BEZÁRÁS

Julianne Donaldson: Edenbrook

2016. november 25., péntek
Szeretem a lendületes, egyedi hangnemben íródott könyveket. Mindig ad egy külön színt a sztorinak, különösen, ha történelmi korban játszódik, az ódon patinás hangulat találkozik üde frissességgel, mint ennél a romantikus regénynél.

Rengeteget kritizáltam műfajon belül azokat a hősnőket, akik szembefordulnak a kor társadalmi elvárásaival, akik erőltetetten különcök, de mégis meghódítják a gazdag férjjelöltet, megbotránkoztatva az angol arisztokráciát. Nos, Marianne-nél is valami hasonlóra számítottam, mégis sikerült meglepnie. Mert bár a fent leírt jellemzés illik is rá, de személyisége annyi frissességgel van átitatva, hogy könnyen el tudtam szakadni ettől az előítéletemtől. A romantikus regények írói előszeretettel használják ezt a sztereotípiát karakterformálásnál, aminek végeredményében tucat személyiségeket gyártanak, nehezen megfoghatókká és unalmassá válnak. 

Julianne Donaldson úgy írta meg ezt a regényt, hogy bár a bevált recept szerint minden kötelező karaktertípust belesűrített, ami a legtöbb hasonló regényben megtalálható, mégis egyedivé tudta varázsolni. Marianne karakterét csupán egyetlen pontnál éreztem eltúlzottnak: Edenbrookba érkezésének napján nekem sok volt futkározása és annak következményei. A sztoriban is két mozzanat volt, amit kiemelnék, ahol szerintem túlzásba esett az írónő. A két "baleset" a regény elején és a végén. Az egyik arra szolgált, hogy úgymond beindítsa az eseményeket, a másik arra, hogy katarzisra emelje, és elvezesse a megoldáshoz. Minden, ami közte volt, szórakoztató, élvezetes kikapcsolódást nyújtott. Élveztem a karaktereket, a kialakuló szerelmi szálat, és még a testvérek közötti rivalizálást is.


Edenbrook varázsa megfogható, szépen ábrázolt leírásokkal vált elevenné. Csábítást éreztem, hogy én is bebarangoljam a házat és a parkot. Nem volt nehéz beleszeretni. A karakterekkel is ugyanez volt a helyzet. Marianne, Philip, és a nagymama. Első kedvencem éppen a nagymama volt, aki nélkülözte a merev arisztokratikus vonásokat, valahol a Downton Abbey nagymamájára emlékeztetett, kiváló humorérzékkel, amit unokája valószínűleg tőle örökölt. Marianne szeleburdisága, szabadságszeretete egy csipetnyi "scarlettséget" hordozott magában, ami nagyon jól állt neki, viszont jókora önbizalomhiánya jóval szerethetőbb karakterré formálta. Philip, nos, ő az a férfi főhős, aki el tudja rabolni a női olvasók szívét. Tökéletes úriember, humorérzékkel és érzékenységgel.

Az utóbbi idő legjobb romantikus könyve, amit olvastam. Az olvasási élményt csak a fordító tudta elrontani, azzal két "riposzt"-tal, amit következetesen nem képes lefordítani egy történelmi korban játszódó regényben. Sajnálom, ezt mindig fel fogom emlegetni, mert nem illik ebbe gyönyörű történetbe. Emiatt lett négy csillagos az értékelésem. Nem a könyv értékét rontotta, hanem az olvasási élményt.

Értékelés:

Koncepció: 5/5
Sztori: 4/5
Karakterek: 5/5
Leírás: 5/5
Írói stílus: 4/5

Ajánlom: 4/5





Erőssége: A kötelező elemekkel tarkított sztori igényes kidolgozottsága. A karakterek tökéletes kidolgozottsága. Tökéletes helyszín megalkotása, ami a díszletet szolgálja a történetnek. A főhősnő egyediségének könnyed kidolgozottsága.

Újraolvasnám: IGEN

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése