Maggie Stiefvater: Kék liliom - Hollófiúk 3.

Ebben a kötetben kettővel több szereplő halt meg, mint ahogy azt szerettem volna, egyel több került elő, mint az kívántam, és egyel több azok száma is, akinek életben maradása kívánatos lett volna számomra. Ja, és egyel nőtt azok száma is, akik nem tudnak, nem akarnak, nem mernek aludni. De Gansey él és virul! Én pedig fél lábbal az őrület határán egyensúlyozok, és még az a kávé sem segített, ami mellett próbáltam végig gondolni A Hollófiúk 3. részét. Ha hangokkal kellene kifejeznem a véleményemet, artikulátlan üvöltésbe fulladna a próbálkozásom. Nem azért, mert annyira rossz lenne a könyv, ellenkezőleg. Tetszett, imádtam, kedvenc!

Egy barátnőm, aki ajánlotta annak idején a sorozatot, azt mondta, olvassam el, mert ő még nem csalódott soha Maggie Stiefvaterben. Nekem egyszer sikerült a Lamentnek köszönhetően, azt nagyon utáltam. A Holló-ciklusban viszont egyszerűen nem tudok csalódni. A történet szépen folytatódik a maga útján... ja, ez nem ilyen egyszerű, mert Maggie a maga őrült módján, hozva a formáját, meghökkentő fordulatokkal színezi ki, mindig van valami új dolog, amit hozzá tud tenni, amitől elkerekedik a szemem olvasás közben. Valahogy így ---> O.O

Egy dolgot bántam meg. Hogy ilyen hosszú kihagyás után jutottam csak a harmadik részhez, és nem olvastam újra az első két kötetet. Kicsit nehéz volt újra belerázódnom a sztoriba, de ez nem Maggie hibája. Azt viszont az ő számlájára írom, hogy az első száz oldalig nagyon nehezen pörögtek be az események. De aztán... AZTÁN! Le sem bírtam tenni. Közben meg azon paráztam, ha ilyen gyorsan olvasok, akkor mindjárt vége lesz ennek a kötetnek, és mi lesz utána? Na, pont így jártam. Annyira, de annyira felcsigázott! Totális katarzis és a lelkem most felpörögve lebeg, képtelen lecsillapodni, mert nem kaphatja meg azt a lecsengést, azt a feloldást, amit a befejező kötet hozna. Imádom ezt az érzést. Komolyan. Ilyen, amikor egy igazi moly drogozik (olvas)!

Az első két rész után azt hittem, minden karaktert ismerek, hogy most régi jó barátként üdvözölhetem újra őket, hogy milyen otthonos érzés lesz megint velük lógni! Na bumm! Eleven karakterek. Na, tudod mikor! Ezek a karakterek igazi mélységbe rántanak. Annyira összetettek, hogy ijesztő, mennyire hasonlítanak a valódi emberekre. Minden pillanatban találsz valami új dolgot, felszínre kerülnek rejtett tulajdonságok, megismerheted egy másik, harmadik, sokadik oldalukat. Nem egyszerűen feketék, fehérek, színesek, és nem is szürkék. Szürkéből csak egy van, de ő a kedvenc Szürkém! 

Rengeteg minden lóg még a levegőben, ehhez pedig hozzá jött még néhány új rejtély is, amikre kapunk utalásokat, de nincs kimondva a megoldás, csak találgatni lehet. Derültek ki dolgok, tények, amik annyira megdöbbentőek, hogy pár pillanatig csak némán bámultam a könyv lapját, mire tovább tudtam olvasni. Hát nem ezért sírtam, nem ezt akartam? Megkaptam! Mire a végére értem, elfelejtettem, hogy a könyv elején még elégedetlenkedtem. Minden megbocsátva!

Kedvenc karakter: Blue - még mindig.

Értékelés:

Koncepció: 5/5
Sztori: 5/5
Karakterek: 5/5
Leírás: 5/5
Írói stílus: 5/5

Ajánlom: 5/5

Erőssége: A karakterek felturbózása, elmélyítése. A sztoriban lévő csavarok. Az a profizmus, amivel a figyelmet, az érdeklődést fenntartja, és amitől együtt tudsz élni a könyvvel.

Újraolvasnám: IGEN