A következő címkéjű bejegyzések mutatása: high fantasy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: high fantasy. Összes bejegyzés megjelenítése

Leigh Bardugo: Crooked ​Kingdom – Bűnös birodalom

2022. szeptember 16., péntek Nincsenek megjegyzések

Kaz Brekker és csapata rendkívül merész küldetést hajtott végre. Még maguk sem hitték, hogy épségben megúszhatják. Ám a busás jutalom felmarkolása helyett most ismét az életükért kell megküzdeniük. Elárulták őket, meggyengültek, erőforrásaik kimerültek, így a csapat elveszítette minden szövetségesét, sőt reményét is. A világ minden szegletéből hatalmas erők csapnak le Ketterdamra, hogy megszerezzék a jurdaparem nevű veszedelmes szer titkát.

Régi riválisok és új ellenségek bukkannak fel, hogy próbára tegyék Kaz csavaros eszét és a csapat törékeny hűségét. Háborúra kerül sor a város sötét, kanyargós utcáin – bosszúért és megváltásért vívott harc, ami eldönti a Grisaverzum sorsát.

Merülj el a világában!

***

Hosszú kihagyás után folytattam ezt a sorozatot, ezért három év távlatából kicsit nehezen rázódtam vissza a történetbe. Csak nagyon picit volt segítségemre a Netflix sorozat is, hogy be tudjam tájolni a szereplőkhöz tartozó benyomásaimat, mert, ugye, tudjuk, egészen másként követi az eseményeket, de ezt nem is kritikaként fogalmazom meg, mert egyébként szeretem a sorozatot.

Egy héttel vagyunk az első kötet történései után, de az események még mindig nem záródtak le. Kaz tovább szövögeti zseniálisabbnál zseniálisabb terveit, teljesen elbűvöl, hogyan képes mindent egészében látni és több lépést is előre megtervezni. Mindent a kezében tart és a csapata összehangoltan végzi a feladatát, gyűjti az információkat, térképezi fel a helyeket. Olykor hibáznak, de valaki valahogy mindig jókor van jó helyen közülük, hogy megmentse a másikat.
Ők voltak azonban Wylan első barátai, sőt az egyedüli barátai, és Wylan biztosan tudta, hogy ha ezer ember közül válogathatott volna társakat, akkor is rájuk esett volna a választása.
Képtelen lennék választani egy kedvencet közülük, nekem a Söperdék így alkot egy egészet, és ha valaki hiányzik, már sebezhetőbbnek érzem a csapatot is. Ahogyan Ketterdamot sem tudnám elhagyni, ha úgy ismerném minden bugyrát, ahogy a Söpredék ismeri. Összetartoznak, és tudom, bárhogy is alakuljanak a dolgok, ők a nehéz időkben is megtalálják a módját, hogy ez a hely kicsit élhetőbb legyen.

Leigh Bardugo zseniálisan vezeti fel a cselekményt. A feszültség érezhető az első oldalaktól kezdve, fenntartva az előző könyv eseményeinek ívét, és fejezetről fejezetre ezt emeli, épít rá még több konfliktust és akciót. Mesterien bánik a dramaturgiával, sok olyan pillanatot okozva az olvasónak, amikor az felfokozott izgalmi állapotban falja a sorokat, majd egy ütéssel a padlóra küldi őket és újabb csavart, újabb ívet ad hozzá, hogy eltolja a katarzis bekövetkeztét.
Mi ez az egész, ha nem egy színdarab Kaz rendezésében, ahol szegény Kuvej a főszereplő?
De meg kell mondjam, itt tényleg minden csak színház. Jól megírt hősökkel, csodás jelmezekkel, hatásos jelenetekkel és olyan díszlettel, ami teljessé teszi a képet. Tudod, hogy amíg le nem megy a függöny, a karakterek játszani fognak, de úgy fognak játszani, hogy a végére elérjék a céljukat és megkapják a jutalmukat. Így az igazi nagy katarzis elmarad. A sok tologatás, feszült pillanat kicsikarása valahol ellopta tőlünk ezt az élményt. Mert ha becsap egy templom ajtaján a tenger árja, annak mindent vinnie kell, de valójában minden csak figyelemelterelés.

Mire idáig jutsz a megfigyelésben, tudod, mindez arra szolgál, hogy Kaz következő trükkjeit is végre tudja hajtani, és már nem ér meglepetésként sem: bár várod a végső összecsapást, tudod, hogy tartogat még valamit, mert a kötelező áldozatot még nem vesztettük el. Miért tudnak ilyen kegyetlenek lenni az írók? Hogy ne mondhassuk, hogy ez könnyű menet volt. Az írónő döntésével viszont nem tudok egyet érteni, bár megértem; és ez egy csöppet sem vesz el abból, ahogy engem magába szippantott a Grisaverzum, és olyan élményt adott, ami mostanság ritkaságszámba megy a könyves univerzumok terén.

A banda a családot jelenti; olyan erős kötelék, mint a vér.

 

Értékelés: ⭐⭐⭐⭐⭐ 

Tovább olvasok »

Patrick Rothfuss: A szél neve

2018. május 27., vasárnap Nincsenek megjegyzések
Gyerekkoromban imádtam a meséket. Szerencsére elég értelmes gyerek voltam - nagy poén lenne, ha ezt a tulajdonságomat nem hagyom ott és magammal hozom felnőttkoromba is -, így amint megtanultam önállóan olvasni, faltam a mesekönyveket. Nagy kedvencem volt Az ördög három aranyhajszála, ami megmutatta, hogy mindenre van megoldás, ha az ember csendben marad és figyel. Sajnos manapság korántsem tapasztalom ugyanazt a színvonalat a mesék terén, amit akkor réges-régen. Alig egy-két igazi mesélő él napjainkban – gondolok itt például Vavyan Fable-re és Neil Gaimanre –, a műfajt leváltotta az esetenként sokkal korlátoltabb fantasy, melyből igencsak kiveszett a varázs, maradt a mágia. Ezért is volt olyan csodálatos élmény elolvasnom A királygyilkos krónikája eddig megjelent köteteit.

Ez a könyv egy valódi kaland. Magával ragadó írói stílusával már az első fejezettől a kedvencemmé vált, olvasása közben azonnal elfogott az a kellemes, nosztalgikus érzés, amit egy jó mesekönyv lapozgatása közben tapasztalni. A mű a szó szoros értelmében varázslatos, tele tündérekkel, sárkányokkal és egy fiúval, aki nagy eszének köszönhetően földönfutóból igazi hőssé válik. Valahol minden hasonló történetnek erről kellene szólnia: hogyan nézzünk szembe démonainkkal és váljunk a legtökéletesebb önmagunkká.

A karakterek mindegyike élő, lélegző személy, szinte leugranak a könyv lapjairól. Nyilván nem mindenki igazán szerethető, egyesekkel képtelenség bármilyen közösséget vállalni, de Patrick Rothfuss valamennyiüknek megtalálta a helyét a történetben: ott van Kvothe, a bajnok, aki feladta önmagát egy egyelőre ismeretlen ok miatt, Bast, a tanítvány, aki mindent megtenne, hogy mestere visszataláljon önmagához, Denna, a csábító, akit a nagybetűs Nő archetípusának is nevezhetnénk… És itt az egyik legérdekesebb pontja a sztorinak: rengeteg különböző karakter van benne, mindannyian hibátlanul kidolgozottak és egyikük sem unalmas! Mostanában nagyon kevés író képes ennyi karaktert egyszerre áthatni és megéletni az olvasóival – gondoljunk csak a nagy sagák alkotóira, J. K. Rowlingra vagy George R. R. Martinra, akinek sorai ajánlják ezt a gyöngyszemet is. Úgy gondolom, ez többet elárul a könyvről, mint bármi más: összetett, bonyolult, hiába az elmesélő szerkezet, több szálon fut, csak kapkodod a fejed, és már el is érkeztél az epilógushoz. A könyv rettentően terjedelmes, mégis mindig izgalommal és várakozással vettem a kezembe a vele töltött egy hónap alatt.


Külön megemlíteném a könyvben megjelenített mágiát: fogalmam nincs, miért, de számomra eddig ez a könyv ábrázolta a leghitelesebben a varázslatot. A Kvothe által végzett gyakorlatok, a koncentráció, az elme többfelé irányítása és az ostornyélhit fenntartása gyakorlatilag elhitette velem, hogy a varázslat tényleg lehetséges. Lehet, hogy csak én éreztem úgy, de néha már olyan érzésem volt, mintha a könyvet letéve én is bármikor meg tudnám csinálni mindazt, amit a könyv arkanistái. Ezért plusz pont jár.

Ha szeretnéd visszaélni gyerekkorod kedvenc meséit egy magasabb szinten, mindenképpen ajánlom A szél nevét.

Értékelés:

⭐⭐⭐⭐⭐



Tovább olvasok »

Sara Raasch: Jég, mint tűz

2018. február 16., péntek Nincsenek megjegyzések
Fülszöveg a képre linkelve!
Gyönyörű! Még mindig bámulok Sara Raasch megálmodott világán! A legjobban várt folytatás volt - most átvette a helyét a Holló a hollónak - és nem csalódtam benne, sőt! Talán még egy picikét jobban is tetszett, mint az első rész, ami szerintem annak is köszönhető, hogy ezt a kötetet már felnőttként írta meg. Bár egyes helységnevek még mindig irritáltak, de kezdem elfogadni, hogy hozzátartozik ehhez a történethez. Az első kötetnél szintén zavaró volt a rengeteg információ, szerencsére mostanra már nem kellett még azon is átrágnom magam, így sokkal élvezhetőbb volt a könyv.

Újabb gyönyörű helyszíneket jártam be és újabb izgalmas karaktereket ismertem meg. A cselekmény néha gyors volt és kevésnek éreztem a tartalmat, tovább elidőztem volna egy-egy helyszínen, szituációban, de a képi anyag mindenért kárpótolt. Sokszor voltam dühös Meira gyengesége, ügyetlensége miatt, de kellett, hogy a karaktere egy kicsit esetlen legyen, hiszen még gyerek, nem lehet erőskezű uralkodó, aki tökéletesen irányítja Télországot, minden probléma nélkül. Nyilván a nyomás is nagy rajta, bár ez a Meira kevésbé tetszett. Theron nem okozott meglepetést, valahol vártam is, hogy ez fog történni. Matherre nagyon büszke voltam, el is vártam tőle a lázadást, bár súlyos árat fizetett érte, de erős és következetes maradt, ami igazi hősi jellemvonás.

Szörnyű dolgok történtek velünk, és még mindig szörnyű dolgok történnek, és valószínűleg hátralévő életünk minden egyes napján szörnyű dolgok fognak történni velünk. Minket nem az határoz meg, hogy nem hagyjuk, hogy megtörjenek minket… hanem az, hogy nem hagyjuk, hogy uralkodjanak felettünk.


Az új karaktereket nagyon kedveltem, pedig általában nem szoktam örülni a felbukkanásuknak. Úgy érzem, olyankor az író már nem tud mit kezdeni a sztorijával, ezért így próbálja tartalmassá tenni azt, de itt és most a legjobb választás volt, tényleg színesebbé tették a történetet. Sokkal kidolgozottabbak voltak, mint az előző kötet karakterei, szerethetők, sőt, még vonzóbbak is, mint a főhős. Igaz, ami igaz, mellettük Meira eléggé halványnak tűnt. Ceridwen izgalmas, egzotikus szereplő, aki körül mindig történik valami, mozgatja, viszi előre a történetet, imádom a dinamikáját és akkor sem veszített vonzerejéből, ha éppen padlóra került; élethű ábrázolás, emberi reakciók, benne megvan az a bátorság, amit most hiányolok Meirából. Jesse is nagyon érdekes figura, sajnálom, hogy ilyen keveset láthattam belőle és nem volt ideje jobban kibontakozni, remélem, a következő részben többször látjuk, jót tenne a sztorinak. Az a fajta elnyomott karakter, aki le fogja törni a láncait és valami nagy dolgot fog véghez vinni, bízom benne, hogy ezt a lehetőséget nem fogja kihagyni az írónő. 

A lezárásnál valami hasonlóra számítottam, ezek alapján úgy érzem, egy nagyon izgalmas harmadik kötetet olvashatunk majd. Igazából nem lepett meg az ünnepségen zajló jelenet sem, vártam, hogy vissza fog térni a főgonosz, nagyon sok utalás és jel volt rá. Külön örültem neki, hogy megpillanthattuk Angra emberi oldalát és láthattuk az ő gyengeségét is. Félelme mindenkinek van, miért lenne ő kivétel?

Értékelés:

Koncepció: 5/5
Sztori: 4/5
Karakterek: 4/5
Leírás: 5/5
Írói stílus: 4/5

Ajánlom: 4/5






Erőssége: Még mindig a világábrázolás, egyszerűen olyan összetett és különleges, hogy lehetetlen megunni.

Újraolvasnám: IGEN

Tovább olvasok »

J. R. R. Tolkien: A hobbit

2017. május 24., szerda Nincsenek megjegyzések
Van az úgy, hogy egy könyv olvasását nem kellene évekig halogatnod. Főleg nem, ha mestered fantáziájának gyümölcse. És fontos szempont, hogy ne nézd meg előtte a filmet, pláne, ha erősen vizuális típus vagy, mert évek múlva is élénken fel tudod idézni a jeleneteket olvasás közben. Mintha nem is könyvet olvastam volna. Filmet néztem, csak egy picivel több volt az információ - vagy mégsem? Lehetne ezen vitatkozni, hogy az írott szöveg vagy a képi anyag az, ami nagyobb részletességet ad.

Élveztem ezt a kis kalandtúrát Bilbóval, a törpökkel, Gandalffal és az új barátokkal, akikkel út közben találkoztunk. De azt kell mondjam, bármennyire is szeretem Tolkien mestert, maradt bennem hiányérzet. A kifogásom miatt talán a női egyenjogúság harcosának kiáltanátok ki, de hát akkor is! Micsoda dolog ez, hogy egyetlen nő sem kapott szerepet ebben a történetben? Még a tündék népénél is férfidominancia volt megfigyelhető. Tehát emiatt az észrevételem miatt volt keserű a szám íze, miközben olvastam a regényt, és így éreztem a filmmel kapcsolatban is.

Talán ennek a könyvnek is van köze ahhoz, hogy napjainkban elárasztották a könyvesboltok polcait a szuper képességű leányzókat felsorakoztatott YA fantasyk. Nem mintha kifogással élnék a jelenség fölött, hajrá csajok! És nem is akarom nagyon Tolkient sem bántani a tettéért, hiszen kultikus művében jelentős szerepeket osztott nőkre: Arwen, Galadriel, Éowyn személyében. A hobbit egy másik koncepció, amivel nehezen tudok azonosulni.

Egy Tolkien-műről értékelést írni olyan, mint amikor a tanítvány kivesézné a mestere művét. Abszurdnak érzem. A fordításról ejtenék pár szót, bár nem tudom, mennyire értenek velem egyet a rajongók. Ha ugyanannak az írónak ugyanabból a világából két külön, vagy még több személy fordít, úgy gondolom, máris kész káosz keletkezhet a tökéletesen megálmodott világban. Én nagyon fájlaltam, hogy az orkok koboldoknak voltak titulálva. Orkok és kész bármelyik fordítás is volt előbb!

Tehát ezzel a történettel lett megalapítva tolkieni világ. Nagy utódjához mérten talán kezdetlegesnek tűnhet, de már ez a regény is túlmutat minden addig és utána is létező fantasyvilágon. A karakterábrázolással is maradéktalanul elégedett voltam. Különös élmény volt megismerni a fiatal Bilbót és egészen megkedveltem, pedig a A Gyűrük Urában nem volt a szívem csücske, de egy "előtörténet" mindig ad egy kis plusz információt, ami helyreteszi a dolgokat és többet mutat meg a szereplőkből. Bár éppen A hobbit korábban jelent meg, de ne menjünk bele a részletekbe, mert egy nálam sokkal fanatikusabb rajongó úgyis helyrerakja a dolgokat egy pillanat alatt.


Értékelés:

Koncepció: 5/5
Sztori:4/5
Karakterek: 5/5
Leírás: 5/5
Írói stílus: 5/5


Ajánlom: 5/5



Erőssége: Tolkien.

Újraolvasnám: IGEN

Tovább olvasok »

G. R. R. Martin: A Hét Királyság lovagja

2017. április 3., hétfő Nincsenek megjegyzések
Mitől lesz lovag egy lovag? Egy kardlap érintése és a testi erő, az ambíció, hogy bajnok legyen valakiből - elegendő, hogy elnyerje ezt a címet? Vagy a "lovagnak lenni" kérdése a szívben dől el? Számomra nagyon szimpatikus oldalról közelíti meg a témát Martin, viszont Dunk kicsit együgyű, naiv képzelgéseivel jelzést küld az olvasó felé, hogy nem baj, ha valaki álmodozik is, de inkább maradjon a realitás talaján. Főhősünk kissé elrugaszkodott a valóságtól és sokszor jutott eszembe róla la Mancha lovagja, aki ugyanígy szélmalomharcot vívott a képzelt valósággal.

Dunk idealizált eszményképét ellensúlyozva Egg tapasztalatai egészítik ki, bár önmagát, idősebb lévén, tapasztalt férfiként kezelve nem mindig fogadja el a fiú tanácsait. Döntéseivel sokszor bizonyítja, hogy még nem áll készen a feladatra, de szívében igazi lovagként él és eszerint cselekedik. Dunk patyolat lelkülete a mai kor meg nem értett hőseit juttatja eszembe, akik nagyra törő álmain viccelődni szokás.

Kissé irritálóan hatott rám a Dunk eszére tett célzásként többször is elhangzó mantra, amiről folyton a Nem tudsz te semmit, Havas Jon! strófa jutott eszembe, mint valami gonosz tündér átka a népmesei elemmel fémjelezve, hogy mindenki idefigyeljen, ő itt a történet igazi hőse!

Tetszett a világ, ahogy ugyanúgy beszippantott, mint A tűz és jég dala, bár folyton számolgattam az éveket és próbáltam beazonosítani a szereplőket, párhuzamot vonni, hogy jobban el tudjak helyezkedni térben és időben. Azt hiszem, nem igazán sikerült, de Martin szereti amúgy is szándékosan megkavarni az olvasót és bizonytalanságban tartani. Legyünk bármelyik korban a Hét Királyság világában, intrika, árulás mindig lesz, hogy mozgásban tartsák a történetet.

A Targaryen-házról kapott bővebb információ kicsit más színben tünteti fel számomra a sorozatban szereplő leszármazottat, és már nem is tudok ugyanazzal a szemmel tekinteni rá, mint azelőtt. A plusz információk fényében, úgy érzem, jobban értem A tűz és jég dalát.

Értékelés:

Koncepció: 4/5
Sztori:4/5
Karakterek: 5/5
Leírás: 5/5
Írói stílus: 5/5

Ajánlom: 5/5





Erőssége: A megszokott világábrázolás, az információáramlás befogadható adagolása, ideológiája és a Hét Királyság maga. Csodálatos történet.

Újraolvasnám: IGEN

Tovább olvasok »

Victoria Aveyard: Vörös királynő

2016. június 29., szerda Nincsenek megjegyzések
Régóta vártam már egy ilyen könyvre. Sokféle fantasy van, de igazán jól kidolgozott világgal ritkán találkozom. Ebben a regényben a világ fogott meg. Már az első sorok annyira felkeltették az érdeklődésemet és kényszeríteni kellett magamat, hogy letegyem a könyvet és foglalkozzak mással is. Ezt azért ritkán olvassátok tőlem.

A világ hihetetlenül gazdag és színes, olyan amibe szívesen menekül egy átlagos e világi halandó. Érdekes, jól megalkotott, igényesen felépített díszlet egy erős sztorihoz. Kijavítom magam: kicsit több, mint díszlet, már majdnem valóság. Olvasás közben kinyílt az a bizonyos átjáró és ott találtam magam abban a másik dimenzióban, ahol átutazóként tanúja lehettem az eseményeknek. 

A koncepció nem kiemelkedően egyedi, de egészen erős pillért képez, amire Victoria Aveyard építkezett. Egy erős koncepció és egy jó író fantasztikus olvasmányélménnyel gazdagíthat bennünket, olvasókat. A különleges képességek felsorakoztatásával egészen ámulatba ejtett. Még nem olvastam hasonló fantasyket, ezért nem is áll szándékomban más sztorikhoz hasonlítani, én egyedinek találtam. Azért megjegyzem, mert egyszer már említettem egy másik könyvnél, de most is felmerült bennem, a leírások, a helyszínek és a képességek miatt nekem World of Warcraft érzésem volt. Ami nálam nem hátrány, sőt! Szeretem az erős képi anyaggal operáló történeteket, vizuális típusként szeretem magam előtt látni azt a helyszínt, amit az író megálmodott magának.


A karakterekkel nem voltam teljesen kibékülve. Az E/1 most visszaütött, számomra csak Mare személyisége volt eléggé kidolgozott, a mellékszereplők vérszegénysége pedig ezúttal is betudható annak, hogy a főhős szempontjából látjuk az eseményeket és a többi szereplőt. Mare úgy, mint Vörös királynő és super woman nincs erőltetve, nem rágja minden második oldalon a szádba nagyszerűségét az írónő. A szerelmi szál nagyon finoman van jelen, nem túl hangsúlyos, mégis érezhetően fontos a történet szempontjából.

A sztori tetszett, viszont még az elején elérkeztem egy olyan ponthoz, ahol elkezdtem aggódni az egyik szereplővel kapcsolatban. Féltem, hogy az írónő ugyanazt a koncepciót követi, ami sok hatalmi harcban előfordult már. Ahogy haladtam előre az olvasásban, egyre nyilvánvalóbb lett, hogy ez fog történni, tehát a végén lévő csavar nem lepett meg, ahogy a többi fordulatot is kitaláltam. Ettől eltekintve élveztem a sztorit, a cselekmény magával ragadott, a világ elbűvölt, tetszett, hogy Mare nem egy szempillantás alatt esett szerelembe, hanem szépen fokozatosan alakult ki nála. A klisék sem voltak zavaróak, Victoria Aveyard meg tudta oldani, hogy elterelje róla a figyelmet és inkább a sztori teljes egészére koncentráljunk. Én a magam részéről, mint fantasy rajongó, éppen ilyenre vágyom.

Értékelés:

Koncepció: 4/5
Sztori: 5/5
Karakterek: 3/5
Leírás: 5/5
Írói stílus: 5/5

Ajánlom: 5/5






Erőssége: A világ gazdag leírása a különleges képességek sokrétegűségei.

Újraolvasnám: IGEN

Tovább olvasok »

Erika Johansen: Tear királynője

2016. június 3., péntek Nincsenek megjegyzések
Szomorú vagyok. Így éreznék bármelyik más könyvnél, amiben egy zseniális ötletet ennyire botrányosan kidolgozatlanul hagynak. Legszívesebben felállítanék egy bíróságot, amiben az írókat arra ítélnék, hogy vegye elő újra a történetét és fusson neki még egyszer. Most komolyan? Egyetlen lektor vagy béta sem vette észre a hiányosságokat?

Először is: ez egy sorozat első kötete? Igen, sajnos megint egy trilógia. De trilógiához képest is nagyon kevés infót kaptunk, ami a háttértörténetet illeti. Minden lóg a levegőben, a szálak elvarratlanok maradtak, annyira méltatlan ezzel a történettel szemben. Mert igen, a történet, a koncepció nagyon jó! A mi világunk utáni poszt-apokaliptikus világ, némi középkori fantasy köntösbe bújtatva. Lényegében azt próbálja bemutatni Erika Johansen, hogyan boldogulnának egy világégés után az emberek jelen tudásukkal, adott körülmények között a rendelkezésükre álló eszközökkel. Igaz, furcsának találom a királyságokat, meg is kérdőjelezem magamban a létjogosultságukat, inkább érezném valósnak egy demokratikus társadalom létrejöttét, de ez csak az én elképzelésem.


A világban nincs semmi különleges. Tipikus középkori jellegű fantasy díszlet. Egy-két foglalkozás és kép átmenekítve a mi világunkból. Tárgyak, mint pl. a Könyvek. Kelsea Tolkient és Rowlingot olvas. Az egyház szerepe vérlázítóan kisarkított, valahogy a Borgia pápaság korát juttatta eszembe. Érdek, korrupció, cselszövés és indokolatlan fényűzés. A hideg rázott tőlük.

A mágikus medálok bár szintén klasszikus elemnek számítanak, mégis illettek a képbe. Akkor is, ha nehezen tudom összeegyeztetni a mágiát a mi modern korunk maradványaira épített disztópiában.

Tetszik a történet. Tetszik Kelsea karaktere, hogy annyira egyszerű és cseppet sem rendelkezik super woman vonásokkal. Végre egy hétköznapi királynő. A legtöbb karaktert kedveltem és az írói stílussal sem volt igazán problémám, viszont annyira összecsapott lett az egész, nagyban rontja az olvasás élményét. De! És nem bírom ki, hogy ne jegyezzem meg: mi az, hogy Kelsea egész idő alatt azon győzködi magát, hogy erős lesz és nem hagyja, hogy a testőrei gyengének lássák? Mindent meg is tesz, hogy komolyan vegyék. Erre mikor megérkeznek az Erődhöz, annyira elfáradt szegénykém, hogy a testőrei cipelik föl a karjukban az emeleti szobájába! Na-na!


Szerelmi szál. Te jó ég! Ez aztán gyorsan ment! Észre sem vettem, mikor történt meg, hogy beleszeretett az álarcos törvényen kívülibe és a következő pillanatban már arról beszél, hogy biztosan találkozik majd egy férfival, aki el tudja feledtetni vele. Amúgy mi a fenét akart Kísértet Kelseatől, amit meg kellett tennie? Nyilván megtette, mert életben hagyta. Tippem van, de kimondva sosem lett.

Van egy nagyon fontos kérdésem: milyen földrészen vagyunk most és miért történt az átkelés? A háttér történet nyúlhatott volna kicsit visszább a múltba, több magyarázatot igényelne. Ja és igen. Nem kérdés, hanem kijelentés: lehetett volna hosszabb ez a könyv. A Tear királynője egy jó sztori, de ebbe sokkal többet kellett volna tennie az írónőnek.

A folytatás érdekel, mert a történetben van lehetőség. Remélem kicsit jobb lesz majd a kidolgozottsága, még egy esélyt mindenesetre megérdemel!

Megjegyzés: Emma Watson, mint Kelsea? Ez most komoly? Ezt még emésztenem kell, mert Tear királynője nem egy filigrán alkat!

Értékelés:

Koncepció: 4/5
Sztori:3/5
Karakterek: 3/5
Leírás: 3/5
Írói stílus: 3/5

Ajánlom: 3/5





Erőssége: Maga az ötlet, amiből gazdálkodott az írónő. Mennyire sikerült kidolgoznia? Szerintem tapasztalja meg mindenki saját maga! Azt is, hogy mennyire voltam szigorú az értékelésemmel.

Újraolvasnám: NEM

Tovább olvasok »

Kristin Cashore: Graceling - A garabonc

2016. március 14., hétfő Nincsenek megjegyzések

Cashore fantáziavilága valahol Tolkien és George R. R. Martin világának a találkozása, bár kidolgozottsága meg sem közelíti az övékét. Ügyes díszletet alkotott ehhez a különleges hangulatú regényhez. Ez egy igazi fantasy történet, eredeti fantasy-elemekkel. Nincs ez túlbonyolítva, egyszerűen szerethető a szereplőkkel együtt. Klasszikus harc a jók és a gonoszok között, amiben jelentős szerep jut a különleges képességekkel bíróknak, mint amilyen Katsa és Pongor. 

Nagyon szerettem Katsa lázadó személyiségét és a benne lévő erős igazságérzetet, de az én kedvencem Pongor volt. Úgy általánosságban is a Lienidek álltak közel hozzám, ha választanom kellene, hol szeretnék élni a hét királyságban, hát akkor ezt a szigetet választanám.

A nevek egyszerűen zseniálisak: Pongor, Teafű herceg, Keserkék, csak még élvezetesebbé tették az utazásomat ebben a fantáziavilágban. Külön piros pont, hogy a földrajzi nevek nem valami összeanagrammázott nyelvtörők, még akkor is, ha egy picit a Trónok Harcára vagy A Gyűrűk Urára hajaznak. Annyira egyszerűen és kedvesen van megjelenítve, hogy szemet hunytam felette.


Bár a mellékszereplőknek nem jutott túl sok jelentős mozzanat, ennek megfelelően halványabbra sikeredett a karakterábrázolásuk, viszont a főbb szereplők ellen semmiféle kifogásom nem lehet. A sztori könnyed, kellően humoros és élvezhető. A koncepcióról nagyon nincs mit mondani, a műfaj sajátossága: harc a gonosz ellen és győz a jó. Az írói stíluson még érződik a kiforratlanság, néhol picit nyers a fogalmazás, túl egyszerűek a mondatok, de egy elsőkönyvestől ez nem olyan rossz kezdés.

Összességében élveztem a könyvet és csak ajánlani tudom annak, aki szeret egy picit kóborolni a fantasyk világában.

Megjegyzés: A borító valami fantasztikus!

Értékelés:

Koncepció: 4/5
Karakterek: 5/5
Sztori: 5/5
Leírások: 5/5
Írói stílus: 4/5

Ajánlom: 4/5





Erőssége: A különleges képességek sokszínűsége.

Újraolvasnám: IGEN

Tovább olvasok »