Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

A ​tízéves Daniel élete egy csapásra megváltozik, amikor egy hűvös hajnalon apja elviszi Barcelona szívébe, ahol az Elfeledett Könyvek Temetőjében felfedezi azt a regényt, mely döntő hatással lesz sorsára. A kötet titokzatos szerzőjének nyomait kutató fiú életében kalandos évek következnek. Minél több mindent tud meg Daniel a lenyűgöző könyv történetéről, annál inkább szaporodnak a rejtélyek. Különös módon élete minden fordulatát mintha a rajongásig szeretett könyvnek köszönhetné: az első szerelmet, a nagy kiábrándulást, új barátait és még inkább fenyegető ellenségeit, majd a szívét betöltő újabb nagy szerelmet. Az elveszettnek hitt könyv elfelejtett szerzőjének nyomdokain járva elszánt és veszélyes ellenfelekkel kell megküzdenie, mivel akadnak, akik bármire képesek azért, hogy a múlt sötét titkaira ne derüljön fény. A sodró lendületű epizódok váltakozó hangulatú sora sajátosan rabul ejtő kaleidoszkóppá válik: szenvedélyes romantikus jelenetek váltakoznak regénybe illően félelmetes fejezetekkel, melyek feszültségét vidám kópéságok oldják, és mindezek mögött kuszán húzódnak meg egy meghökkentően eredeti bűnügyi történet hálójának a szálai.

***

Minden itt látható könyvnek, kötetnek lelke van. Mindegyikben benne rejtőzik annak a lelke, aki írta, és mindazoké, akik olvasták, átélték és álmodtak róla.

Ennek a könyvnek lelke van. Olvasás közben hallod a sóhajtását, érzed, ahogy homlokodat simogatja szellő formájában. Vagy csak egy aprócska léghuzat lenne az? Ez a könyv gondoskodik róla, hogy a képzelet szárnyra kapjon. Felkap a szél és visz magával, sorsokat, életeket, történeteket mesél el, az olvasó pedig befogadja, issza a szavakat és a lelkében ott marad valami lenyomat, valahol mélyen, valami nyomasztó. Ez lenne a szél árnyéka? Amit maga után hagy? Tény, hogy lelkileg nagyon nehéz kiszakadni ennek a könyvnek a világából, miután elolvastad az utolsó sorát is.

Az Elveszett Könyvek Temetője egy könyvet ad Daniel kezébe, aki nyomozni kezd a titokzatos író után. Olyan tragédiák, titkok látnak napvilágot, amiket nehéz feldolgozni. De Daniel nem hagyja a feledésbe merülni Julián Carax történetét, megbolygatja a sötétséget, felébreszti az árnyakat és kihívja maga ellen a sorsot. Célponttá válik ő maga is. Ahelyett, hogy tisztábban látna, annál zavarosabbá válik a történet, amit a feledésből a felszínre rángatott. Vannak, akik azt akarják, hogy kiderüljön az igazság, de a többség mindent elkövet, hogy a múlt a homályba vesszen. Mindenkinek más-más indoka van, amiért rejtegeti az igazságot, de Daniel minél több falba ütközik, annál inkább hajtja a tettvágy, hogy megtalálja azt.

Mintegy fél órát bóklásztam a labirintus tekervényeiben. Az orromat mindenütt megcsapta az elöregedett, poros papírlapok elbűvölő illata. A kezemet tétován húztam végig a kötetek kiálló gerincén, hátha ihletet kapok a választáshoz.

Nehéz bármit is írni erről a könyvről, annyira sokszínű és összetett. Érzelmi hullámvasútra ültet az író, és szinte könyörögsz a happy endért. Hosszú és fájdalmas utat kell megtenni a végkifejletig, és bár vannak csavarok, amik kitalálhatóak, a történet mentes mindenféle sablonosságtól. Ritkán találkozni ilyen egyedi koncepcióval és olyan íróval, aki nem hagyja veszni az ötletét, sőt, minden részletre figyelve kidolgozza azt, kiszolgálva az olvasót, hogy ne maradjanak kérdések. A múlt után való kutatás által két történet is kibontakozik előttünk: Julián és Penélope, valamint Daniel és Bea kapcsolata. Rengeteg párhuzamot találni a két pár között és legalább ennyi szál össze is köti őket, mint valami karmikus szövetség.

Zafón karakterei élettel teliek, bármelyik pillanatban hús-vér emberekké válhatnak és lesétálhatnak a könyv lapjairól, meg sem lepődnél rajtuk. Leginkább Fermin alakja ragadott meg, aki a tragédiája mellett tele van élettel és élni akarással. Bátorsága lenyűgöző, ahogy az is, hogy képes lenne mindent feladni, hogy segítsen másokon, még akkor is, amikor végre megtalálja az értelmet az életben. Igazi régi vágású férfi, nagy adag csibészséggel. Clara szépsége és belső romlottsága csupa ellentmondás, szintén nagyon érdekes és összetett karakter. Jó és rossz tulajdonságok keveredése valamennyi szereplőnél, hibák és erények egyensúlya, ami emberivé teszi őket. Zafón nem idealizálja túl teremtményeit, hősei is követnek el baklövéseket, ámde az antihőssel kapcsolatban nem hisz a csodában, aki természeténél fogva romlott, nem hazudtolhatja meg önmagát. Tisztelem ezért a következetességéért. A gonosz az legyen gonosz és ne bánja meg tetteit!

Az égzengést követő villámlás törékeny cikcakkjai néhány másodpercig éles kontúrokat rajzoltak az épületoromzatok és ablakok köré. A járdák mentén, a víztócsák fölött reszketeg fénnyel pislákoltak az utcai lámpák, mint gyertyaláng a szélben. Egy teremtett lélek sem járt az utcán. A hirtelen kihunyó fényt követő sötétség egybeolvadt a csatornákba zúduló víz bűzös leheletével. Az éjszaka egyre sűrűbbé, egyre áthatolhatatlanabbá vált. az eső gőze halotti lepelként lengedezett az utcán.

A helyszínek sötét, gótikus hangulata baljóslatú színteret biztosít a történethez. Ahogy leírja a Köd Angyala, Villa Penélope környékét és magát az épületet, szinte érezni a dohos levegőt, a halál fuvallatát, és a rideg falakból áradó hideg levegőt. A ház, ami akkor sem lehetett otthonosabb, amikor lakott volt. Julián párizsi kis lakása vagy a szeretetház, ahol az öreg dadus az utolsó napjait éli. Mind más és más, mégis olyan részletességgel kidolgozva, sehol átfedés, olyan részletgazdagon lefestve, mintha egy filmhez tervezné a díszletet. Zafón azt a valóságot tárja a szemünk elé, ami az ő lelkében létezik, és olyan hihetetlen pontossággal képes átadni, lefesteni, hogy csak ámulok. Új kedvenc írót találtam a személyében!

Értékelés:

⭐⭐⭐⭐⭐