa?

Amikor egy gazdag úrinő, úgy dönt, hogy tanulni akar ahelyett, hogy naphosszat a hímzése fölé hajolva a maga csöndességében meghúzódjon, hogy jelenlétével ne zavarja meg a férfiakat, a 19. században egész biztosan felkapták rá a fejüket, legyen az gazdag vagy szegény. A nőnek nem való a tudás, a nő csak másodrangú, a nő ne avatkozzon a férfiak dolgába. A fiatal Hermin nem így gondolkozott, és ha tehette, bújta a könyveket, leckéket vett, majd később kislánya mellett ült a házitanító óráit hallgatva, hogy minél műveltebb legyen. Igazán szívügyévé akkor vált a nők taníttatása, amikor lány Szilárda felnőtt. Talán Fráter Erzsébet tragikus sorsának is nagy szerepe volt abban, hogy minden szálat megmozgasson: többé nő ne kerülhessen ilyen méltánytalan helyzetbe, ha magára marad. Egy nő is kerülhet olyan élethelyzetbe, ahol magának kell gondoskodnia megélhetéséről. A végső lökést azonban jó barátja, Madách Imre akadémiai székfoglaló beszéde adta, amiben az író nagyon becsmérlően nyilatkozott a nőkről.

Az elkövetkező években hosszú küzdelmet folytatott azért, hogy megalapítsa és működtesse a Országos Nőképző Egyesületet. Fáradhatatlanul dolgozott az ügy érdekében, apró lépéseket téve, szinte a semmiből teremtette meg az első iskolát lányoknak, aminek a kezdetekben csak 14 tanulója volt.

Veres Pálné és családja mozgalmas társadalmi életet élt. Madách Imre gyakori vendég volt a vanyarci kastélyban és nagy tisztelője ennek a kivételes asszonynak, aki nemcsak szépségével hódított, hanem az eszével is, ezzel kivívva a férfiak tiszteletét, elismerését.

Kertész Erzsébet könyve ennek a példátlan asszonynak a küzdelméről szól, aki minden követ megmozgatva, megvalósította mindazt, amit megálmodott. Jótékonysági bálokból, rendezvényekből és előadásokból gyűjtötte össze az iskolához szükséges pénzt. Leveleket írt, ajtókon kopogtatott, aláírásokat gyűjtött, lelkesítő beszédet mondott. Munkája gyümölcseként felépült intézete a Zöldfa utczában, a mai Veres Pálné utcában, ahol szobra is áll ennek a kivételes asszonynak.

Nagyon szeretem az írónő ilyen úttörő asszonyokról szóló regényeit, akiknek sokkal nehezebb dolguk volt érvényesülniük abban a korban, ahol éltek. Nekünk talán nincsenek ekkora álmaink, de jóval több eséllyel indulunk a megvalósítás útján. Éppen ezért az üzenet, amit hordoz, nincs lehetetlen, merjünk álmodni és valósítsuk meg!