Mika Waltari: Szinuhe

Láttam Théba sötét oldalát. Láttam a romlást és nem tetszett. Amikor bepillantunk az ókori Egyiptom világába, szeretjük látni annak csodáit, Théba nagyságát, de mikor arról kapunk képet, hogy ennek a városnak az utcái koszosak és büdösek, a lakói pedig romlottak, keserű szájízzel de kénytelenek vagyunk elfogadni az érem másik oldalát is. A tündöklő város nem csupa fény, rengeteg titkot őriz és annál is több halált.

Szinuhe a két lábon járó lelkiismeret, aki látja mindkét oldalt, aki tapasztalja a szegénységet és a gazdagságot, de tudja, legyen úr vagy rabszolga, mindkettő ember. Életében végig mögötte jár a kísértés, és megtapasztalja azt is, ha egyszer letér a helyes útról, súlyos árat fizet érte. És Szinuhe fizet amíg csak él, de hű marad azokhoz az elvekhez, amit könnyek és fájdalom tanított meg neki. Magányosan vívja csatáit, sokszor érez késztetést, hogy a könnyebbik utat válassza, de hű szolgája, Kaptah őrangyalként vigyázza lépteit. Mintha Szinuhe számára nem lenne igazán választás, sodródik a sorsa felé, ami a születése pillanatában megíródott, és ő maga is hiszi, tapasztalja, hogy ez megváltozhatatlan. Eszköz lesz egy magasabb hatalom kezében és szerepét végig kell játszania, hogy végül fény derüljön a származása körüli titokra.

Egyiptom egzotikus varázsa a miszticizmus aranykorában, amikor istenek emelkednek fel és buknak el, hatalom és játszmák közepette egy szent szkarabeusz bűvöletében zajlanak az események. A világábrázolás őszinte, megmutatja Egyiptom jó és rossz oldalát, az emberek befolyásolhatóságát, gyarlóságát és hűségét, elfogadását, szeretetét felebarátja iránt.

Ez a könyv egy utazás. Utazás a Nílus mentén, Szíriába, Krétára, elkalandozunk Babilóniában és utazás Szinuhe számára is saját, belső világában. Kérdéseket tesz fel és válaszokat keres. Amíg önmagát megtalálja és felfedezi önnön értékeit, a benne rejlő jóságot és hajlamát a bűnbeesésre, hosszú utat tesz meg. Bárhol jár, tanul, tudást halmoz fel, végül éppen ezért bukik el. Túl sokat tudott a hatalomra kerülő Horemhebről, nem volt tovább biztonságos, hogy a fáraó udvarában maradjon. Mivel barátok voltak, ezért büntetése csak száműzetés lett, ahol beteljesedik a neve által hordozott jóslat: magányosan teltek utolsó évei. Magányosan, de megmaradva emberségesnek, töretlen hittel szemlélve a világot, hogy isten előtt mindenki egyenlő és jó cselekedettel, szeretettel meg lehet menteni a pusztulástól.

Mika Waltari, túlélve a második világháborút, ezt az ideológiát tette magáévá, és közvetítette üzenetét ebben a regényében.