Catherine fiatal lánnyá érve a könyvek rabjává vált. Bájos naivsága, sokszor megmosolyogtató ábrándjai ragadják ki a hétköznapokból kalandozásra. Leghőbb vágya, hogy kedvenc könyveiben szereplő hősnőkhöz hasonlóvá váljon. A hősnővé válás rögös útjára akkor lép, amikor szomszédjuk Bath-ba utazik és magukkal viszik a fiatal lányt, aki a sok új élmény és az új ismeretek hatására egyre vadabb képzelgésekbe fojtja unalmát.
Jane Austentól már megszokott, ironikus hangvétellel mutatja be az előkelő társaságot, a túlzott regényimádó unatkozó lányok érzelem- és álomvilágát, akik a valóságtól elrugaszkodva, butuska fecsegésükkel riasztják el maguk mellől a férfiakat, vagy éppen könnyű prédaként dobják magukat számító ragadozók elé. Egy kalandvágyó lány könnyen elbolondítható és talán hiszékenyebb is azon társainál, akik a valóságot élik meg. Catherine-t pedig túlzottan is elragadja fantáziavilága, elrugaszkodva a realitás talajáról, abszurd ábrándjaiban tobzódva sodródik a csapda felé, amit önmagának állított fel.
De nincs hősnő igazi lovagias hős nélkül, és a lány Mr. Tilney személyében megtalálja azt, aki vigyázza lépteit és amikor kell, segítségére siet. Még ha a körülmények nem is túlzottan ideálisak. Mert, ugye, hozomány nélkül semmit sem ér egy lány, vagy éppen csak annyit, hogy azt elcsábítva, kihasználva félre lehet dobni. Tilney kapitány, mint antihős van jelen a regényben, akire a recept szerint bukás várna, ugyanakkor az idősebb Tilney-re a zsarnok szülő és a manipulátor hálátlan, ámde karizmatikus alakja lett osztva. A butuska és könnyűvérű lány karaktere csak úgy, mint a Büszkeség és balítéletben, itt is jelen van, a hozományvadász, kapzsi édesanyával karöltve. Tipikusan austen-i karakterábrázolás, előszeretettel figurázza kis a nagyravágyó anyát és az őt elvakultan követő lányát, akikből Bath-ban minden bizonnyal sosem volt hiány.
Cathrenie alakjában megfigyelhető az a már-már sablonosnak mondható vonás is, hogy mindenbe beleüti az orrát, ami nem rá tartozik. Persze, hogy homlokegyenest mást tesz, mikor barátnője, Miss Tilney többször is hangsúlyozottan megkéri, időben készüljön el, mert nem késhetnek el a vacsoráról, mert édesapjuk nagyon szigorúan veszi a pontosságot. Ezzel szemben ő éppen akkor játszik felfedezőset a klastrom szobájában, mert hát végül is későbbre nem lehet halasztani, az idő meg, mint a tenger. Austen humorára jellemzően az ódon ládában nem talál mást a kotnyeles lány, mint a mosodai jegyzéket, amit persze minden házvezetőnő ilyen alaposan eldug egy használaton kívül lévő szobában.
Egy ilyen nagy házban, mint Northanger Abbey, mégsem marad észrevétlen semmi, a zsarnok apa, naná, hogy észreveszi, miben mesterkednek a lányok, és még mielőtt a titkokat rejtő és tiltott szobát elérnék, leleplezi őket. Mert mit is érne egy kalandos lányregény egy hatalmas kastéllyal, aminek nincs súlyos titkokat rejtő szobája, aminek elhunyt lakója sorsát homály fedné? Catherine pedig csalhatatlan megérzésével, igazának teljes tudatában készül felforgatni a Tilney-család életét, hogy leleplezze sötét titkukat, mit sem törődve kedves barátainak lelkivilágával, akik jóhiszeműen vendégül látják őt.
Szépen kidolgozott, felépített történet, egy görbe tükör Austen kora előkelő társadalmának viselt dolgairól. De leginkább lesújtó véleménye a felkapott a kevésbé irodalmi jellegű regényeket olvasó lányok és asszonyok jelleméről. Minden apró mozzanat a szépen elkapott pillanatképek dacára érthetetlen, a hirtelen és igencsak összecsapott lezárás, minden bevezetés és előzmény nélkül érkezik a végkifejlet, elmarad a jellemfejlődés és a fontos információkat is két mondatban összesűrítve kapjuk meg, mintha csak kihúzták volna az író nő tolla alól a papírt, mielőtt kidolgozhatta volna a befejezést. Lényegében a lezárás megtörtént, és ahogy a lányregényekben lenni szokott, a hősnőért eljött a lovagias érzésű hősszerelmes, hogy magával vigye hajlékába a hajadont, aki nem rendelkezik hozománnyal, mert a szerelem elsöprő ereje mindent legyőz.
Megjegyzés: A 2007-ben filmre vitt regény adaptációjában Devonshire hercegének írországi otthona Lismora Castle kölcsönözte helyszínét a kitalált Northanger Abbey-nak.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése