Emma Donoghue: A cafka

Lehangoló és nagyon sötét. Aki ezt a könyvet a kezébe veszi, annak számolnia kell vele, hogy nem egy vidám történetet fog olvasni. Mary Saunders a XVIII. század egyik hírhedt alakjaként vonult be a történelembe, aki alig 16 évesen bitófán végezte. Emma Donoghue-t az ő története ihlette, bár amit a korabeli gyilkosság köré szőtt, kitaláció, ennek ellenére szép számmal szereplenek valós személyek is a regényben.

A korabeli Anglia szépen lett ábrázolva: ködös, nedves, rideg és élhetetlen. Érezni azt a küzdelmet, ami az életben maradásért folyik, a társadalmi elhatárolódás, a szegénység, nélkülözés és a betegségek miatt. A mai világból visszatekintve abba korba, kicsit hihetetlennek, felfoghatatlannak és emészthetetlennek tűnik. Az emberiség egyszerűsége, műveletlensége szinte arcul csapja az olvasót, szinte nem is kételkedik benne, milyen könnyen és gyorsan el lehet jutni a bitófára, kiszorulni a társadalom peremére, és ha egyszer oda jutott valaki, nincs visszatérés. Kegyetlen világba kapunk betekintést Donoghue által, bár úgy érzem, néhol szándékosan utazik a hatásvadász kifejezésmódra, mi által érthetőbbé szeretné tenni, hogyan jut el egy fiatal lány a romlásba. Túl kegyetlen, túl egyszerű és túl gyors. Nincs megértés, nincs szeretet, az emberek mintha szív nélkül élnének és közönnyel tekintenének a világra. Számomra nem elfogadható Mary zuhanása, nekem túl kevés volt az előtörténete, az életkörülmények, ami az első botlásához vezettek. Túl bugyuta kis teremtésnek lett ábrázolva, bár ki lett hangsúlyozva, mennyire kiváltságos helyzetben van, amiért iskolába járhat. A szándék, hogy éppen a kiváltságos helyzete és a kicsit jobb lét megléte miatt lett volna elégedetlen sorsával, csak nagyon döcögősen jött át. Kicsit túlmagyarázott, helyenként pedig kevés volt az indok a sorsforduláshoz.

A karakterek ridegek és szívtelenek. Mintha a mély érzések és a szeretet hiányzott volna az akkori emberektől. Őszinte érzések, empátia csak alig akadt. Doll karaktere akár még szerethető is lehetett volna, de túl halványra és érdektelenre sikeredett. Szerette Maryt, de ezt szinte alig nyilvánította ki, a szeretete mögötti érzéseket nem láttam, nem éreztem, nem hittem el. Úgy általánosságban is elmondható, hogy a karakterek nem szerethetőek, túlságosan tárgyilagosak, szubjektívek, ridegek, viszont kellően elhatárolódnak egymástól. Maryvel nem lehet azonosulni, sem megérteni, ami ezért is hiba, mert egy ilyen könyv megírásánál elvárás, hogy a főhős tettei, útja, döntései, érzelmei valahol elfogadhatóak legyenek.

Mégis, miért tetszett a könyv? Mert hatással volt rám, mert felpiszkált, elgondolkoztatott, és mert belerántott egy másik világba az írónő. Néha felidézte Zola Nanájának világát, bár ez a könyv sokkal sötétebb és a végkimenetele is mélyebb mocsárba rántja magával az olvasót, hogy szinte fuldokol a nyomasztó érzéstől.

Értékelés:

Koncepció: 4/5
Sztori: 4/5
Karakterek: 4/5
Leírás: 5/5
Írói stílus: 4/5

Ajánlom: 4/5

Erőssége: A sötét, komor hiteles világábrázolás.

Újraolvasnám: NEM