BEZÁRÁS

Clélie Avit: Itt vagyok

2016. szeptember 4., vasárnap
Miért kell egy könyvben minden eseménynek logikusnak és megmagyarázhatónak lennie? Miért kell mindent megindokolni, mindent ésszerűvé, racionálissá és megfoghatóvá tenni? Miért nem maradhat a romantikus könyv egyszerűen csak romantikus? Az Itt vagyok c. könyv első felénél még nem tudtam erre a választ. A második felénél már nem érdekelt. A végén, a könyvet becsukva elsírtam magam a meghatódottságtól. És habár pontosan ez volt a könyv célja, magam sem hittem, hogy képes lesz rá.

Nézzük is az alapkoncepciót: adott egy lány, Elsa, aki hónapok óta kómában van, hallja a környezetét, de reagálni nem képes rá. Aztán ott van a srác, Thibault, aki először csak véletlen, a későbbiekben rendszeres látogatója a számára egyébként ismeretlen lánynak. Annak ellenére, hogy nem tud kommunikálni Elsával, valahogy beleszeret. Ez pedig annyira tipikus jellemzője a francia művészetnek, hogy Clélie Avit hiába is próbálná tagadni a származását. Ha még nem olvastál francia irodalmat, két fontos jellemzője van: az eltúlzott karakterábrázolás és az eltúlzott érzelmek. Ez utóbbiért hajlandó felrúgni a racionalitás határait, nem jelentőséget tulajdonítani az értelemnek, és persze túlozni, túlozni, túlozni. Ez persze nem azt jelenti, hogy ettől bármi is rosszá válik, dehogy is! De kell egy jó gyomor hozzá, ami a sok csöpögést befogadja.

Az előbb eltúlzott karakterábrázolást említettem - nem indokolatlanul. A könyv összes szereplőjét áthatja az a jellemzően túlfűtött, franciás habitus, ami miatt pl. a Montaguek és Capuletek is összecsaptak: magyarán senki nem képes egyszerűen megülni a s*ggén és nyugodtan élni, mindenképp kell valami az életükbe, ami azt roppant bonyolulttá teszi. Elsa például alpinista, és a hivatása végzése közben érzett adrenalin sodorta őt bajba. Sylvain, Thibault öccse, saját bevallása alapján nem képes romantikus érzelmeket táplálni, és emiatti önpusztítása juttatta oda, ahova. Steve az első találkozáskor kis híján nekimegy Thibault-nak csak azért, mert nem ismeri. Mellesleg szegény srác alaposan beleragadt a barátzónába Elsa mellett, de valahogy mindezt még csak nem is bánja! És Thibault... most nem azért, de kb. minden tinilány odáig van és vissza Daemon Blackért meg Cortezért, holott ismereteim szerint az egyik egy tesztoszteron-fűtött bunkó, a másik meg tipikus érzelemmentes helyi-menő-csávó. De Thibault az más! A reneszánszból visszamaradt lovag, aki kinyitja előtted az ajtót, gyöngéd és érzelmes, ráadásul az egyetlen, aki igazán kiáll azok mellett, akiket szeret. A maga kis esetlenségével és szétszórtságával együtt eszméletlen jó karakter. Világ hős szerelmesei, vegyetek róla példát!


És akkor jöjjön is a lényeg: a könyv telis-tele van irracionális lépésekkel, amikből össze is írnék egy csokorra valót. Vigyázz, SPOILER-VESZÉLY:

  • Thibault eleinte aludni jár be Elsához. Hogy pár alkalom, a kórtermében való alvás után hogyan szerethet bele, rejtély...
  • Thibault lefekszik az idegen lány mellé a kórházi ágyon. Ha nem tudnánk, hogy beleszeretett, ez egy egészen modern értelmezése is lehetne a nekrofíliának.
  • Elsa kórlapjára felvezették a "-X"-et, tehát már fontolgatják a lekapcsolását a gépekről. Az első találkozásukat követően Thibaut-nak egyszer sem jutott eszébe ránézni a kórlapra - bár akkor nem lenne ilyen romantikus a könyv vége.
  • Thibault megcsókolja a magatehetetlenül fekvő lányt. Oké, szép meg romantikus meg minden, de ha nem francia könyvről lenne szó, ezek után Elsa akár fel is ülhetett volna az ágyban, hogy képen törölje.
  • Elsa a szerelem hatására csakugyan felkel a fél évi kómából, láthatóan mindenféle agyi károsodás nélkül. Mert vannak még csodák.
  • Elsa különös megjegyzést tesz magában a fiúra az ébredése után: "Nem fogom azt mondani, hogy jobban szerettem szivárványként, az agyam még nem tudja értelmezni ezt a tömérdek látható színt." Most akkor a hangjához az elméjében társított képnek hagyta, hogy csókolgassa, a valódi fiú meg nem tetszik neki?!
  • "A 2014-es pályázaton résztvevő íróknak egy Marcel Pagnol-idézetből kellett inspirációt meríteniük: >>Mindenki azt gondolta, hogy lehetetlen. Aztán jött egy hülye, aki ezt nem tudta. És megcsinálta.<< És Clélie Avit, a huszonkilenc éves tanárnő is megcsinálta!" - Tudom, hogy mire vonatkozik az előbbi megjegyzés, de itt gyakorlatilag lehülyézték az írónőt... bár ez már most nem tartozik ide. :)

Tehát a könyv bővelkedik a logikátlan, nehezen érthető eseményekben, melyek célja egytől-egyig az, hogy megríkassanak. A könyv tagadhatatlanul hatásvadász, a se-veled-se-nélküled-kapcsolattól, a karakterek szenvedésein át, a várható végkifejletig. Mindez könnyen tetten érhető, ami miatt lehet, hogy nem fogod szeretni a könyvet. De ha engedsz neki, úgy járhatsz, ahogyan én: meggyőzve.

És most vegyük elő újra a kérdésemet: miért kell mindig minden eseménynek következetesnek és logikusnak lennie? Ne válaszolj, én is úgy gondolom, hogy egyszerűen csak kell. De számomra ez a könyv valahogy mégis bebizonyította, hogy ez nem feltétlenül igaz! Az Itt vagyok lényege nem a következetességben, hanem a romantikában, a megható jelenetekben rejlik. Tény, hogy ugyanezt bárki megalkothatta volna akár laboratóriumi körülmények között is. De talán pont az adja a könyv báját, hogy itt nem ez történt. Nem, az Itt vagyok igenis logikátlan, szinte semmi lényegi hatása nincs az elmédre, és pont emiatt nagyszerű. Szeretettel ajánlom!

Értékelés:

Koncepció: 4/5
Sztori: 3/5
Karakterek: 5/5
Leírás: 4/5
Írói stílus: 5/5

Ajánlom: 4/5





Erőssége: az érzelmes jelenetek, a szimpatikus karakterek, és a mondanivaló, a szerelem erejében való hit.

Újraolvasnám: IGEN


Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése