Békés hétköznapjainak azonban a Matrónák döntése vet véget: el kell hagynia otthonát, férjéül pedig a megmaradt világ legrosszabb hírű Sarkáról származó, gyűlölt és rettegett kincstárnokot, Thornt szánják. De vajon miért éppen őt?
Új otthonában a Délibábosok trükkjeinek köszönhetően semmi sem az, aminek látszik. A lánynak az állandó káprázattal és a Sárkányokkal is meg kell küzdenie: a Légvár az a hely, ahol az ember a saját gondolataiban sem lelhet biztonságra. Ophélie ráébred, hogy a Légvár nemzetségei hatalmi harcának közepébe csöppent. Hogy megmeneküljön, álruhát ölt…
Történet egy felejthetetlen hősnőről egy részletgazdag és izgalmas világban, tele cselszövéssel és meglepetéssel.
Christelle Dabos trilógiájának első kötete számos irodalmi díjat nyert, és a legnagyobb francia kiadó, a Gallimard első könyveseknek járó elismerését is magáénak tudhatja.
***
Bizony, régen nem olvastam már olyan könyvet, ami ennyire magával tudott ragadni. A tél jegyesei egy bámulatos kalandregény, ami fordulatos cselekményével, szerethető karaktereivel és különös mitológiájával azonnal beszippantott és azóta sem eresztett el. Jó néhány éves kihagyásom után túlzás nélkül újra megszerettette velem az olvasást, ezzel az egyik legfontosabb olvasmányélményemmé vált.
Christelle Dabos első könyvének gyönyörűsége abban áll, hogy a történetet képes úgy tálalni, ahogyan maga az élet is zajlik körülöttünk: nincsenek kiugró, katartikus pillanatok, sem mindent megsemmisítő zuhanások, ehelyett a történet folytatólagos, folyamatosan fejlődő és változó, emiatt jobban követhető és érthető is. Ez a gondolkodásmód egy olyan valódiság-érzetet kölcsönöz a műnek, ami miatt könnyű beleélni magunkat a cselekménybe, az egészet mégis áthatja egy olyan mese, amiben ugyanúgy helyet kapnak a tudományos fantasztikum, mint a varázslat elemei is.
 |
| Whimsical illustrations by Holly - missholly.fr |
A történet szereplői élő, lélegző személyiségek, szerethetőek és esendőek, de az is valódivá teszi őket, hogy elsőre nem biztos, hogy megértjük a jellemük mögött húzódó szándékot. Karakterükben nem minden fekete és fehér, ezért, valódi ismerőseinkhez hasonlóan, időt kell adni nekik ahhoz, hogy megismerjük őket. Ophélie karakterével rögtön tudtam azonosulni, míg például Berenilde és Archibald motivációja számomra továbbra is rejtély, ez azonban mit sem változtat értékükön és létjogosultságukon.
Ugyan már, csak nem fogsz nekem most meginogni! Fel a fejjel! Mutasd meg ennek a fennhéjázó népségnek, mit érsz!
Tetszik, ahogyan Ophélie hiába van tisztában a saját képességeivel, mégis csak a Légvárban megtapasztalt élményei hatására érti meg azok jelentőségét. Thorn ellenben mintha két lábbal állna a talajon, határozott elképzelése van az életéről és az útjáról, amit bejárni készül a történet folyamán. Egy átlagos young adulttal ellentétben itt nincs azonnali lángoló és mindent elsöprő szerelem, a karakterek fokozatosan, nehézségek és fájdalmas tapasztalatok árán csiszolódnak egymáshoz. Bár ebben a kötetben szerelmük beteljesedését nem látjuk, a történet folytatólagossága sejteti, hogy a kapcsolatuk a későbbiekben szerencsésen be fog érni.
Ahhoz, hogy át tudjuk érezni a könyv valódi értékeit, tudnunk kell helyén kezelni a dolgokat. Több értékelést is olvastam, amikben az olvasók azt nehezményezték ebben a történetben, hogy a címkékkel és várakozásaikkal ellentétben fantasyre számítottak. A tél jegyesei viszont éppen azért olyan különleges, mert nem akar görcsösen fantasyvé válni, ehelyett bátran felvállalja valódi, mesei önvalóját. Ez a tulajdonság pedig, amivel őszintén szembe tud nézni önmagával, éppen az a feltétel, ami a tükörjárót is tükörjáróvá teszi.
Mert az illúziók csak arra jók, hogy megszépítsék a valóságot; ha szertefoszlanak, nem marad más, egyedül az igazság.
Értékelés:
Azoknak, akik képesek gyermeknek maradni és elmerülni a mesék világában, különösen ajánlott.
⭐⭐⭐⭐⭐
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése