Van úgy, hogy az írók inception-szerű műveket akarnak írni (írás az írásban). Van úgy, hogy az ember indokolatlanul viselkedik infantilisen egy irreális helyzetben. Hogy közben idióta utalásokat tesz a befutott írók idétlen történeteire ("De aztán eszembe jutott, hogy nem az Alkonyatban vagyok"). Van úgy, hogy sosem fogyok ki az "i"-betűs jelzőkből. Ennek itt van értelme? Talán. Talán nincs. Na, valami ilyesmi a stílusa az Összekuszálva c. könyvnek.
Nem voltak nagy reményeim a történetet illetően, noha a koncepció tetszik: fogság egy szobában, ahol minden fehér. Elég gondolatébresztő környezet. Ezt nyilván Grace is így látja, mert fehér magányában papírt-tollat ragad, és elkezdi leírni azt az eseménysorozatot, ami odajuttatta. A rendezetlen sorokon keresztül megismerjük Gracet; fogvatartóját, Ethant, és a többieket. Azt már nem firtatom, hogyan lehetnek olyan napok, amikor csak annyit ír: "egykettőháromnégyöthathétnyolckilenc", de hát nem elvárás, hogy egy könyv ilyen komoly alaphelyzettel, és olyan témákkal, mint a szerelem, az önkínzás vagy maga az öngyilkosság, értelmes is legyen, vagy igen?
És most hadd mutassam be a könyv felépítését:
- Alaphelyzet: fehér szoba, Grace megismerése, Ethan bemutatása
- Elmélyülés: Grace története, Sal bemutatása
- Bonyodalom: Sal tragédiája, veszekedés, Nat megismerése.
- Fokozás: kibékülés Sallel, Nat és Sal bemutatása egymásnak.
Na, és innentől kezdve nem történik finoman szólva semmi. Semmi, semmi, semmi, semmi és semmi! Egy-két apróságot megtudunk még a karakterekről, sőt, belekeverünk a sztoriba új arcokat is, de gyakorlatilag SEMMI. Félre ne érts, én nem azt mondom, hogy egy könyv minden oldalán történnie kell valaminek. De ha tapasztalt olvasó vagy, ismered az embereket és jó a fantáziád, már rég rájöttél az összes csavarra, ami még hátra van a végjátékig. És most tartunk kb. a könyv harmadánál; most kérdem én: MIRE KELLETT A MARADÉK KÉTHARMAD?!
Kép: Sol
Menjünk tovább: a karakterek nem hagytak bennem mély nyomot: Grace tényleg egy idióta, ami betudható az öngyűlöletének. Sal karaktere teljesen üres, nincs benne semmi, ami élővé teszi. Nat ugyanez. Devon már valahol megfoghatóbb, létezőbb karakter, a történet egyetlen, igazi hőse, pedig csak mellékszereplő. Ethanről meg szándékosan nem beszélek, ugyanis az ő személye okozza az egyetlen igazi fordulatot a könyvben.
És ennek ellenére el tudod képzelni, hogy megfogott a könyv?! Ugyanis az utolsó csavar leleplezése után Cat Clarke végre komolyan vette a művet! Persze, hiszen erről a dologról szólt egyes-egyedül az egész könyv, nyilvánvaló, hogy ez van a legjobban kidolgozva. Ez viszont annyira jól sikerült, hogy sikerült teljesen azonosulnom a tragédiával. A befejezés hibátlan, észszerű, és általa végre megismerhetjük a szereplők igazi karakterét is. Csak emiatt éri meg a könyv a három csillagos kritikát.
Értékelés:
⭐⭐⭐
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése