A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alkímia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alkímia. Összes bejegyzés megjelenítése

P.M. Freestone - Árnyékvirág

2022. május 6., péntek Nincsenek megjegyzések

Az ​Aramtesh Birodalomban az illatok határoznak meg mindent. Az imák csak megszentelt füst révén jutnak az égbe, az illatszerek nagy becsben tartott státuszszimbólumok. A tizenhét éves Rakelnek hátborzongató tehetség adatott az illatokhoz, de a képességei nem elégségesek, hogy időt vásároljon a haldokló apjának.

Ash császári testőr. Miután nem sikerül lebeszélnie a hercegét egy diplomáciai küldetés teljesítéséről, kötelességtudón

csatlakozik a karavánhoz. A herceg oltalmazása útközben rémálommal ér fel. De még nehezebb megőriznie egy titkot,

amelynek a kitudódása Ash száműzetéséhez vagy kivégzéséhez vezetne. Rakelt és Asht semmi nem köti össze, mígnem füst csalja őket a birodalom legritkább virágának ültetvényére. Nisai, a koronaherceg mérgezés áldozata lett, a virágok lángok martalékává válnak, és a párosra undok bűzként vetül a gyanú árnyéka. A sorsuk azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e együttműködve megfejteniük a talányt, dacolni a veszélyekkel, leküzdeni a saját démonjaikat, és az egymás iránti ébredező vonzalmukat.

***

Ha megtanultam valamit a közelmúltbéli történésekből, akkor azt, hogy akiknek pénzük vagy hatalmuk van, azok szabnak törvényt. Nem számít, tettem-e rosszat, vagy nem, ők döntenek a sorsomról.

Az Aramtesh Birodalom egy olyan világ, amiben minden megvan ahhoz, hogy berántsa az olvasót egy fantasztikus utazásra. Rakel, az egyik főhősünk szemén illetve orrán keresztül kapjuk az első benyomásokat, in medias res zúdítja ránk az információkat, köztük az illatokat, amik elsőre szó szerint és átvitt értelemben is töménynek tűnhetnek. Szinte érezni lehet a sivatag száraz, forró levegőjét, a fűszerek, virágok és Aphorai város bűzét, ahol a főhősök útja találkozik. 

Nem szégyen a bizalmatlanság idegenek iránt.

Rakel és Ash utazását egy ősi recept útmutatása alapján az ellenméreg összetevőinek keresése határozza meg. A kutatás és a gárdisták elől való menekülés során lépésről-lépésre épül fel kettőjük között a bizalom, mesélnek egyre többet magukról, megismerjük múltjukat és titkaikat. Lassacskán közel kerülnek egymáshoz, és kezd kibontakozni közöttük egy nagyon törékeny érzés.

– Vannak a pengén kívül más erőforrások. Remény. Együttérzés. Szeretet. Jóság.

Rakel egy közeli oázisban él az apjával, aki a Rothadás nevű betegségben szenved, ami elemészti a lábát. A lány parfümkészítő szeretne lenni, mert azt reméli, hogy közelebb kerülhetne olyan orvosságok beszerzéséhez, amivel megmenthetné az apját. Kifinomult szaglása felér egy különleges képességgel, emiatt közrangúként a legjobb eséllyel felvételizhetne tanoncnak. Persze, az események keresztülhúzzák számításait és hamar a börtönben találja magát, mint elsőszámú gyanúsított a trónörökös ellen elkövetett gyilkossági kísérlet miatt.

Ash a trónörökös herceg Nisai kísérőjeként érkezik Aphoraiba. Ő a Pajzs, a herceg testőre, akinek dolga, hogy védje Nisai életét, de a mérgekkel szemben ő is tehetetlennek bizonyul. Csakhamar leváltják a haldokló herceg mellől, de hűsége és szeretete Nisai felé arra készteti, hogy megszerezze az ellenszert, amiben Rakel segítségére lesz.


– Nem azt mondtad, hogy mindig van választásunk?
– Van is. De ez egy próbatétel, és szándékomban áll kiállni.

Számomra egészen különleges a koncepció, nem találkoztam még hasonlóval, talán mert az utóbbi időben óvatosan nyúltam a young adult fantasykhez. A kidolgozás viszont a klasszikus vonalat követi, egy biztonságos sablon mentén halad a történetvezetésben, ami miatt fenáll a kiszámíthatóság lehetősége. Rengeteg intrika, árulás, titok övezi az eseményeket, amik mentén szépen halad előre a történet, ha valamit picit bánok, hogy a többi szereplő a váltott szemszög miatt kisebb hangsúlyt kapott, kevesebbet tudni róluk. Misztikus légkör övezi őket, és még most az első kötet után nem tudom megmondani, hogy ez szándékosan van-e így. Kicsit nehézkes az aklimatizáció a környezettel, ezért az első néhány oldalt érdemes egy kicsit lassabb tempóban olvasni, megéri ráfordítani az időt.

Értékelés:

Műkedvelő alkímistáknak és vándorgyógyítóknak erősen ajánlott olvasmány.

⭐⭐⭐⭐⭐
Tovább olvasok »

Patrick Rothfuss: A szél neve

2018. május 27., vasárnap Nincsenek megjegyzések
Gyerekkoromban imádtam a meséket. Szerencsére elég értelmes gyerek voltam - nagy poén lenne, ha ezt a tulajdonságomat nem hagyom ott és magammal hozom felnőttkoromba is -, így amint megtanultam önállóan olvasni, faltam a mesekönyveket. Nagy kedvencem volt Az ördög három aranyhajszála, ami megmutatta, hogy mindenre van megoldás, ha az ember csendben marad és figyel. Sajnos manapság korántsem tapasztalom ugyanazt a színvonalat a mesék terén, amit akkor réges-régen. Alig egy-két igazi mesélő él napjainkban – gondolok itt például Vavyan Fable-re és Neil Gaimanre –, a műfajt leváltotta az esetenként sokkal korlátoltabb fantasy, melyből igencsak kiveszett a varázs, maradt a mágia. Ezért is volt olyan csodálatos élmény elolvasnom A királygyilkos krónikája eddig megjelent köteteit.

Ez a könyv egy valódi kaland. Magával ragadó írói stílusával már az első fejezettől a kedvencemmé vált, olvasása közben azonnal elfogott az a kellemes, nosztalgikus érzés, amit egy jó mesekönyv lapozgatása közben tapasztalni. A mű a szó szoros értelmében varázslatos, tele tündérekkel, sárkányokkal és egy fiúval, aki nagy eszének köszönhetően földönfutóból igazi hőssé válik. Valahol minden hasonló történetnek erről kellene szólnia: hogyan nézzünk szembe démonainkkal és váljunk a legtökéletesebb önmagunkká.

A karakterek mindegyike élő, lélegző személy, szinte leugranak a könyv lapjairól. Nyilván nem mindenki igazán szerethető, egyesekkel képtelenség bármilyen közösséget vállalni, de Patrick Rothfuss valamennyiüknek megtalálta a helyét a történetben: ott van Kvothe, a bajnok, aki feladta önmagát egy egyelőre ismeretlen ok miatt, Bast, a tanítvány, aki mindent megtenne, hogy mestere visszataláljon önmagához, Denna, a csábító, akit a nagybetűs Nő archetípusának is nevezhetnénk… És itt az egyik legérdekesebb pontja a sztorinak: rengeteg különböző karakter van benne, mindannyian hibátlanul kidolgozottak és egyikük sem unalmas! Mostanában nagyon kevés író képes ennyi karaktert egyszerre áthatni és megéletni az olvasóival – gondoljunk csak a nagy sagák alkotóira, J. K. Rowlingra vagy George R. R. Martinra, akinek sorai ajánlják ezt a gyöngyszemet is. Úgy gondolom, ez többet elárul a könyvről, mint bármi más: összetett, bonyolult, hiába az elmesélő szerkezet, több szálon fut, csak kapkodod a fejed, és már el is érkeztél az epilógushoz. A könyv rettentően terjedelmes, mégis mindig izgalommal és várakozással vettem a kezembe a vele töltött egy hónap alatt.


Külön megemlíteném a könyvben megjelenített mágiát: fogalmam nincs, miért, de számomra eddig ez a könyv ábrázolta a leghitelesebben a varázslatot. A Kvothe által végzett gyakorlatok, a koncentráció, az elme többfelé irányítása és az ostornyélhit fenntartása gyakorlatilag elhitette velem, hogy a varázslat tényleg lehetséges. Lehet, hogy csak én éreztem úgy, de néha már olyan érzésem volt, mintha a könyvet letéve én is bármikor meg tudnám csinálni mindazt, amit a könyv arkanistái. Ezért plusz pont jár.

Ha szeretnéd visszaélni gyerekkorod kedvenc meséit egy magasabb szinten, mindenképpen ajánlom A szél nevét.

Értékelés:

⭐⭐⭐⭐⭐



Tovább olvasok »