Veronica Roth: A beavatott

Minden porcikámmal tiltakozok ez ellen a világ ellen. Nem és nem! Nem tudom, miért. Talán nem tetszik ez a társadalom, vagy mert nem érzem eléggé jól kidolgozottnak? Mégsem a képi anyaggal van baj. Látom magam előtt a lepusztult várost, a beszakadt utakat, az elhagyatott házakat. Ez tehát rendben van, de egyszerűen nem tudok azonosulni a háttértörténettel - kevésnek érzem, vagy talán túl soknak? Mindenesetre úgy érzem, nincs ebben semmi új, már olvastam valahol. Ismerős a felépítése, a problémák, a szereplők, a konfliktusok...

Nehezen indul be a sztori, és el kell jutnom a könyv 1/3-áig, hogy elkezdjek érdeklődni iránta, hogy érezzem, érdemes olvasnom. És addig is és utána is logikátlan. Értem és mégsem. Ez egy rettenetes, kegyetlen világ, eszmékkel, amiknek jó céllal kellett volna megszületniük, de már a születésük pillanatában gyenge alapokat kaptak. Márpedig erre nem lehet felépíteni egy utópiát, ennél többre van szükség. Próbálom megtalálni a választ, hol hibázta el mindezt Veronica Roth. 

Már az első oldalaknál szembesít a ténnyel, hogy ellentétek vannak a csoportok között. Hogy az ideológia nem működik, egyes vezetőkből fröcsög a gyűlölet, a féltékenység, a hatalomvágy. Túl hamar derül ez ki, már az első oldalakon szembesülünk a konfliktussal. Így pedig átláthatóvá válik az egész történet, tudom, hogy mi fog történni, nincs semmi meglepő fordulat. Vannak jó gondolatok a könyvben, találtam benne figyelemre méltó tanításokat, de mintha ellényegtelenednének az olyan események mellett, hogy véres péppé verik egymást ezek a tizenhat éves fiatalok. Inkább a brutalitásra kerül a hangsúly, ezt pedig szintén soknak, értelmetlennek érzem, de az írónő ezzel  is próbálja szemléltetni világa kegyetlenségét. 

Gyenge a sztori. Van egy alig szerelmi szálunk, és emellett másról sem szól az egész, mint a harcról a helyezésekért a ranglistán. Néha itt-ott bele van szúrva a csoportok közötti ellentétekről pár mondat, de nagyon erőltetett. Majd a vége felé előtérbe kerül egy hirtelen fordulattal az ellenségeskedés, aztán mintha egy egészen más könyvet olvasnék. Nem tudom meg, hogyan pusztult el a régi világ, mi volt az a háború vagy katasztrófa, ami a jelenlegi világ alakulásához vezetett. Nem tudtam meg túl sokat a többi világról sem. Nincsenek eléggé kifejtve az okok, sőt, eléggé nevetségesek, egyszerűek, sablonosak ahhoz, hogy elfogadjam, miért alakult így a helyzet a csoportok között. Kidolgozatlan és millió a kérdés.

Szerintem az alapötlet a Bátrak főhadiszállásán zajló vetélkedés és a szerelmi szál volt, amihez Veronica utólag kreált egy mondvacsinált konfliktust, ami annyira egyszerű, hogy teljesen érdektelen maradtam az irányába.

A karakterek fájóan koravének. Mintha a két főszereplőnk nem is 16-18 éves lenne, éppen ezért nem is érzem hitelesnek az ábrázolást, holott annyira nem is rossz a kulcsfontosságú szereplők kidolgozottsága. A mellékszereplők halványak, szinte láthatatlanok, nem tudom megfogni őket.

A lezárásról: Mégis, ezt meg hogy gondolta az írónő? Mintha nem is lenne folytatás. Akkor én ezt így is kezelem, nem voltam elégedett vele, köszönöm ennyi volt!

Értékelés:

Koncepció: 3/5

Sztori: 3/5

Karakterek:4/5

Leírás: 4/5

Írói stílus: 4/5

Ajánlom: 3/5

Erőssége: Tetszik a világ. Tetszik a szerelmi szál. Tetszenek a szimulációk. Ennyi. 

Újraolvasnám: NEM