Neil Gaiman: Sosehol

Fülszöveg a képre linkelve!

Ha ezt a könyvet elolvasod, eztán biztosan nem tudsz úgy felszállni a metróra, mint előtte. A Mátrix óta piszkálja a fantáziámat, hogy a földalatti állomásain sokkal többnek kell lennie, mint amit látunk, a Kontroll pedig meggyőzött róla, hogy a nem használt járatok mélyén titokzatos alakok bújnak meg. Ennél fogva nem is volt nehéz befogadnom Gaiman Lenti Londonját.

Egyetlen dolog zavart, hogy a könyv elején nem tudtam behatárolni, hogy milyen évben, korszakban járunk. A fehér esernyő a metróhálózat térképével pedig teljesen összezavart. Mégis, ki ad a barátjának fehér esernyőt? Egy férfinak? Szerencsére végül a műanyag troll babákkal és a számítógépekkel helyére kerültek a dolgok, de nem esett jól az a pár oldalnyi bizonytalanság.

A Sosehol sokkolóan hat a fel nem készült olvasóra. Olyan dinamikával törnek elő a lapok közül a karakterek, hogy csak pislogni vagy képes. Igazi Gaiman-valóság, ontja feléd lehetetlen alakjait, és lehet, hogy még az utolsó oldalnál sem térsz magadhoz a megrázkódtatástól. Patkányszavúak? El tudod képzelni, hogy mély tisztelettel viselj a patkányok felé és még beszélni is tudj velük? Hogy a lenti világ legmenőbb bérgyilkosai két ütődött alak? Hogy van egy lány, aki bárhol, bárhova képes ajtót nyitni? Na és meghalni sem olyan egyszerűséggel halnak meg, mint a Fenti Londonban élők. De ami a legmeghökkentőbb, hogy a legócskább holmik a legértékesebbek, szóval, ami kacatot csak fel tudsz halmozni, mielőtt elindulnál a Lenti Londonba, tedd meg haladéktalanul! Király lehetsz, bár a túlélési esélyed csekély, ha nem fogadsz magad mellé egy testőrt, aki remélhetőleg nem megvesztegethető.

Ez a könyv egy szürreális urban fantasy. Egyre több urban fantasynek ad otthont London, aminek szívből örülök. Olvasóként már nagyon unom az USA-ban játszódó történeteket és jó tudni, hogy rajta kívül is vannak helyszínek, szerethető, jól eladható díszlettel. Mi az hogy! London fő erőssége éppen történelmi mivolta, vénsége, amit a Lenti Londonban előszeretettel emlegetnek. Még ha annyira lehetetlen és élhetetlen is. Nem tudtam elképzelni, hogy akár egy pillanata is lehajthatnám a fejem a párnámra, ha abban a világban élnék. Zaklatott hétköznapokat élnék meg ott, ki tudja, mikor ébredek úgy, hogy éppen egy tőrt szorítanak a torkomnak? De volt azért kellemes oldala is a lenti világnak. Például a Lebegő Vásár. Szívesen shoppingolnék egy ilyen helyen, de nem is a vásárlás a lényeg, hanem a részvétel. Ez egy olyan esemény, amin feltétlenül ott kell lenni. Szóval ki ne hagyjátok, ha odalent jártok!

Furcsa szerzetekben sincs hiány. Imádom Gaiman karakterábrázolását. Rémesek, viccesek és esetlenek. Nem lehet utálni őket, annyira lehetetlen alakok. Islington? Hogy egy londoni metrómegálló neve? Dehogy is! Ő egy angyal. Egy egészen különleges angyal, akinek léptei nyomán fellobbannak a gyertyalángok. Vadász pedig az egyik legkiválóbb harcos szerte Lenti Londonban, ami azért is meghökkentő, mert nő. Croup és Vandermar neve pedig egy egész intézményt jelöl, már amennyiben intézményesíteni lehet két bérgyilkost. Valahogy mindig egy magánnyomozóiroda jutott eszembe, valahányszor ők voltak a színen. Eléggé groteszk elképzelés, de imádtam ezt a merész és egyben szemtelen húzást az írótól.

A Sosehol kimondottan felnőtteknek szóló mese. Gaiman életrajzában is olvashatjuk, milyen hatással volt rá az Alice Csodaországban, és kedvenc gyerekkori könyvei között is meséket találunk, mégis, ez a mese most nem gyerek kezébe való.

Értékelés:

Koncepció: 5/5
Sztori: 4/5
Karakterek: 5/5
Leírás: 4/5
Írói stílus: 5/5

Ajánlom: 4/5

Erőssége: Mit mondjak? Erőssége Neil Gaiman. Merész, pofátlan, szürreális, nem tucat mű.

Újraolvasnám: IGEN