Kezdjük ott, hogy a könyv koncepciója óriási: párhuzamosan fut egymás mellett két történetszál, egy múltbéli és egy jelenlegi. Két történet, ami át-átnyúlik egymásba, az egyik ember múltja hatást gyakorol a másik jelenére; a két főszereplő elbeszél egymás mellett, mégis ugyanaz a téma mindkettejüknél. És ez könyv formájában eleinte zavaró, de hamar megszokható és élvezhető. Az átélésben segít a temérdek érzelem, ami felszabadul a történet előrehaladtával, emiatt az egész szerethetővé válik.
Ami ebben a könyvben áll, sajnos mind reális dolog. Létezik iskolai zaklatás, létezik nyilvános megszégyenítés, létezik szívet tépő, mély bűntudat. Nagyon szomorú, de ez az igazság: a gyerekek bármit képesek megtenni egymással, mindenféle gátlás és következetesség nélkül. Olyan pontokon okoznak fájdalmat egymásnak, ami az erősebbeket küzdelemre, a gyengébbeket önbüntetésre ösztönzi. Hannah Baker viszont mindenkin túltesz: alaposan eltervezi az öngyilkosságot, és még az igazságosztó szerepére is hajlandó.
Ettől aztán az egész helyzet abszurddá vált! Egyértelmű, hogy mindenki szívesen állna bosszút a megkínzóin, de másokban bűntudatot ébreszteni (gyakran ok nélkül!) a saját halálunk miatt, az már kegyetlenség. És itt jön újra az eredeti kérdés: szerintem, aki komolyan gondolja az öngyilkosságot, az már semmilyen formában nem kötődik érzelmileg semmihez. Az öngyilkosság alapja nem az elkeseredés vagy a csalódottság, hanem a teljes elszakadás. A világtól, az élettől, végső soron önmagunktól. Hannah Baker történetében az öngyilkosság és a bosszúvágy összefügg egymással. Ez reális? Hát nem!
A karakterkidolgozás említést sem érdemel. Mivel mindenkit Hannah szemszögéből látunk, mindenki csak üres és gonosz érdekember, senkinek nincs mélyebb története, és minden mellékkaraktert beleng egyfajta perverzió - mert Hannah-t legtöbben csak egy "seggként" kezelik. Minden viccet félretéve! Clay nem sokat mutat magából, a könyvben csak a mesélő szerepét tölti be, ami miatt a szenvedő szerelmes drámáit leszámítva viszonylag üres. Hannah meg... szomorú, de bennem nem az áldozat iránti megszánást, hanem a hisztérikus liba iránti fejcsapkodás érzését ébresztette fel. És hát a cím által említett tizenhárom okot alaposan végiggondolva vagy ténylegesen egy gyenge lélek, vagy a könyvet érdemes lenne átkeresztelni Három okom volt-ra. Persze ebben benne van egy afféle jól ismert Disney-alapszituáció is, ami, mint tudjuk, mellőzi a szülői jelenlétet. Ha őszinték akarunk lenni, felelős szülőkkel a háttérben valószínűleg nem létezhetne ez a történet.
És hát a könyv tanulsága... Nyilván arra akarja felhívni a figyelmünket, hogy legyünk tekintettel a környezetünkben élőkre, mert nem tudhatjuk, kivel cselekszünk valami olyat, amivel romba dönthetjük az életét. A kritikámban én sem akartam az öngyilkosságot elbagatellizálni, kérlek, ne érts félre. De nehéz a témáról értelmesen beszélni, ha a propaganda, amit ehhez fel kellene használnom, túl kevés. Engem valahol mégis megérintett a könyv - egy napon majd megmagyarázom, miért. Addig is vigyázz magadra!
Értékelés:
Koncepció: 4/5
Sztori: 3/5
Karakterek: 2/5
Leírás: 4/5
Írói stílus: 4/5
Ajánlom: 3/5
Erőssége: A téma mélysége, az érzelmek megindító ábrázolása.
Újraolvasnám: NEM
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése