Marissa Meyer: Cinder

Bunny Tsukino legújabb reinkarnációja a Földön. A Holdtündér ezúttal Hamupipőke szerepében tért vissza, hogy leszámoljon a gonosszal és elfoglalja az őt megillető helyét. Cinder a kiborglány, aki természetesen nem ember és nem rendelkezik semmiféle emberi érzelemmel, így szeretni sem tud, legalábbis a világ előítéleteitől fertőzött átlag alattvalói szerint.

A helyszín Új Peking, amivel képtelen voltam azonosulni, de ez adódhat abból is, hogy nem rajongom kifejezetten az Ázsia-kultuszért. Aktuális divatőrület, amivel jól élt Marissa Meyer és a célzott olvasóközönséget meg is nyerte magának. Friss és új az ifjúsági könyvek táborában, végre nem egy poszt-apokaliptikus Amerika. A koncepció viszont szokványosnak mondható. A világot fenyegető járvány nem volt túl hiteles számomra, ahogy felbukkant a semmiből, ahogy ábrázolva volt, inkább nevethetnékem támadt tőle.

Egymásra találásunkat akadályozta még, hogy sokszor nem értettem Cinder cselekedeteit, vagy éppen nemcselekedeteit. Már csak a kíváncsiság miatt is sokkal előbb belenéztem volna Kai androidjába! Ó, és azok az indulatok a család részéről! Bármennyire is próbált keménykedni a mostoha, nem keltett bennem félelemérzetet, nem láttam indokoltnak, hogy Cindernek félnie kellett volna tőle. Ugyanígy voltam a Hold uralkodónőjével, Levanával kapcsolatban is, bár a nevétől egy pillanatra megdermedtem. A karakteralkotás kicsit felszínes maradt, nem éreztem magamhoz közel egyikőjüket sem. Peony felé megmozdult bennem némi szánalom, de túl keveset láttam belőle ahhoz, hogy mélyebb érzelmeket váltson ki belőlem.

A leírásokat, a világ bemutatását kevésnek éreztem. Van az a rész a könyvben, ahol a palotát figyeli Cinder, többször elolvastam, hogy legalább ez által kapjak valami képet Új Pekingről. A bódékról legalább volt valami elképzelésem, és így tudtam hozzá képet társítani, amikor vasárnaponként az asztala mögé húzódva várta az üzletfeleit a kiborglány. Amivel elégedett voltam, az a néhány olyan leírás, ami a bionikával foglalkozott, de túlzottan nem merült el a témában az írónő, megkapargatta a felületét, ami annyira elég volt, hogy legalább egy alaphangulatot adjon a sztorinak.

A cselekmény kicsit összevissza volt, mintha nem is követett volna semmiféle vonalat, aztán egyszer csak rátalált Meyer úgy a bál környékén, de a legtöbb mozzanatot silánynak találtam, kapkodósnak. Belekezd valamibe, félbehagyja és már mással foglalkozik, ez az írói stílus nekem nem igazán szimpatikus. Viszont a regény utolsó kétharmadában sikerült felkeltenie annyira az érdeklődésemet, hogy belevágjak a következő részbe, érdekeljen, hogyan alakul Cinder sorsa.

Értékelés:

Koncepció: 3/5
Sztori: 3/5
Karakterek: 3/5
Leírás: 3/5
Írói stílus: 3/5

Ajánlom: 3/5

Erőssége: A kiborg-elemekkel gazdagított részek, bár nem vitte túlzásba, de érdeklődve figyeltem, hogyan építi fel a teremtményét, milyen tulajdonságokkal és implantátumokkal ruházza fel.

Újraolvasnám: NEM